fb

facebook pottyos

yt

"A szeretet kiolthatatlan öröktűz, amely melegít, de nem éget, érlel és alakít erőszak nélkül. A szenvedélytől az különbözteti meg, hogy nem köt csereüzletet, és nem ragaszkodik. Szétszórja önmagát, mint a Nap."
- Szepes Mária

Püski díjjal image0 webTelefonos interjú – 2025. december 9.

A riportot készítette dr. Svercsok Szabolcs, a Szepes Mária Alapítvány munkatársa.

Leirat

  • Nagyon köszönöm, hogy elfogadta az interjúra való felkérésünket, amelyre a könyvesboltjában szakít időt, amelyben a mai napig dolgozik.
  • A könyvesboltba ma már kevés vevő jön, az emberek már nem vesznek, nem olvasnak könyvet. Sajnos ma már ez így van. Átalakult a világ, és nem tudják, nem értik meg az emberek, hogy ami a felhőben van, nem tudni, hogy holnap is ott lesz-e. Ami papíralapon van, az legalább megfogható, és ott marad. És ha száz év múlva elkezdik kutatni, hogy mit gondoltak ma az emberek, nem biztos, hogy a felhőből meg tudják állapítani, de nyomtatott könyvekből igen.
  • Mesélne az életrajzi hátteréről? Hol nőtt fel, hogyan élte meg a család kulturális és szellemi közegét?
  • Budapesten születtem, 1943. augusztus 5-én. Jó régen már és tulajdonképpen a születésem is egyfajta kötődés a magyar kultúrához és magyar irodalomhoz. Édesapámék 1943 augusztusában szervezték a híres Szárszói Konferenciát. A születésem is ennek megfelelően volt tervbe véve. Én valamiért nem akartam jönni, bár úgy volt, hogy még júliusban megszületek. Augusztus 5-én meg kellett indítani a szülést, hogy édesanyám részt tudjon venni a Konferencián. Tulajdonképpen „áldozata” vagyok a 43-as Szárszói Konferenciának. Tehát már itt elindult valami, ami egyszerűen kötődött a magyar irodalomhoz és a magyar kultúrához. Ezt részben utólag tudtam meg. Tudja, Mária nénivel voltam kapcsolatban, sok minden más is érdekelt, és a születésem körülményeivel is próbáltam foglalkozni, pl. az újraszületés technikájával, a születés újra átélésével. Én ezt végig csináltam és akkor tudtam meg, hogy tulajdonképpen valami ott a születésem körül nem stimmel, és megindították a szülést. Később én ezt azonban nem áldozatként éltem meg. Kisgyerekként, 5-10 évesen édesapámék lakásában Németh Lászlóval, Sinka Istvánnal vagy Veres Péterrel, de mondhatnék még több nevet is, találkozhattam, és őket láttam, őket hallottam. Ez egyszerűen egy hihetetlen nagy élmény volt. Később tinédzser koromban, 16-18 évesen Csoóri Sándorral és Csurka Istvánnal. De sorolhatnám még a nagy neveket. Ez a közeg nyilvánvalóan nagyon meghatározó volt az életemben.
  • Ez tulajdonképpen egy felhajtóerőként szolgálhatott az életében.
  • Abszolút. Nyilván nyomasztott is, hogy micsoda nagy emberek, és hogy hogy jövök én ehhez. Ezt a fajta érzést nyilván éreztem tinédzserként, hogy hol vagyok én mindettől?! Ez végül azt váltotta ki belőlem, hogy törekedjek.
  • Nagy motivációs erő volt.
  • Igen, nagy motivációs erő volt, igen.
  • Össze tudná foglalni a Kiadó történetét néhány mondatban? Hogyan indult a történet?
