ZÖLD ÚJSÁG 2005. júliusi szám

Kilencvenhatodik születésnapján köszöntöttük lapunk decemberi számában. Akkor jeles személyiségek méltatták, akik ismerik, ismerhetik ezt a törékenynek tűnő, de hatalmas szellemi energiával bíró kedves, kortalan jelenséget, akit Szepes Máriának hívnak...

- Imádok írni, persze már csak diktálni tudok – de egyszerűen ömlik a fejembe a sok gondolat. Semmim sem működik már jól, csak az agyam. Rengeteget dolgozom – verseskötetektől kezdve bizarr novellákig.
- Legutóbb arról beszéltünk, hogy filmre írja a Vörös oroszlánt.
            - A forgatókönyv el is készült, de megtorpantunk. Nem akarom, hogy Amerikában forgassák! Ez a mű itt született, és ha egyszer film lesz belőle, azt itt kell forgatni. Csak egy hiteles helyszíne lehet: Leányfalu.
- A Vörös Oroszlán újra reflektorfénybe került – a Nagy Könyv játékban az olvasók a legjobbak közé szavazták.
            - Fogalmam sem volt erről az egészről.
- Mária néni néz televíziót?
            - Tudod, hogy nem látok...
- Hallgatni is lehet... Honnan tetszett értesülni arról, hogy bent van a könyv a 100 legjobban?
- Bemondták, de én el sem hittem. Ez olyan fantasztikus! És tudod miért? Mert a Vörös Oroszlán semmihez sem hasonlítható. Annyira bizarr... Érdekes, mert ott volt mellette Szerb Antal Pendragon legendája is. Szerb Antal az utolsó regényében (Utas és holdvilág) a főhőst – aki tulajdonképpen önmaga – megöleti. Egy gazdag fiú, aki nem akar élni. És mi történik? Agyonverik a valóságban... Ismertem a feleségét, Bálint Klárit. Annyi idős lenne, mint én. Nem, eggyel fiatalabb – ő 17 volt, én meg 18. És a Bálintné Osváth Ernőnek volt a testvére, aki spiritiszta volt... – és Mária néni mesél... Visszamegyünk cirka nyolcvan évet, és megtudom ki melyik utcában élt, ki volt az anyja, apja, ki volt a szerelme, mi lett vele. Hihetetlen... Aztán visszakanyarodunk a jelenbe.
- Ez a világ most úgy pocsék, ahogy van. És hiányoznak az igazi, nagy egyéniségek. Hol látni manapság egy Churchillt, egy Thomas Mannt. Azt hiszem, ilyen gazdátlan a Föld még nem volt. Mindenki el van foglalva saját magával, de elfelejti, hogy a saját maga túlélésével nem nyer semmit. Mert hát mit is él túl valójában? Azt, hogy levet magáról egy bőrruhát? Alatta ott van valaki, aki megy tovább egy újabb megpróbáltatás felé. Az biztos: meghalni nem lehet. Pedig minden betegség a halálfélelemtől van. Olvastátok a Nádas könyvet? De csodás! Meghalni nem lehet, viszont élni nagyon nehéz.
- ... és még tovább nehezítjük...
- Ha hamarosan nem történik valami, innen, erről a bolygóról el kell menni. Ki kell települni. Néha úgy tűnik, mintha egyébre sem törekednénk, mint a Föld elpusztítására. Nem? Hamarosan ki fog jönni újra egy könyvem, a Tükörajtó a tengerben. Ez sci-fi, olvassátok majd el.
- Valóban kitaláció, vagy van köze a jövőnkhöz?
            - Olyan állapotok kezdenek uralkodni a felszínen, hogy akár valóság lehet belőle. A könyv egyébként arról szól, hogy az emberiség kénytelen a tenger alá menekülni, és ott teremtik meg a tudomány városát, ahol csupa zseni születik.
- Hallani arról, hogy már léteznek a tenger mélyén kísérleti bázisok. A túlélés lehetséges helyszíne lehet a víz alatti világ.
- Éppen tegnap kezdtem egy tanulmányt írni arról, hogy rengeteg találmány születik, de a legnagyobb kérdést egy sem oldja meg. Ez az Élet-Halál kérdése.
Szerintem már most vannak közöttünk olyanok, akik azért érkeztek erre a bolygóra, hogy kimentsék az értékeket. Mert vannak értékek – a kultúra, a szépség, az igazság. Ezekből meg kell, hogy maradjon valami... Biztos vagyok abban, hogy én is ezért vagyok még itt. És nem ezen a földön születtem, mert nem ide való vagyok. De szerintem te sem. Szőke Lajos szerint a Szíriuszról jöhettünk. Csak öt érzékszervet használunk, a többi nagyon mélyen el van rejtve, és nem engedjük felszínre kerülni. De mi lesz, ha megszűnnek az életfeltételek? Nem lesz se víz, se levegő, se termőföld – csak homokviharok lesznek. És a végén kiderül, hogy hülyeség volt embert csinálni... Volt egy könyv, amit nagyon szerettem. A Jóistennel levelezik benne egy gyerek. Bűbájos! Ilyeneket kérdez, hogy: Istenkém, ha megcsináltad a betörőt, miért ő ül helyetted a börtönben? Meg hogy: édes Istenkém, azt hiszem tévedés volt zsebtolvajokat csinálni. Minek az?
A gyerekek nagyon fontosak nekem. Imádok nekik mesét írni. Muszáj valamiben pihenni.
- És miről kell nekik mesélni? A valóságról, vagy ideákról?
- A gyerekek sokkal bölcsebbek mint a felnőttek hinnék... Egy nagyon fontos szabályt kell velük megtanítani, mert sok viszontagságtól megóvhatjuk őket. Talán a legfontosabb nevelési alapkérdés, hogy MINDENT VISSZAKAPUNK. A saját poklunkat és mennyországunkat is magunk teremtjük meg. És nem lehet megúszni semmiféle gonoszságot. Még egy kis állatot sem szabad kínozni, mert az is visszaszáll ránk. Nem holnap, és lehet, hogy nem holnapután. De mindent visszakapunk. Úgyhogy kár rosszat tenni. Nekem elhitetitek.

A VÖRÖS OROSZLÁN

            Műfaját tekintve fantasztikus regény, amelynek címe nem más, mint a csodaszer neve, mely a halandókat halhatatlanná, de legalábbis hosszú életűvé tette, és a kiválasztottakat képessé arra, hogy előző életeikre és cselekvéseikre emlékezzenek. A történet főszereplője, Hans Burgner, a 16. század első harmadában születik és más-más testben, más néven a 18. század végéig, a 19. század elejéig él, de semmi bizonyosság nincsen arról, hogy ne élne ma is. Hansot gyermekkorában nagybátyja megfertőzi a bölcsek köve iránti vággyal. A nagybácsi halála után megszökik otthonról, vándorol, dolgozik, mígnem egy fogadóban megismerkedik egy emberrel, aki orvosnak mondja magát. Hans azonban gyanítja, hogy ő a beavatott. Szolgálatába szegődik, útjuk során nem tud ellenállni a vágynak, hogy a vörös port megszerezze. Megöli az idős embert, és a nyakában lévő zacskót elrabolja a porral. Vörösborban feloldva nagy adagot vesz be belőle. Szörnyű víziók, démonok, fájdalmak törnek rá, gyötrődik, kínlódik. Végül Brandenburg pincebörtönében bevégzi tönkrement életét. Lelkének gyötrelmes sodródása után születik újra... Ötödik életének végén köszön el tőle az olvasó.