Wictor Charon megjelent művei:

 

AZ EMBER KÉT ÉLETE – A MISZTIKUS ÚT
Solaria Kiadó 1986

ATLANTISZI MÁGIA
Média Kiadó 1990

ÖNMENEDZSELÉS FELSŐ FOKON
Szemtanú Kiadó 1990

AZ ALKONYI BÁRKA MISZTÉRIUMA
Ecoplan Kft. 1993

A MISZTIKUS ÚT
Vízöntő Kiadó 1993

Wictor Charon – Szepes Mária
ACADÉMIA OCCULTA
Arkánum Szellemi Iskola 1994

AZ ÚJ EON FILOZÓFIÁJA
Rockcity kft. 1999

LÉTRÁS MACSKA KALANDJAI
Pacific 17 Kiadó 

Még számtalan műve vár feldolgozásra, kiadásra.

 

Wictor Charon:

 

AZ EMBER KÉT ÉLETE – A MISZTIKUS ÚT
Solaria Kiadó 1986

Az ember két élete (részlet)

                                               A memória teljesítőképessége

 

            Az ember nem egyszer él a földön, hanem több egymásra következő inkarnációban tér vissza, hogy karmikus adósságát letörleszthesse, és végül kiléphessen az újraszületések körforgásából.

            Életének emléke az egyes inkarnációk végén potenciális hajlammá változik, és pszichikai tendenciák formájában megy át az asztráltesttel a következő testetöltésbe.

            Rendes körülmények között tehát nem emlékszünk megelőző életünk körülményeire, mert az események, amelyek valaha lényeges részét képezték fejlődésünknek, ma már más halmazállapotban vannak jelen agysejtjeinkben s azok képszerű felidézése az emlékezet által csak a potenciális engrammok transzformálása útján volna lehetséges.

            Mikor a tapasztalatlan laikus megkérdezi, miért nem emlékszünk arra, hogy már többször éltünk, ezzel a biológiai folyamatok nem ismeretéről tesz tanúbizonyságot.

            Mert a kérdés azt feltételezi, hogy amennyiben csakugyan éltünk volna, úgy okvetlenül emlékeznünk is kellene rá, ha pedig mégsem emlékszünk, ez onnan van, mert nem éltünk többször, hanem mostani létünk az élet abszolút kezdete számunkra a földön.

            Ez már csak azért sem helytálló felfogás, mert a fizikai világban való életünk legelső alapfeltétele éppen a felejtés képessége és a földi események változásai közötti tájékozódást az a lehetőség adja meg, hogy egy időben csak a tények egy körülhatárolt csoportját tartjuk agyunkban, más mindent elfelejtünk. A tanulás, az iskoláztatás, az összes gyakorlati tudományok elsajátítása azon alapszik, hogy a megszerzett anyagot asszimiláljuk s használat közben kizárólag az éppen szükséges részlet kerül főtudatunk reflektorának fényébe.

            Ha emlékezetünk egész anyaga mindig tudatunkat terhelné, megoldhatatlanná válnék a felgyülemlett adathalmaz célszerű elrendezése s képtelenek lennénk magunkat bármire is elhatározni. Sok egyenlő erős impulzus jelenléte akcióképtelenségre vezet. Csupán azért tudunk egy speciális irányba indulni, mert a legfontosabb vonatkozásban egyetlen képzet döntő elhatározásunkra nézve.

            Bármiféle tanulás akkor válik hasznossá, s a benne rejlő gyakorlati értékek akkor bontakoznak ki, mikor a felszedés körüli lényegtelen részleteket már elfelejtettük s az anyag annyira asszimilálódott agysejtjeikben, hogy teljesen automatikussá vált.

            Az ábécét is valamikor megtanultuk s elfelejtettük a körülményeket: hogyan. De olvasni tudunk. A zongorista éveken át gyakorolja a skálázást s végül behunyt szemmel is lejátszik nehéz technikai passzázsokat anélkül, hogy a részletek tudatossá válnának benne. Bármiféle művészetet, ipart, vagy mesterséget veszünk szemügyre, mindnek van egy kezdeti stádiuma, ahol a technikai részletek automatikussá tétele a fő cél.

            Az emberi lélek fejlődése útján is a kezdeti stádium életformáinak technikai körülményeit hasonló törvényszerűség vezeti abból a célból, hogy a jelentéktelen részletek kiküszöbölhetők legyenek.

            Pszichikai szempontból, mégpedig a transzcendentális pszichológia szempontjából a lélek éretlenségét lecsiszoló, robusztus, emocionális változásokkal járó inkarnációk számítanak technikai részleteknek.

            Akiknek vagy érzelmi regisztere, vagy intellektuális szférája fogyatékos, nem üti meg a transzcendentális etika mértékét, az szellemileg éretlen arra, hogy magasabb világok lakója legyen.

