"A szeretet kiolthatatlan öröktűz, amely melegít, de nem éget, érlel és alakít erőszak nélkül. A szenvedélytől az különbözteti meg, hogy nem köt csereüzletet, és nem ragaszkodik. Szétszórja önmagát, mint a Nap."
- Szepes Mária
Léleknyomda

A Léleknyomda egy fiatal feltörekvő „műhely”, amely békéscsabai székhellyel működik.
Más nyomdáktól való „különbözőségünket” már a mottónkkal is szeretnénk jelezni:
„spiritualitás a hétköznapokban”.
Célunk: átlényegíteni, mélységgel és jelenléttel megtölteni a mindennapokat, kortárs szerzőink egy-egy idézetével kifejezve mindezt. Az alkotók között Szepes Mária író idézetei közül is válogathat.
Tanítók, művészek összefogásával születik meg a nyomdai termék: segítünk a saját lenyomat megjelenítésében, az egyediség kifejezésében; egyfajta tükröződést kívánunk közvetíteni az emberek felé.
A Léleknyomda küldetése, hogy a hazai kortárs szerzőket, alkotókat, grafikusokat – legyen szó a megjelenítés bármely eszközéről – bemutathassuk, felkarolhassuk, s bevonjuk a közös munkánkba.