  • Igen, ez nagyon egyszerű. Édesapám, egyszerű paraszti származású gyerekként kitűnővel végezte el a gimnáziumot, végül a szülőket sikerült a református papnak rábeszélnie, hogy engedjék egyetemre. Édesapám nagyon nagy és jó koponya volt. Beiratkozott a jogi egyetemre, és közben Békésben, mert oda valósi volt, járta a falvakat, mert az izgatta, hogy tulajdonképpen mi is van a magyarsággal, a paraszti életmóddal. Így ismerkedett meg 17-18 évesen Sinka Istvánnal, Veres Péterrel és sok más, később fontos nevű emberrel, íróval és költővel. Ez az út egész életét meghatározta. Joghallgatóként már arra készült, hogy ezeknek az íróknak, a nehéz sorsból feljövő értelmiségieknek a segítője legyen. Látta, hogy neki írói képessége nincs, és neki segítenie kell azokat, akik tudnak írni. Így alapította meg 1939-ben a Magyar Élet könyvkiadót. Tehát 1939-ben kezdődött az egész. Az 1943-as év volt a legsikeresebb, amikor a Szárszói Konferencia arról szólt – mivel tudták, hogy a háborút el fogják veszíteni, hogy milyen módon lehetne a magyarságnak túlélni a háborút, és hogyan lehetne kicsit alakítani a helyzetet, hogy a magyarságnak jó legyen.
  • Tehát a magyar irodalom átmentése a jövő számára, mint téma, már ekkor megjelent.
  • Az 1945 utáni helyzet nem úgy alakult, ahogy szerették volna. A Kiadót államosították 1950-ben, nem is tudott tovább működni kiadóként. Azán jött 1956. Két bátyám ekkor elhagyta az országot, mi maradtunk. Az volt a nehézség, hogy 1956 után nem lehetett végképp semmit sem csinálni ebben az ügyben. Édesapám nem akart elmenni, mondta, hogy a család menjen, de ő marad. Az 1950-ben bekövetkezett államosítás után édesapám nagyon jóban volt Medgyessy Ferenc szobrászművésszel, aki nagyon jó szobrász és fantasztikus ember volt. Megkereste édesapámat és azt mondta neki, hogy tanulja ki a keramikusi szakmát, és csinálja ő a szobormásolatokat, mert neki akkor már számos megrendelése volt szobormásolatokra, és ezt csinálja az apám, és éljen ebből a család. El is kezdték ezt csinálni. Én ekkor ismerkedtem meg az agyaggal. Keramikus lettem, ez az eredeti szakmám, mert beleszerettem az agyagba, amely bármit megenged, ha tudod használni. 1970-ig a család ebből élt, később már nem csak másolatokat csináltunk, hanem én is csináltam vázákat stb., elvégeztem az iparművészetit is, és a saját alkotásokat is árusítottuk, addig, amíg 1970-ben kimentünk az USA-ban nagy nehézségek árán, és ott megalapítottuk a könyvesboltot.
  • Ekkor vált édesapja és a Könyvesbolt az emigráns magyar kulturális élet központjává.
  • Így van. A Könyvesboltunk egy valódi központ lett. Nehezen indult be, mert mindenki azt gondolta, hogy a kommunisták küldték apámat, és hogy biztos, hogy besúgó, azonban hamar bebizonyosodott, hogy ez nem így van, és a könyvkiadás is beindult.
  • Hol volt a Könyvesbolt New York-ban?
  • Az első bolt a 82-es utcában a 2. és 3. sugárút között volt, a magyar negyed központjában.
  • Hogyan értékeli édesapja munkásságát New York-ban? Hogyan tudná megragadni, hogy milyen szerepet játszott édesapja az amerikai emigráns magyar kulturális életben?
  • New Yorkban a mi könyvesboltunk 1982-83-ra a világ legnagyobb választékú magyar könyvesboltja volt. Nem arról van szó, hogy fizikailag nagy bolt volt, hanem hogy nem volt olyan magyar nyelvű könyv, amely megjelent a világon bárhol, és nem lehetett ott megtalálni.
  • Édesapja kiterjedt kapcsolatrendszert ápolt New York-ban is, kiterjedt a figyelme a magyar kulturális élet minden meghatározó alakjára.
  • Előadókörutakat szerveztünk. Elsősorban Magyarországról próbált kihozni írókat, pl. Csoóri Sándort, Sütő Andrást, Csurka Istvánt, előadóművészeket is, Jancsó Adrienne-t, Béres Ferencet, és nagyon sok mindenki más járt ki, mert az USA-ban és Kanadában körutakat szerveztünk nekik, valamint könyveiket árusítottuk.