            Az ilyen egyéniségnek sokszor kell élnie a földön s az egymásra következő születések útvesztőjében különféle ideálok követése útján számtalan csalódáson keresztül fog odáig elérni, hogy születései előtt már nem kap majd kellemetlen tapasztalatok felé vezető forma után.

            Az újraszületés előtt álló individuum először mohón megragadja az olyan lehetőséget, amelyek sok fizikai gyönyört, testi élvezeteket s akadálytalan kiélést biztosítanak primitív, animális szenvedélyei számára. Majd mikor ezzel betelt, vagy a rossz eredmények kissé kijózanították, ésszerűbben kezd gondolkodni. Már nem keresi azt, ami nagyon tetszetős, és aminek kevés akadálya van, mert rájön, hogy az ilyesminek túl nagy ára van s amennyi gyönyört vásárolt, azzal egyenlő mértékű fájdalommal kell érte megfizetnie.

            Olykor a vásár még rosszabb, mert a rövid ideig tartó, pillangóként tovaröppenő gondtalan órák következményeképpen évekig tartó gyötrelmet, majd mikor attól erőszakos eszközökkel akarna szabadulni, inkarnációs karmát kénytelen elszenvedni. Saját kárán tanulja meg, hogy a színpadon, ahová vágyai vonzzák, rajta kívül más szereplők is vannak, és senkit sem lehet félretolni, vagy megrövidíteni. A szenvedélyek hálójába bonyolódott lélek egyik csapdából a másikba esik, bűnökbe keveredik, évszázadokon át vezekel értük, s mindent folyton újra kezd, míg rá nem jön, mi a földi tartózkodás moráljának mértéke. Mert a fejlődés a spirálvonalban felfelé haladó, állandóan visszatérő kör, amely addig hoz hasonló helyzeteket az individuum elé, amíg a múltban elkövetett tévedésén okulva megtanulja, miképpen lehet a szakadékot elkerülni. Ez ugyanaz a folyamat, amely a zeneművész ujjaival százszor megismételt futamrészleteket végül teljes tisztaságában hozza ki. A hangsorban eleinte tízszer is elkövetünk hibát, mert a darab nehéz és szokatlan. De ha nehéz részleteket folyton ismételjük s közben megfeszítjük figyelmünket, a végén nem követünk el több hibát. Most már behunyt szemmel, vagy újságot olvasva is eljátsszuk azt, amit azelőtt megfeszített figyelemmel sem tudtunk.

            Mert a gyakorlás, az ismétlés processzusában a tevékenység automatikussá válik s most már semmi nehézséget nem okoz. Ugyanígy a testetöltések állandóan olyan körülmények közé vezetnek bennünket, amelyekben egyéniségünk gyenge oldalai kínos események gyújtópontjába kerülnek.

            Ezt mi magunk hozzuk létre azáltal, hogy éppen a diszharmonikus tulajdonságok képeznek ellenállhatatlan ingert a féktelen kiélésre s benne a határt nem ismerő uralomra törekvés a szenvedély motorja.

            Miután így a legkiemelkedőbb nyereségek összeütközése a kortársakkal elkerülhetetlen, akárhová kerül az individuum, megteremti ellenzékét és saját túlzásainak áldozata lesz. Később eltűnnek a robusztus indulatok s a megelőző életturnus tapasztalata – az emlékképek transzformálódása után – lappangó potenciává, morális diszpozícióvá változik át.

            Az indulatokkal terhelt egyén ezután már ellenszenvet fog érezni, ha gyilkosságra gondol. Bármennyire is gyűlöli valaki az ellenségeit, ha az ölés borzalmát saját bőrén érezte, nem fogja másnak kívánni azt, amit magának nem óhajt. Az orgyilkos, a késelő irtózik majd a vér látásától s nem szereti a vesztőhelyre emlékeztető dolgokat.

Mindenekelőtt azon a területen lesznek gátlásai, amelyen rossz tapasztalatokat szerzett, illetve ahol – pszichoanalitikai kifejezéssel élve – a lelki traumákat elszenvedte.

Már az ember ideoszinkráziáinak (gondolati sík) elemzése is sok esetben praenatális (születést megelőző) élményekre vezethető vissza. A mélypszichológia retrospektív analízise azonban sokkal messzebbre vezet, mint a születés előtti intrauterin (méhen belüli) impressziók jelensége. Az a magasabb elemzés hermetikus módszerével felszínre hozhatja elmúlt életek emlékezetét s a lezárt fejezetek újra olvashatók lesznek.

