Részlet:

Mi a pszichografológia?

A grafológia, amely elsősorban az ember személyiségét vizsgálja, lényegében pszichografológia, mert az írásforma és vonaltendenciák mögött rejlő lelki okokat kutatja. Az írás statisztikai alapokra épült elemzése, amely az íráskép egészét és részleteit az eddigi megfigyelések alapján értékeli, ennek a műveletnek a technikai része. Ez a technikai elemekkel dolgozó, józan módszer azonban úgy hasonlítható a pszichografológiához, ahogyan például a zenében a ujjgyakorlatok a műhöz. A mű is alapvető elemekből épül fel, ezekből azonban a részletek teljes, összetett értelmét formálja meg. Az ember és a mű párhuzama azért is szerencsés, mivel a kimeríthetetlenül sokrétű, bonyolult embertitokra is csak a szintézis vethet fényt.
Az írás egyes sajátosságainak az eddig lefektetett törvények alapján álló osztályozása esetleg annyira félrevezető lehet a jellem egészét illetően, mint a buddhai legenda vak tudósainak képzete az igazságról. A keleti bölcselet ezzel a ragyogó parabolájával a szofisták szőrszálhasogató racionalizmusának hiábavalóságára utalt. A vak tudósok az igazságról vitatkoztak, s Buddha egy elefánt különböző részeihez állította őket, hogy tapogassák meg az elefántot, és aztán mondják el neki, mi hát az igazság. Ilyenformán persze az elefánt az egyik tudósnak - aki az oldalánál állt - valami érdes laposat, a másiknak - aki az agyarát tapogatta - keményet és rúdszerűt, a harmadiknak - aki az ormányát fogta - puhán, ruganyosan kígyózót jelentett. És mindegyiknek igaza volt, mégse tudta egyik sem az igazságot az elefánt egészét illetően, mert ahhoz látni kellett volna.
A racionális tapogatózással szemben ez a látás, a tisztánlátás az, amely a pszichografológiát a technikai íráselemzéstől megkülönbözteti.
A pszichografológia sokkal régebbi, mint a modern íráselemzés. A mai grafológia valójában csak az ősi erővonal-mágia egy töredékét kísérli meg életre támasztani. Azok a múltba tűnt, misztikus lények, akik a Földön először rögzítették ábrákba a jelenségeket, ismerték az analógiák, a párhuzamok törvényét. Tudták, hogy ábrázolni, kifejezni annyi, mint teremteni, életet adni, sajátos töltésű erőket rögzíteni. Ezek a formák - ha egyszer megszülettek - élnek, hatnak és tartalmuk szerint kötnek vagy oldanak. Azzal is tisztában voltak, hogy szellemi és lelki energiájuk egy részét hozzákötötték az erővonal-kompozícióhoz, s az így olyan mikrotöredéket tartalmaz lényükből, amelyből kifejthető az egyéniségüket jelentő titkos formula.
Köztudomású, hogy festő- és a szobrászművészek mennyire nem tudnak szabadulni azoktól a formáktól és vonalaktól, amelyekből saját testalkatuk felépült. Ez a tudattalan személyiség-kivetítés sokszor egészen rejtetten mutatkozik csak meg, de ha utána nyomozunk, rájövünk, hogy a művész alkotásának minden figurájában saját testi és lelki alkata egy-egy jellemző részletét ábrázolja, nem pusztán az emberi alakokban, hanem az állatokban, a tárgyakban, a növényekben, a tájakban is. A művész tehát önmaga szélesebb dimenziójú portréját formálja meg minden művében. S egyedül az alkotó, összefoglaló szellem értheti meg ennek teljes jelentőségét az embernek a mindenséggel való analógiájából. Az én-mikrokozmosz azonos a makrokozmosszal, s ez az azonosság azt jelenti, hogy aki ír, mintáz, rajzol, fest, az e művelet ésszel felfogható részén túl egy olyan tudattalan, misztikus tevékenységet végez, amelyben kifejeződik a lelkisége és szelleme is. A fizikai síkon három dimenzióba szorított mondanivaló a szellemi-lelki elemzés fényében megdöbbentően széttágul, átmetszi az idő dimenzióját, de nemcsak múltat és jövőt mutat, hanem még titokzatosabb távlatokat is felvillant.
A pszichografológia tehát szintézisre, összegezésre épülő tudomány. Nem merül el kiúttalan vonalak útvesztőjében, hanem felülről néz rájuk, mint dinamikus szimbólumokra, nem kívülről nyomozza jelentőségüket, hanem összekapcsolódik a mágikus életárammal. A pszichografológus nemcsak a jellem mai állapotát olvassa el, hanem látja a karma-csomópontokat, azokat az irányvonalakat, amelyekből a gátak, a betegségek keletkeztek és az élő, dülöngélő, kétségbeesett, hadonászó, kiáltozó, ágáló vagy monomániásan önimádó, rögeszmés vonalakból és ábrákból kifejti a gyógyulást, a felszabadulás lehetőségét és időtartamát is. A jó pszichografológus következtetni tud a személyiség előző születéseire, sorsára is. A szimbólumnyelv s a vonal-rejtjelek műfordítója.
Ahhoz persze, hogy idáig eljusson valaki, először is tehetség, szomjas érdeklődés és ernyedetlen szorgalom szükséges.