Nyolcvan kilométeres légóceán mélyén két káprázat-tükör közé zárják, amelyek végtelen számsornak álcázzák azt, ami Egy. Saját tükörképeinek vetülete ellen fordítják, s üldözni, gyűlölni, kínozni, gyilkolni kezdi a másikban önmagát.

A világ leghatalmasabb bölcsességeit talán Lao-Ce írta meg a Tao-Te Kingben. S az belefért egyetlen vékonyka kötetbe. Más nem maradt utána, de ez a Minden volt. Ő maga törékeny, öreg bölcsként, elmosódott műve mögül, a történelem alig tud róla valamit. Hermesz Triszmegisztosz a „Háromszor Hatalmas" noha negyvenkét könyvet tulajdonítanak neki, egyetlen valóban hiteles versében szintén minden titkot, s az élet valódi gyökerét, értelmét elmondta az Analógiák Tanáról, amely az egész tudomány lényege, magyarázata ma is: „Amilyen a mikrokozmosz, ugyanolyan a makrokozmosz. Ebből csodálatos analógiák adódnak."

„Az ember bölcsője a csillagokban ringott valamikor". Valamennyi individuum egy kis kozmosz. Egyetlen öntörvényű, külön fogalmi rendszerrel, emlékrétegekkel bíró egész. Ez a mindenkor egyéni ember-csillag mindhárom síkján testét, lelkét, szellemét átszövi, s az elmúlhatatlan lét bizonyosságával tekinti. E versek csillogó csillagpora e rejtélyes üzenetet hordozza. Igazságuk az öröklét igazsága.

A pszichének zengi örömhimnuszát. Igazságuk szépsége káprázatokon túl az ő szellemükből szárnyal minden mélység fölé. Azért merem ezt így kifejezni, mert én minden képességemmel együtt csak közvetítője voltam e rejtélyes sugárzásnak. Persze boldogan tettem. Szolgáltam sugalmazásaikat. Gyógyító alkímiai hő volt azoknak, akik felfogták, s annak is, tehát nekem, akin átömlött. Tudom, nem mindenki érti meg majd, csak az, akinek szellemi antennája van befogadásához. Bizonyos vagyok benne, hogy e gondolatokra nyitott embereknek e csillagpor-arkánum megsimogatja a szívüket.

E Csillagpor című kötetben lévő tarot verseimben a kabala ősi kinyilatkoztatását, oceanikus lényegét próbáltam transzparens fényhálóba fogni. Szavai ezért „varázsszavak". Csillagverseim az ember és kozmosz között szőnek sugárhidat. Japán verseim, a haikuk pedig Kelet-Ázsia művészetének, természeti erőket idéző templomtáncának, mágikus pozitúráinak pantagramjait rejtik. Talán kambodzsai táncosnő koromból hoztam magammal művészetét évezredek előttről, ki tudja? Önöknek nem kell hinni ebben. Ezek az én csodáim. De szeretném, ha megfürödnének titoktól hangos csendjében. Úgy, ahogy távoli virágok illatát sodorja érzékszerveinkhez a fákat gyöngéd szenvedéllyel borzoló keleti szél.

Remélem, örömöt okozok vele néhány barátomnak, tanítványomnak, olvasóimnak, akik nemcsak néznek, hanem látnak is, fülük pedig érzékeny a teremtő gyökérhangokra, ultrahangokra is.

1994. április
Szepes Mária

ELŐSZÓ

Szepes Máriát különös jókedvében gondolta ki a Teremtő.

Egy öncsonkító, fosztóképzős korban, mikor az egyes szám első személyű jelenlétet is tehernek érezzük igen sokszor, Máriát adakozó királynői többesben kell elképzelnünk. Ha egyedül van, akkor is többedmagával: az alakváltó, külön-külön is teljes érvényű, mégis egyetlen Szepes Máriák szétválaszthatatlan összességével.

Közülük elsőként azt a Szepes Máriát idézem meg, akit talán a legtöbben ismernek. Párját ritkító, egyszeri jelenség: nem sok van belőle a világon. Funkcióját nehéz ésszel meghatározni, annál könnyebb szívvel érteni mindazoknak - s ilyenek nagyon sokan vannak - akiken valaha is segített. Ez a Szepes Mária intézményeket pótol, lelki elsősegély hálózatot tesz fölöslegessé, már-már bibliai módon gyógyít. Csodatevésnek is nevezhetnénk, amit művel, de egyszerűbb, ha cselekvő szeretetnek mondjuk.