--------------------------------

ATLANTISZI MÁGIA

Média Kiadó 1990

Részlet:

 

Bevezetés a mágia lélektanába

            „A mágia Atlantisz titokzatos leánya. Valamennyi ma ismeretes formája a három kör ősi földjéről ered s Kar birodalmán keresztül kisebb-nagyobb megszakításokkal, hiánytalanul jön le korunkig. A titkos tudományok bölcsője Atlantisz. Amit erről a tárgyról tudunk, az sok évezreden át titkos könyvtárak porlepte kézirataiban aludta téli álmát s csak nagy ritkán, egy-egy oroszlánszívű adeptus merészsége folytán látott belőle napvilágot néhány jelentéktelen töredék. Az Atlantisz pusztulását követő tizenkétezer évben nem volt szabad nyilvánosságra kerülnie az ősök tudásának, ezért aztán az egymásra következő századok szellemi kiválóságai csak elvétve közölhettek valamit abból a forrásból, amelyet tanulmányaik, kísérletezésük, vagy beavatásuk során megismertek. Noha az Atlantiszra következő kultúrák nagyobbik része történelmünk tanulsága szerint a mágikus kultúrákhoz tartozott s azokról sok kézirat, hagyomány és emléktárgy maradt ránk, ez az egész, óriásinak mondható anyag csak elenyészően kis része az eredetinek. Még a fennmaradó töredékek értelmezésének titkos kulcsa is elveszett azonban s így a birtokunkban lévő relikviák igazi céljáról csak olyankor tudtunk meg valami érdemlegeset, amikor a hermetika titkos kéziratain művelődött adeptusok szóltak hozzá a kérdéshez. Ma a Vízöntő korszak küszöbén az atomerő kormányzásának titkával egyetemben lepattantak a hét pecséttel lezárt kéziratot hét lakattal őrző archívum ajtajának vaspántjai s nincsen akadálya többé, hogy az eddig féltve őrzött részletek nyilvánosságra kerülhessenek.

            Az atomerővel együtt az emberiség kezébe kapta azt a titkot, amely Atlantiszt egykor elpusztította.

            Az atomerővel kísérletező tudomány fiatal s a módszerek, amelyekkel a mindenség energiáit felszabadítani törekszik, még kezdetlegesek. A kísérleti anyagok közül még csak az uránium, a nehézvíz, a plutónium és néhány titokban tartott vegyület ismeretesek. Az atomerő azonban nincs speciális anyagokhoz kötve. Néhány évszázadon belül a tudomány kezébe fogja ragadni azt a titkot is, amely a kémiai anyagok atomerejének korlátlan felszabadítását és irányítását takarja. Atlantiszban ez a titok általánosan ismert volt, mint napjainkban a villamosság. Ha ezt a pontot elértük, akkor már csak egy lépés választ majd el bennünket az ősi misztériumtól, melynek lényege az atomenergia uralása az emberi akaraton keresztül.

            Mikor az emberiség az atomerőt akaratán keresztül fogja irányítani, újra elérkezik Atlantisz virágkora s leszármazottainknak módjukban áll majd, hogy lakóhelyüket civilizációjukkal egyetemben eltöröljék a föld színéről.

            A hermetikus hagyományok szerint több ízben előfordult már, hogy magas kultúrák eltűntek ennek a titoknak ismerete folytán.

            A föld története két ilyen kataklizmát ismer, de előfordult más csillagzatokon is, sőt szűkebb kozmikus környezetünkben egy óriásbolygó felrobbanásának és atomjaira szóródásának emlékképeit hordozza magában a Beszélő Fény Krónikája.

            Ott, ahol ma a Mars és Jupiter bolygó közötti térben kis planéták százai keringenek, valamikor hatalmas égitest járta Napkörüli útját. Ennek a bolygónak minden ismert civilizációt felülmúló kultúrával rendelkező lakói óriási méretű atomháborúban planétájukat saját maguk pusztították el mágikus úton. Ilyen atomháborúnak a kicsinyített mása játszódott le földünkön először Lemuriában, majd Atlantiszban.

            Általában a hermetikus hagyományok szerint a szilárd matériával rendelkező planéták lakói, mihelyt kezükbe kaparinthatták az atombontás titkát, utána nyomban elpusztították civilizációjukat önmagukkal és lakóhelyükkel együtt.

            Az emberiség ma újra azon az úton van, hogy a periodikusan lelepleződő természeti titok birtokosa legyen.

            Néhány évtizeden, talán néhány éven belül – ha úgy tetszik – megsemmisíthet világrészeket, kevesebb fáradsággal, mint amibe régebben egy jelzőrakéta kilövése került. Ilyen körülmények között nem jár különösebb veszéllyel számára, ha tudomására hozzák azokat a finomabb doktrínákat, melyek Atlantisz lelki művészetének alkotórészeit képezték, és amelyek helytelen alkalmazás mellett legfeljebb néhány individuumnak árthatnak – általában azonban a pszichikai képességek tágítása folytán a legtöbb egyénnek hasznára válnak.