  • Hogyan választotta ki édesapja a szerzőket és a kiadandó műveket?
  • Az ő egész életet így fogalmazom meg összegzésképpen: egy ügyű ember volt, egy ügye volt, az, hogy a magyar kultúrát szolgálja. Semmit más nem érdekelte. New York-ban sem meggazdagodni akart, nem azért volt ott, hanem azért, hogy valamilyen formában a magyar kultúrát összefogja és terjessze. Erre áldozta saját életét is. Ezt nagyon komolyan vette, ebben mozgott. Egyszer még 1979-ben próbáltam rábeszélni egy ingatlanvásárlásra. Volt egy nagyon kiváló adottságú üzlethelység eladó, egy kétszintes ház. Tudom, hogy így soknak tűnik, de 50 ezer dollárét volt az akkor eladó. Édesapámék egy kis lakásban laktak, az üzlet mögött. Én azt akartam, hogy apám legalább nézze meg. És még megnézni sem volt hajlandó eljönni, mert nem akart venni semmit sem, mert ő csupán azért volt ott, mert máshol nem tudott a küldetésén dolgozni. Vissza akart menni mindig is Magyarországra, mihelyst csak lehet. 1977-78-tól kezdve puhultak Magyarországon a dolgok, és apám célul tűzte ki, hogy emigráns írókat is meg kell hívni a könyvhétre. Ezt azonban csak 1986-ban sikerült először elérnie.
  • Édesapja élete egy valóságos szolgálat volt ezek szerint.
  • Szolgálat, igen. A magyar kultúra szolgálata. Ez az együgyűsége.
  • Hogyan dolgozott együtt édesapja Mária nénivel?
  • Ő nem dolgozott vele, ismerte és tudta, hogy Mária néni van, és tudta, hogy én rendszeresen járok hozzá, ő maga azonban közvetlenül nem dolgozott vele. Én kerültem Mária nénivel kapcsolatba 1967-68 körül, pontosan nem emlékszem rá, hogy mikor. Én 1976-ban mentem ki nagy nehézségek árán New York-ba, Mária néni bizonyos mértékig biztosan közreműködött ebben, mert egészen biztos, hogy neki ez benne volt a gondolatvilágában. Tehát a feleségemmel együtt, ketten kerültünk Mária nénihez az 1960-as évek végén, akkor már én ismertem nagyon sok mindent, a feleségem is, érdeklődtünk a spirituális és önismereti témák iránt. Feleségemmel együtt ekkor már olvastunk kéziratokat, az 1970-es évek elején volt egy buddhista misszióhoz is kapcsolódó fiú, aki Hetényi helyettese volt, és félig-meddig titokban, stencilezve sokszorosította Mária néni kéziratait. Először az 1960-as években tőle kaptam meg a Raguel hét tanítványa kéziratot. Megvan még most is a kéziratos kiadvány. Néhány példányszámban sokszorosították és így terjesztették ezeket, így terjedtek az írások. A Pöttyös-könyvek és sci-fi irodalmi munkái megjelentek már, de az az irodalom, amely engem is érdekelt, és még voltunk egy páran, az nem jelenhetett meg ebben az időben egyáltalán.
  • Hogy alakult az első találkozás Mária nénivel? És hogyan alakult később a tanító-tanítványi viszony?