            Most, mikor a szakadék közel van és mi rohanó világűrhajónkon ismeretlen cél felé haladunk, tépjük le szemünkről az utolsó leplet is. Isis fátyola már elhasadt – lássuk a káprázat mögötti, el nem múló valóságot”.

-----------------------------------------------------

ÖNMENEDZSELÉS FELSŐ FOKON

Szemtanú Kiadó 1990

                                                                       Bevezetés

 

            Mikor Ön ezt a könyvet megvette, valami határozott dolgot remélt. Szunnyadó ambíciói mozdultak meg. A régi kívánságokat ébreszti fel Önben. Emlékezzen csak vissza! Gondoljon rá mi az, amit voltaképpen akar? Komolyan akarja-e, s hajlandó-e küzdeni érte kissé, ha megmutatom, hogyan kell?

            Ha igen, úgy bizonyítsa be azzal, hogy a következő lapokat figyelmesen olvassa  el! Olvassa úgy, mintha egész élete függne tőle. Mint ahogy függ is, ha ebben az értelemben olvassa. Az emberi lét a múlt és jövő végtelenségének két pontja között játszódik le. Mindnyájan az ismeretlen múltból a még ismeretlenebb jövő felé tartunk. Senki sem tudja, honnan jött és hova megy. De e közé a két pont közé van beszorítva az a rövid időszak, amit a magunkénak mondhatunk. Ebbe kell belezsúfolnunk reményeinket, vágyainkat, szerelmeinket, ambícióinkat. Hatalom, jólét, bölcsesség, tudás, megértés nem önkéntes adományai az életnek. Az élet csak két alapot nyújt nekünk. Ezek közül az első az öntudat, a második pedig a természeti törvények ismerete. Ebből a kettőből származik a többi.

            Öntudata minden embernek van, de legtöbbször hamis célokra pazarolja. Önimádat, személyes fontoskodás és az a hiábavaló kívánság, hogy a körülmények szerencsés összetalálkozása hirtelen javulást hozzon sorsunkban – lerontja értékét.

            Az alkalmakat nem parlagon találjuk, hanem megdolgozunk érte. Környezetünk értékes tanulságokat szolgáltat annak, aki le tudja vonni belőlük a konzekvenciát. Elárulja, hogy két áramlat vezet keresztül az életen. Az egyik negatív, passzív és sikertelen, a másik pozitív, aktív és sikeres.

            Lehetünk kiszolgálók, ez a negatív áramlat, vagy vezetők, ez a pozitív áramlat. Az emberek többsége nem más, mint egy sereg talajba gyökerező fa. Engedik magukat befolyásoltatni a környezetüktől, eltűrik, hogy a klíma, a munkahely, a társaság, melyhez tartoznak, bélyeget üssön rájuk. A környezet nemcsak szervezetünket befolyásolja, nemcsak bőrünk, szemünk, hajunk, de egész gondolkodásmódunk és életünk is alkalmazkodik hozzá. Sokan csak azért csinálnak karriert, mert a környezetük, mint valami buja trópusi talaj, életerőktől terhes, és munka nélkül hoz gyümölcsöt.

            De vajon mit tegyenek azok a kevésbé szerencsések, akiket a sors steril környezetbe vezetett?

            Hogy mit tegyenek? Azt, amit egy fa nem tehet meg, de az ember igen. Meg kell változtatni a környezetet!

            Ha a környezet fojtó és terméketlen, változtatni kell rajta. Ehhez azonban pontosan kell ismernünk a miliőhatás törvényeit. Tudnunk kell, hová érdemes törekedni.

            Az előbbre jutásnak lényeges alkotóeleme, hogy legyen valami életcélunk. Ennek a célnak egészségesnek kell lennie, és természetesnek. Olyan ideál, ami a természeti törvények ellen vét, vagy a józan ész szabályaival ellenkezik, csakis kiábrándulást hozhat. Az a férfi vagy nő, akinek nincs határozott életcélja, s csak a mának él, hamarosan elfásul a mindennapi élet közönséges élvezeteiben. Ha megszokjuk, hogy úgy vegyünk mindent, ahogy van, és jobbat nem kívánunk, akkor munkánk hamarosan értelmetlen robottá válik. A fizikai lét sportszerű újdonsága, a mozgás öncélú öröme elkopik az ifjúság tovatűnésével. Az élet közönséges funkciói, amelyek először elragadó meglepetések voltak, lassanként hétköznapi rutinná változnak. Elménknek ekkor új érdeklődési területet kell nyújtani. Célt kell kitűzni, irányjelzőket kell állítani. Márpedig semmi sincs a világon, ami nagyobb örömet okozhatna, mint mikor terveket szövögetünk, s végül valóra is váltjuk azokat.