  • 1968 körül találkoztunk Mária nénivel először, de a konkrét dátumra nem emlékszem, nála ismerkedtem meg az 1970-es évek elején Mária néni testvérének özvegyével is, Nyuszával. Ez egy konkrét meghívás volt, mert oda nem mehetett senki csak úgy, ugyanis abban az időben ezekkel a témákkal ott csak nagyon zárt körben lehetett foglalkozni, és nagyon óvatosan, abban az időben ezt nem lehetett nyilvánosan csinálni. Oda nem mehetett el akárki. Mária néni kinevezett mellénk egy tanítót, Hetényi Kálmánnak hívták. Ő énektanár volt, operaénekesekkel is foglalkozott, ő volt a korrepetitoruk, és részben ezért voltunk vele kapcsolatban a feleségem révén. Vele volt folyamatos és gyakori a kapcsolat, heti két alkalommal találkoztunk, és két hetente Mária nénivel is összejöttünk a többekkel együtt. Később is mindig ellátogattunk hozzá, amikor itthon voltunk Magyarországon, ekkor már sor került A vörös oroszlán kiadására is odakint, és hoztam is haza neki belőle. Volt egy jelenet, amelyre különösen emlékszem, és nagyon jól jellemzi a kapcsolatunkat: egy alkalommal búcsúzkodtunk tőle, és Mária néni átölelt minket, mondván, hogy mi olyanok vagyunk neki, mint a gyerekei, viszont amikor ezt kimondta, nagyon meglepődött, és hozzátette, hogy ő ezt nem konkrétan így érti, mert nem akart ilyen jellegű vállalást tenni, fizikailag ő már nem akart többet gyereket vállalni. Viszont olyan érzése volt, mintha a gyerekei lennénk. Nagyon személyes, kedves, jó kapcsolat volt. A férjével is, Szepes Béla bácsival is nagyon jó kapcsolatban voltunk. 1978 körül egy alkalommal már azért látogattunk el hozzájuk, hogy elbúcsúzzunk Béla bácsitól, amikor ő a következőt mondta: ne féljetek, én a másik oldalról is fogom segíteni Mária nénit. Ezek nagyon személyesen rávilágítanak a Mária nénivel való kapcsolatomra. Mária néni azonban sok emberrel ugyanilyen személyes kapcsolódásban volt. A mi esetünk a feleségemmel nem volt speciális eset. Akivel Mária néni kapcsolatot teremtett, azokkal ilyen személyesen közeli viszonyt alakított ki.
  • Tehát akkor egy élő és szoros kapcsolatuk volt Mária nénivel. Így került sor A vörös oroszlán kiadására is?
  • Ő kért meg, hogy jelenjen meg újra a könyv. Az 1946-ban megjelent regény másolata volt az amerikai kiadás.
  • Mit olvasott először Szepes Máriától?
  • A Raguel hét tanítványa regényt. Először nem A vörös oroszlánt olvastam. A Raguelt szintén stenciles formában sokszorosítva kaptam meg, ugyanúgy, mint az Academia occulta c. írást, amelyet Charonnal együtt írtak. Ennek az akkori eredeti verziójában voltak gyakorlatok is. Ezeket mi folyamatosan csináltuk is. Például a következő gyakorlatra nagyon határozottan emlékszem: egy pohár vízben egy tűvel átszúrt gyufaszálra koncentráltunk, és próbálni kellett forgatni a gyufát. Kálmánnal tehát nagyon sűrűn találkoztunk, ezekre a találkozókra az ő házában került sor, amely egészen közel volt Mária néni lakásához. Az alkalmak általában meditációval kezdődtek, aztán beszélgetésekre került sor, s gyakorlatokat is végeztünk, ezeket éveken keresztül csináltuk. Kéziratokat kaptunk, amelyeket olvastunk, és ezekkel dolgoztunk. Ezeket a kéziratokat is a tanítványok készítették. Emlékszem, hogy nagyon gyakran megcsináltuk azt a gyakorlatot a Tarot lapokkal, hogy összekevertük, és ábrákkal lefelé lefektettük a kártyákat, és a kezünkkel végig mentünk a kártyák felett, és így választottunk ki három lapot, az első a múlttal, a második a jelennel, a harmadik a jövővel kapcsolatban üzent, ezeket megfordítottuk, és ez alapján kellett megfejteni, hogy tulajdonképpen mi volt, mi van és mi lesz, mit mutatnak a kártyák. Vagy például leültünk a sötétben és egy falra vetítettünk ki ábrákat, és figyeltük, hogy mi jelenik meg, mit mutatnak meg ezek, és mi a következő lépés. Imaginációval és vágyprojekcióval kapcsolatos gyakorlatokat is végeztünk, nagyon sokféle gyakorlatot, rendszeresen, hosszú időn keresztül.