            Ha az elme megtalálja ideálját, ez az ideál életcéllá lesz, és mágnesként vonz bennünket maga után előre.

-----------------------------------------------------------

AZ ALKONYI BÁRKA MISZTÉRIUMA

Ecoplan Kft. 1993

Részlet:

 

            „Az Alkonyi Bárka, mint társa, a Hajnali Bárka is, úszó templom, az emberiség kultúrtörténetének első úszó temploma. Az intézmény régi atlantiszi hagyomány kultikus megőrzése, abból az időszakból, mikor a Szfinx lábainál még a tenger hömpölygött s a piramis kikötőjelző építmény volt. Atlantisz úttörő kolonizátorai azon a helyen léptek első ízben partra, a Gizehi hármas piramis helyén. Az eseményt a prehisztorikus kor tudósai úgy örökítették meg, mint napjainkban Amerika felfedezését, csakhogy az Atlantiszi bárka vezetője nagyobb személyiség volt, mint Kolombusz. A történelem előtti hajós később, mint Thot-Hermes vonult be az emberiség emlékezetébe! Ő hozta Egyiptomnak az írást, a kémiát, a csillagbölcsességet és a tudományokat. Az egész későbbi csodálatraméltó kultúra – melyről Braestedt azt állítja, hogy máról holnapra, előzmények nélkül, mint egy tünemény keletkezett ezen a vidéken – az egész emberfölötti civilizáció, ennek a pap-kolonizátornak Thot-Hermesnek a műve!   

            Nem csoda, ha később istenként tisztelték, hiszen, amint itt mindjárt látni fogjuk, ennél még sokkal többet tett: megnyitotta a mágikus analógiák többdimenziós hídját magasabb világok felé.

            Ezzel pedig az ember hétköznapi életének új értelmet adott, illetve rávilágított annak eredeti céljára. Az ő tanításai alapján megint járhatóvá vált mindhárom világ országútja annak számára, aki hermetikus rendszerének praktikus oldalait képes volt követni. Beavatottak abban az időben persze csak a cherubi dinasztia leszármazottjai lehettek s ezért a titkok közlési módja a királyi templomkultusz formáját viselte. Az Alkonyi Bárka és minden, ami ezzel a rítussal összefügg, a legfontosabb az egész egyiptomi vallásból. A bárka a nagy úszó templom, a legsikerültebb kozmikus analógia. A nap a Zodiakális tengerben úszik, vagy a Tejúton jár, benne a Nap földi jelképe, a fáraó és hitvese – a Hold – Vénusz – Neptun szimbólum – Isis.

            A kínai Mennyei Palota kivételével, ahol az Ég Fia váltogatta tróntermeit, az összes többi kultuszok mozdulatlan, merev templomot építettek. A vallás így elvesztette életadó kapcsolatát az univerzum teremtő analógiáival! Ennek következménye az ilyen templomokra épült vallások megmerevedése, majd összeomlása lett. Az atlanti-cherubi tudás birtokában kormányzó első hierophant-fáraók minden fontos döntésüket a Bárkán hozták, olyan állapotban, melyben közvetlen kapcsolat létesült a Naprendszer fölött uralkodó hierarchiával. Ugyancsak a Bárkán lejátszódó szigorúan titkolt theomágikus rítussal függött össze a trón öröklésének kérdése is.  Itt a tradícióknak megfelelő időszakban a fáraó és testvére, vagy bizonyos körülmények között az Isis templom legszebb papnője két héten keresztül tartó extázisban fekve nemzették az ország trónjának örökösét. A Nap, illetve képviselője a fáraó, vízi hálóterme, a jógarévületek legtökéletesebbikének, a csillagalvásnak színtere.

            Az Alkonyi Bárka magasabb értelemben egyúttal asztromentális térhajó is, s a szattvikus energia cherubszárnyaival a látható Kozmosz bármely pontját felkereshette. A csillagalvás kozmikus jógarévületében pihenő beavatott uralkodó, valóban az istenségek akaratának végrehajtó szerve, keze, szája, szeme volt. Az alkonyi Bárkáról visszatérő megszemélyesített Napszimbólum csak azt tehette, amit a világkormányzat hierarchiája elhatározott.

            Aki ismeri a szakrális előkészületek éntelenséget kikényszerítő gyakorlatait, az tudja, hogy a Bárkára lépőnek egyéni akarata a rituális elalvás pillanatában megszűnik”.

------------------------------------------

A MISZTIKUS ÚT

Vízöntő Kiadó 1993

Részlet:

 

            „Ez a könyv a kutatónak készült, aki személyesen akar tudáshoz, meggyőződéshez jutni, és nem sajnálja a fáradságot érte. A világon semmit sem adnak ingyen. Minél magasabb rendű a cél, annál többet kell dolgozni és szolgálni érte. A misztika az élet legnagyobb élményét: a megvilágosodás extázisát kínálja annak, aki végigjárja a kijelölt utat.

            A misztikus út a legnehezebb lépéseknél kívánja segíteni a tanulni vágyót.

            Gyakorlati módszerekkel, alapfogalmak tisztázásával, bevált eszközökkel siet segítségére, hogy a „másik világban”, amelyben a misztikus állapot beálltának pillanatában szintén polgárjogot nyert, kifejleszthesse asztrális érzékeit, a tájékozódás, szabad mozgás szerveit, megtanulja az új világ nyelvét, a szimbólumokat, és áthatoljon a két világot összekötő hídon, az analógiák hídján.

            A misztikus út egyszerű, mindenki számára járható, már a kísérletezés szakaszában is igazi élményeket rejt: az embert magasabb síkra, más dimenziók közé helyezi, és olyan szellemi örömök ízével, erejével telíti, amelyek elmossák benne a bölcső és a sír kalodájába szorult gondok minden zaklatottságát.

            A misztikus állapot első feltétele a misztikus csend megteremtése, s e csend elérésének törvényei: az érzékek, az értelem, a kritizáló hajlam, s a körülmények lecsendesítése. A kísérletező a gyakorlat megkezdése előtt klauzúrát von maga köré.

            A klauzúra – a zárlat – ősi kozmikus szimbólum és nagy analógia. Éppen úgy jelenti az anyaméhet, amelyben a fogantatás misztériuma lezajlik, a gubót, amelyben a hernyó szárnyas pillangóvá alakul, mint az alkimista lezárt tégelyét, amely 13 hónapon át izzik a kemence tüzén, hogy belsejében kikristályosodjék a mágus tudásának jelképe: a Bölcsek Köve. Klauzúra nélkül alkotás, élet még sohasem jött létre, s nélküle lehetetlen a komoly misztikus munka is. Csak míg a teremtő természet a keletkező fizikai élet köré sűrű anyagból szövi klauzúráját, addig a misztikus operáció zárófala szellemi erő, amelyet koncentrációval, figyelmünk, gondolataink, akaratunk összpontosításával hozunk létre. Ha kísérlet közben engedünk az ilyen esetben mindig, szinte démoni szándékossággal felmorajló zavarásoknak, betörni akaró anyagi áramlásoknak, ugyanaz történik, mint mikor a fejlődés folyamata közben felnyitnak egy anyaméhet, szétvágnak egy gubót vagy összetörnek egy alkimista tégelyt.

            A kísérletező tehát akaratból szőtt csendzónát – klauzúrát - von maga köré. Áttörhetetlen, minden démoni és fizikai örvénylést kirekesztő, láthatatlan búvárharang zárja körül”.

--------------------------------------------

Wictor Charon – Szepes Mária

ACADÉMIA OCCULTA

Arkánum Szellemi Iskola 1994

Részlet:

 

Az anyag misztériuma

 

            Az anyag, formává sűrűsített szellem, amely kiterjedni, spiritualizálódni törekszik. Ezért hajlandó az alacsonyrendű anyag oly készségesen szublimálódni. A sűrű anyag azonban elvesztette önirányító képességét, a bilincsbe zárt szellemet csak a magasabb rendű organizmus, az ember képes felszabadítani. Az ember fejlődésének egyik fontos célja tehát, hogy az anyag bekebelezése által spiritualizálja, megnemesítse azt.

            A matéria transzformációja kétféle módon történhetik: az egyik, ha az anyag agyvelő-szövetté lesz. Ezáltal szellemi emanációvá alakítható át.

            A másik mód az Adeptusok által létrehozott Opus Magnum. E folyamat lényege az, hogy a retortában kémiai úton megtisztított Príma Matériát a Mágus, szellemének besugárzása által, közvetlenül szabadítja fel. A nagy Magisterium útját azonban csak igen kevés beavatott tudta végigjárni.

            Amint az anyagba zárt energia elérte a sűrűsödés legalacsonyabb fokát, amelynél mélyebbre már nem süllyedhet, fölfelé, azaz kiterjedni igyekszik. Minden olyan behatás, amely az anyag fajlagos egyensúlyát valamely további erő-többlet hozzáadásával felbillenti, robbanást idéz elő. A formába zárt energia akkor egyszerre szabadul fel. Vagyis egy bizonyos határon túl minden anyag robban. Ez a kiút arra az esetre, ha a szellem, mint közvetítő, nem lép akcióba, tehát valamely magasabb rendű organizmus felszabadítási törekvése híján, a matéria önmagától szétrobban.