  • Tehát az alkalmaknak fontos része volt az önismeret fejlesztése.
  • Hogyne, mert önismeret nélkül nincsen semmi, és nincs semminek semmi értelme, ha nem tudom, hogy ki vagyok.
  • Édesapja tudott a Szepes Máriával való kapcsolatáról?
  • Igen, tudott róla. Azonban egyáltalán nem szólt ebbe bele. Ez az én dolgom, feladatom volt, amit én vállaltam el.
  • A vörös oroszlán regényt hogyan szerezte meg és mikor olvasta?
    Az eredetinek a másolatát stencielezett verzióban kaptam meg, én ezt már az 1970-es évek elején megkaptam, és olvastam. És mi 1984-ben kiadtuk.
  • Ön mit tart Szepes Mária fő művének?
  • A vörös oroszlán és a Raguel hét tanítványa regényeket. Az eredeti Academia Occulta egy költözés során eltűnt a könyvtáramból, azt is nagyon fontos műnek tartom.
  • Miért ezt a regényt adták ki az USA-ban?
  • Mert Mária néni azt kérte, tőlem, hogy ezt adjuk ki. Charon özvegye pedig arra kért, hogy Az ember két élete könyvet adjuk ki a férjétől. És próbáltuk ezt is terjeszteni, azonban nem egyszerű világa van ezeknek a műveknek.
  • Hogyan lehetett felvállalni ezeket a kiadásokat? Voltak ennek bármilyen politikai nehézségei akkoriban?
  • Igazából nem volt politikai nehézsége annak, hogy megjelentessük az USA-ban ezeket az írásokat. Megkaptam az eredeti anyagot másolatban, és mi azt nyomtattuk ki. A vörös oroszlán írást ezer vagy kétezer, valószínűleg inkább kétezer példányban nyomtattuk ki. Volt egyfajta remény bennünk, hogy ez majd Magyarországra is vissza tud terjedni, be tudják csempészni. Mária néninek is egészen biztosan volt ilyen reménykedése. Ami viszont biztos, hogy az ottani kiadással elindult egy erő. Kuczka Péter, aki Mária néni sci-fi könyveit adta ki annak idején, később megkapta a jogot, hogy sci-fi kiadásban adják ki ezt a regényt is, ha jól emlékszem két kötetben.
  • Tudna mesélni Mária néni és testvére Charon viszonyáról?
  • Charon írásaival kapcsolatban alapvetően elmondható, hogy Mária néni nélkül majdnem, hogy teljesen olvashatatlanok. Rengeteg idegen szót használt, rengeteg német szót is. Mária néni használta Charon írásait, és én ezt helyénvalónak tartom, mert olvashatóvá tette Charont. Nagyon komoly együttműködés volt kettejük között, sziámiiker szerű együttműködés volt ez. Mária néninek megvolt a képessége arra, hogy úgy írja meg ezeket a tartalmakat, hogy mindenki megértse. Charon nem törődött ezzel.
  • Az amerikai kiadással kapcsolatban voltak nehézségek?
  • Nem, semmi. Minden simán ment, semmi probléma nem volt. Csupán egy számot kellett kérni a kiadásra, amellyel a szöveget ki lehetett adni, azonban magára az írásra engedélyt nem kellett kérni.
  • Örült ennek Mária néni? Hogyan reagált?
  • Örült nagyon, igen. Küldtem is neki haza ebből a kiadásból néhány példányt.
  • Visszaterjedt Magyarországra a kiadott regény?
  • Valamennyit biztos hazahoztak, igen. Később, amikor 1990 után a Kiadó hazaköltözött, akkor a maradékot hazahoztuk, és ez el is fogyott.
  • Az amerikai kiadással kapcsolatban volt-e bármilyen visszajelzés, visszhang New York-ban?