            Ez az eset túlméretezett anyagi konstrukcióknál is bekövetkezik, például a kozmikus ködöknél, amelyek egy fizikai nagysági fokot meghaladva, a sugárnyomás törvényénél fogva, kisebb részekre robbannak szét. Az anyag természetének alapvető törvénye ilyenformán, hogy tömörülésének megvannak az átléphetetlen, legalsó határai, s e ponton túl a benne rejlő titokzatos szellemi elv varázsigéje hangzik el, amely szétveti a materiális zárlatot.

            A hermetikus hagyományok szerint – ahogy az Atlantisz történetéről és az atomerőről szóló részben kifejtettük – az anyagot akaraterővel is fel lehet robbantani. Ez a mágikus atom-bontás, amelynek lényegével a hermetikus fizika és kémia foglalkozik.

                                                           A három hermetikus sík

 

            Az előző fokozaton átjutott Adeptus már minden jelenséget három síkon szemlél. Mindhárom teste fölött uralkodik, asztrális és mentális testében éppen úgy mozog, tevékenykedik e síkok törvényei szerint, mint fizikai testében. Csakhogy e két szubtilisabb állapot lehetőségei határtalanok. A múltba, jövőbe-helyezkedésnek, távolbalátásnak, bármilyen messzeségbe való megmutatkozásnak s mindhárom sík tetszés szerinti pontján vagy állapotában lévő lényekkel való érintkezésnek megszűntek az akadályai”.

 

                                                           Az anyag keletkezése

 

            „Az anyag felépítése négy síkon, négy rendszerben történik. Ez a négy rendszer, anélkül, hogy az egyes rendszereken belüli átmeneti formákra kitérnénk, a következő:

            atom-rendszer, a fizikai síkhoz,

            elektron-rendszer, az éteri síkhoz,

            pszichon-rendszer, az asztrálsíkhoz,

            ideon-rendszer, a mentálsíkhoz tartozik, de itt már az alsóbb tér-koncepciókat teljesen fel kell adni.

            Az első két szisztéma (atom és elektron rendszer) szemcsés szerkezetű. Ebben az atomok legkülönbözőbb formái fordulnak elő. Az ősformák: a pont, az egyenes, a háromszög, a négyzet, az ötszög, a hatszög, a kereszt, a kör, a bal-spirál, és a jobb-spirál.

            Az elektronok formája nagyság szerint számos változatot mutat. Ezt különálló rendszernek nevezni nem lehet, mivel mindenkori nagyságukat és formájukat a mögöttük álló pszichon határozza meg.

                                                           Pszichon és ideon

            Míg az atomoknak és elektronoknak van felismerhető alakjuk, addig a pszichon már inkább dimenzióbeli térmeghatározás. Az e fölött álló ideon csak pszichonnal együtt fogható fel, minthogy a pszichonnak alacsonyabb térdimenzióban megjelent formái határozzák meg körvonalait. Tévedés lenne azt hinni, hogy ezek abszolút fizikai kontúrok. A pszichon és ideon körvonalai csupán funkcionális tendenciák összesített szimbólumai. Ha feltesszük a kérdést: mi a pszichon és mi az ideon, hozzá kell szoknunk, hogy ezeknek a fogalmaknak a megértése csak két magasabb dimenzióba való behatolás útján érhető el. A pszichonnál általánosságban megállapítható, hogy milyen formában jelenik meg.

            A pszichon gömbformájú. Határozott kontúrjai nincsenek, a fölötte álló és alatta elterülő dimenziókkal ideonszál köti össze. Bármennyire zavaró, kénytelenek vagyunk egy univerzális jelentőségű problémát tisztázni, mielőtt a pszichon-formák térbeli vetületeit kísérelnénk megmagyarázni. Az előbb említett pszichon kétsíkú ideonszálakkal, már egyike a számos pszichon formáknak. De hogy ebben az új gondolat-koordinátában mit kell érteni ideonszálak alatt, azt csak a dimenzió-probléma tisztázása után lehet eldönteni. Ennek az ideakomplexumnak a megvilágítását legjobb az alapjainál kezdeni, mert bonyolult témáknál ez a célravezető”.

----------------------------------------

AZ ÚJ EON 

Rockcity kft. 1999

Részlet:

 

                                                           A világ nagykorúsága

 

            Mindig tudtam, hogy ez a lehetőség egyszer valósággá változik. A világ megöregedett. Az események váltakozása tűrhetetlen feszültséggel töltötte meg az atmoszférát. Úgy látszott, hogy semmi sincs a helyén, a Naprendszer mechanizmusa mintha ki akart volna fordulni a sarkából. Az emberiség a felszínen még régi kedvenc foglalatosságait űzte, senki sem gondolt rá, hogy egyik napról a másikra komoly változás állhasson be a dolgok megszokott rendjében.