  • Várakozásaimhoz képes elég kevés, nem igazán úgy ment, ahogyan én abban reménykedtem, mert vártam, hogy sikeres lesz. Azonban az ottani magyarok kicsit más irányban gondolkodtak akkor. Elsősorban az 56-os magyarok voltak ott, azt se tudták, hogy Mária néni létezik. Miért, honnan tudták volna? A tanításáról, tanitói tevékenységéről az 1970-es években szinte senki sem tudott Magyarországon sem. Az egy óriási megtiszteltetés volt, hogy mi mellé kerültünk, és igazából nem is tudom, hogy ez hogyan sikerült nekünk, hogy emlékeim szerint simán és egyszerűen bekerültünk ebbe a körbe.
  • A kiadó nem ültette át más nyelvre a regényt?
  • A mi Kiadónk nem. Ez még az 1960-as évek elején megjelent külföldön, angolul és korábban németül is. Arról nem tudok, hogy igazán nagy sikere lett volna, de ezek a kiadások nem rajtunk keresztül történtek, nem volt hozzá közünk, és ekkor még nem is voltam Mária néni körül, így nem is tudtam követni ezt a folyamatot.
  • A Kiadó és a család által folytatott kulturális tevékenység miatt nem volt a figyelem központjában a Püski család? Nem figyelték Önöket?
  • Olyan nincs, hogy nem figyelnek. Az egy hiú ábránd, hogy az amerikai demokrácia hagyja működni a dolgokat. Konkrét történeteim vannak ezzel kapcsolatban. Itt Magyarországon az 1950-es években végigéltük ezt. Emlékszem, hogy édesapámtól megkérdeztem az 50-es évek végén, hogy mit szól ahhoz, hogy megfigyelik és lehallgatják, és szó szerint azt válaszolta, hogy őt nem érdekli, hogy jelentenek róla, csak az érdekli, hogy azt jelentsék róla, amit mond. Ha azt jelentik, amit mond, akkor nem érdekli az egész.
  • Milyen érzés volt tiltott műveket kiadni egy másik országban? Hogyan élték ezt meg?
  • Nagyon izgalmas és jó dolog volt. Tehát egy olyan küldetés volt, amihez nagyon jó volt csatlakozni, ez nem az én, hanem a szüleim érdeme. Az, hogy én csatlakoztam ehhez, az nagyon sokat segített abban, hogy ez működni tudjon. Magam érdemeit nem akarom sem kicsinyíteni, de növelni sem.
  • Nagyon szép dolog, hogy viszi tovább az édesapja munkásságát, elveit és értékeit. Rá tudnánk térni arra, hogy mit gondol Szepes Mária életművéről? Nem mindig kapta meg, vagy talán ma sem mindig kapja meg azt a figyelmet, amelyet az olvasói, tanítványai szerint megérdemelne. Szűkebb olvasóközönség követi őt. Mit gondol, mit mondhat, mit adhat, mit üzenhet Szepes Mária gondolatisága és művei a ma emberének?
  • Ez egy nagyon izgalmas kérdés. Tényleg. Mária néninek az írásai nagyon fontosak, rendkívül fontosak, mert azoknak, akik keresők, akik még nem indultak el valamely irányba ezen az úton, de keresők és keresik az útjukat. A mindennappi élet mágiája írás például egy rendkívül fontos könyv ebből a szempontból, mert aki nem tudja még az irányt a spirituális úton, segít tájékozódni. Az kétségtelen, hogy most dömping van az okos könyvekből, és tanítókból, sajnos túl sok ilyen van, és nagyrészük használhatatlan. Ma már arról van szó, hogy tudni kell szelektálni ezek között. A mi időnkben nem volt mese, nem szelektálni kellett, hanem meg kellett találni, akiktől lehetett tanulni. Teljesen más közeg volt az. Ennek következében nagyobb is volt az értéke minden anyagnak és tanításnak. A mai olvasó, a mai fiatal, ha még egyáltalán olvas, rengeteg információnak ki van téve, rengeteg az ellentmondás is a világban. Ma nincs tanító. Én sokféle úton végigjártam már. Van a gurdjieff-i út, az ún. negyedik út, amely egy Gurdjieff által használt kifejezés, egy nagyon izgalmas és fontos út, 10 évig voltam benne, többek között ehhez kapcsolódó könyveket is lefordítottam. Párizsban van a központja és annak idején innen jöttek ki New York-ba a 90-es évek elején, és egy alkalommal kimondásra került, hogy tudomásul kell venni, hogy többé nincs mester, most már csak lámpások vannak, amelyek itt-ott megvilágítják az utat. Szóval mindenképp olvasni kellene minél több Mária néni könyvet. Pl. a Mágia-köteteket. De bármelyik könyvét és nem feltétlenül azért, hogy azt kell követni, amit ő ír, de a lelkükben beindít dolgokat és érzéseket, és a Mária néni ehhez tökéletes, h beindítsa az érzéseket, ami utána elindít az úton. Ez egyfajta lehetőség arra, hogy ne a hülyeség fele menjek, hanem tudjak egy irányt követni. Az ő könyvei tökéletesek ahhoz, hogy az irányt megmutassák. Tökéletes lámpás mindegyik könyve. A vörös oroszált mindenkinek el kellene olvasnia. És ez nem azt jelenti, hogy követni kell, meg kell érteni.
  • Hogyan érzi magát azzal kapcsolatban, hogy Önnek ítéli oda idén az Alapítvány a Szepes Mária-díjat? Hogyan érinti önt?
  • Számomra ez egy nagy megtiszteltetés. Komolyan mondom. Szívből jövő jó érzés, egy csoda számomra. Csodálatos öröm, hogy ez valakinek eszébe jutott, hogy én kapjam meg a díjat.
  • Gondolta-e volna például a hatvanas évek végén, hogy a Szepes Máriával való kapcsolata ilyen ívű lesz? És hogy ez a kapcsolat Mária néni halála után is ennyire élő marad?Gondolt-e esetleg arra, hogy különleges szerepe lesz Önnek is az életmű dinamizálásában?
  • Arra gondoltam, hogy ez a kapcsolat messziről jön és messzire tud vinni. Én egyszerűen boldog voltam, hogy egy ilyen közegben tudtam mozogni, látni, tapasztalni, de arra, hogy mi lesz 20-30 év múlva, arra sohasem. Mindig a „most” a fontos, és Mária néni is ezt mondta, hogy semmi más nem számít, csak az, hogy ebben a pillanatban mit cselekszel.
  • Mit osztana még meg Mária nénivel kapcsolatban, illetve arról, hogy hogyan hatott az Ön életére?
  • Mindig megjelenik előttem az a kép, ahogy ül a foteljében, abban a fotelben, amit mindenki ismer, és olyan mosoly van az arcán, amely nagyon keveseknek van. Valamint még egy dolog, hogy nekem hozzá tartozik Szepes Béla is. Nem feltétlenül kell másoknak is így gondolkodni, de Béla bácsi volt, hogy lehetővé tette, hogy Mária néni taníthasson.
  • Nagyon jól működő kapcsolat lehetett, nagyon kiegészítették egymást.
  • Béla bácsi megteremtette a fizikai lehetőséget, kereteket. Nekem Béla bácsi nagyon fontos élmény. Azért is nagyon különös – most személyesebbre veszem a dolgot, nekem is olyan feleségem volt egy kicsit, mint amilyen Mária néni volt Béla bácsinak. 17 éves korunktól 60 évig éltünk együtt. Hosszú történet volt. Nagyon szép volt látni azt, ahogy Béla bácsi elfogadta és értette, hogy az ő fejlődése és működése Mária nénin keresztül történik. Én is ugyanígy voltam a feleségemmel, hogy az én fejlődésem azon a vonalon fut, amelyet a feleségem meghatározott. A nőiségnek az érzés nagyon fontos eleme. A férfinak viszont meg kell tanulnia érezni, mert nagyon kevés érzés van bennünk férfiakban. Mária néni ezt is sugallta. Én is ezt kerestem, és ez a lényeg, ezt meg kell tanulni. Férfiként elmondhatom, hogy emócióink vannak, de az érzés kevés.
  • Hogyan fogja átmenteni a jövő számára tapasztalatait, gondolkodását, munkásságát?
    Vannak tanítványaim és dolgozunk együtt, hogy ami most történik a világban, ami most a világ helyzetét jellemzi, az egy kicsit jobbra forduljon.

Partnereink

Image