            A beavatottak már régebben tudták, hogy a világ megérett a pusztulásra, vagy teljes felébredésre. Ezt a változást, aminek a látnokok szerint mindenképpen el kellett következnie, legtöbben háborúk, technikai forradalmak által képzelték megvalósítani. Az emberiség múltja, de a Naprendszer évmilliárdos krónikája is bőven tartalmazott emlékképeket háborúkról, világháborúkról, később planéták közötti összecsapásokról. Mikor azonban a nagy kozmikus pillanat elérkezett, a gyökeres változás nem arról az oldalról támadta meg az emberi fajta lakóhelyét, ahonnan várták.

            A változás egy új dimenzió betörésének alakjában érintette a Földet. Az új dimenzió élménytartalmai inváziószerűen öntötték el a Naprendszer szűkebb koordinátáit. Leomlott egy transzcendentális fal, melynek létezéséről csak a magas fizika legkiválóbb koponyái bírtak tudomással, e nélkül a fal nélkül pedig a naprendszer planétáin semminek sem maradhatott meg többé régi értelme. A világ és a biosz tényei egészen más megvilágításba kerültek egy új dimenzió szemszögéből nézve. Nem volt értelme többé háborúknak, anyaggyűjtésnek, pusztán szervi funkciókon alapuló cselekményeknek. Az új nézőpontot senki sem hagyhatta figyelmen kívül, mert a dolgok létéből fakadt.

            Mindenkinek, mintha még egy szeme vagy pótagyveleje lett volna, a tárgyak nagyobbaknak látszottak a nélkül, hogy fizikai térfogatukat megváltoztatták volna. Az élőlények pedig különös láncolatokban gondolkoztak. Megváltoztak az életcélok. Önmagában véve semminek sem volt többé értelme. A jelenségeket, vagy életfunkciókat csak sorozati összefüggésükben lehetett megérteni. Semmilyen funkció nem hozhatott kielégülést, mert a dolgok mögött működő éteri energiák bármilyen szervezetbe vég nélkül áramlottak be s az egyszer elkezdett akciót kielégülés alapján sohasem lehetett befejezni.

            Ebben az új világkoordinátában a vágyakozás, de az érzéki élvezet is örökké tarthatott, ha egyszer ajtót nyitottak számára. Nem lenne se vége, se hossza a problémáknak, ha részletezni akarnám azokat a jelenségeket, melyek az új bioszban a régi kozmosz helyét elfoglalták. Ezért csak arra szorítkozhatom, hogy megközelíthető képet nyújtsak azokról a jelenségekről, melyeket egy mentális dimenzióutazás hozott felszínre.

            Abban az időpontban, amikor ez a dimenzióátszivárgás megkezdődött, még csak kevesen tudtak róla, hogy a lehetőség hamarosan univerzális valósággá növi ki magát. Ami először csak egyetlen látnok élménye volt, aki korát megelőzte, később mindenki által tapasztalt ténnyé lett.

            Az első világos bepillantás, illetve a dimenzió-szivattyú, kezdeti primitív működése fokozatosan erősödött, mégis csak az ebben az irányban különösen szenzitív individuumok vehették észre, hogy valami nagy esemény van folyamatban, mert a változás nem hirtelen történt. Az első meglátás, és a végső kiteljesedés között évek ezreinek kellett elmúlni. Az időtartamnak azonban a kozmikus órán nincs jelentősége, különösen ennél az eseménynél nem, mivel az eltolódás elsősorban az idő-dimenzió futószalagját érintette.

            A biosz magasabb fejlettségű társadalmai ettől a ponttól kezdve új időszámítást vezettek be: az új korszak, mint dimenzió korszak vált ismeretessé”.

 

Dimenzióöntudat

 

            „A dimenzió-éra emberének szellemi fokozatát akkor közelítjük meg, ha azt mondjuk, hogy ez az emberfajta dimenziószemmel és dimenzió öntudattal bírt. Ezek az érzékszervek szenzitívvé tették a tér és idő dimenziócsakráinak működésével szemben. A dimenziócsakra olyan éterkonstrukció vagy inkább olyan erőmező, melynek regeneratív vibrációi az új világban kiküszöbölték a halál jelenségét. Az ikervilágok szubsztanciái a dimenziócsakrák működése következtében sohasem érték el azt a sűrűségi fokot, mely a mi korunkban az élő szervezetek megmerevedéséhez, elmeszesedéséhez és végül teljes pusztulásához vezetett. Az új biosz élő plazmája félanyagi maradt, és ezt az állagot a dimenziócsakrák könnyebben dobhatták át egyik síkról a másikra a nélkül, hogy az alapszubsztanciában változás állott volna elő”.

------------------------------------------