A sorban következő Szepes Mária, akivel jó tíz évvel ezelőtt a szigligeti alkotóházban találkoztam, ifjúsági íróként volt ismert, (és a körülményekhez képest elismert). De már első beszélgetésünkkor kiderült, hogy két másik Szepes Máriát is rejteget az ifjúsági író bő köpenye.

Egykor nagysikerű, mára már muzeális értékké vált filmek szövegkönyv-írója a harmadik Szepes Mária. Családi filmgyártó vállalkozásukban ötletadóként, szinopszis-készítőként, forgatókönyv-íróként a korszak számos elismert tehetsége segített Máriának. (Idejegyzek egy eretnek gondolatsort. Szepesék vállalkozásának egyik filmje, Az édes mostoha 1936-ban, a Havi kétszáz fix 1937-ben készült, József Attila 1936-ban írta Óda, 1937-ben Születésnapomra című versét. Unalomig bizonyított, hogy a költők - s a legnagyobbak leginkább -, mekkora előszeretettel emelik verssé a még oly hétköznapi valóság-darabokat. Lehetséges, hogy az Óda „te édes mostoha" és a Születésnapomra „havi kétszáz" kitétele Szepesék mozijából került át a magasköltészet áramkörébe?)

A többes számú Szepes Mária következő megjelenési formája az az írónő, aki a Vörös Oroszlán-t viseli címerén. A fantasztikus regények legkiválóbb ismerői és kritikusai sorolják őt e műfaj elsői közé, itthon és a nemzetközi mezőnyben. S hasonlóan ítélhetjük meg az ezoterikus tanokat (és segítségükkel mindennapi életünk gubancainak megoldási lehetőségeit) boncolgató, mindig a legigényesebb irodalom szintjén tartott „elméleti" könyveit is.

És végül a Szepes-jelenség egy talán váratlan, de az Egész ismeretében nagyon is logikus alakváltása...

Engem ért a megtisztelés, hogy az olvasók elé vezethetem a költő Szepes Máriát.

Első ismerkedéskor némi félelemmel kezdtem el olvasni a verseit. Annyi kiváló embert, sokoldalú nagy tehetséget ismertem, aki valamilyen fatális ön-félreértés, elszomorító öntudat-zavar folytán költőnek hitte magát, s egyéb adottságai ellenére-rovására épp ezt az egy nemlétezőt szerette volna elismertetni mindenáron.

Mária verseinek olvastán soronként fokozódó öröm váltotta föl a szorongást. Költő szólalt meg itt, s nem is akármilyen költő. Már a korai darabokban megmutatkozik kivételes verskultúrája és az a sugallatosság, amely alfája és omegája minden igazi költészetnek.

A vers - már fogantatása idején -, s később, mágikus léte minden pillanatában - amúgyis titok, s többszörösen az Mária verse, hiszen Ő e titkot kulcsként használja még nagyobb titkok zárainak nyitogatására.

Fölmerül a kérdés: vajon kései ajándékként kapta-e a gazdag verstermést oly sok mindenben kivételes sorsától?

A felelet egyértelmű: nem.

Szórakoztató olvasmánynak is kitűnő önéletrajzi könyvéből, az Emberek és jelmezek-ből tudjuk, hogy gyermekkorától költőnek tudta magát.

S valóban költő - teszem hozzá én - a kezdetektől, összes alakváltozásaiban, mindmáig.

Költő, aki nem tud beletörődni az olyan-amilyen valóságba. És túl a nyolcvanon, csúfságok, rettenetek közepette is egy megálmodott szebb világért él és dolgozik.

1994. május

Rákos Sándor

Részletek a könyvből:

CSENDESEBB UTAKON...

Boldog vagyok Uram, hogy
kiállhattam a sorból, hogy mindenki

előttem rohan és hagyom már, hogy

félrelökjenek és minden konc után az

enyémnél gyorsabb kezek nyúljanak...

Nehéz volt először megállni a dolgok

áradó sodrában, a lárma fülledt

ütemében, ó mert forró, halálos

izgalom hörgött a rohanók hangjában és a

város lobogó, fénylő öléből gigászi

kapuk tárultak tüzes öleléssel...

Most, hogy az elhagyott úton felismertem a

Békét, a virágok szelíd arcában az

Örömet és a fák égfelé ringásában az

imákat, messze kerülöm a hangos,

fényekben izzó várost és az éjszakát a

csendes ég alatt töltöm inkább, hol

csodálatos álmok és örök sejtelmek

hajolnak hozzám a csillagokból...

1929

 

ÜZENET

Utas vagy Te is,

mint a szárnyas napkorong.

Tudatod fénye a titkos

lélekéjből bukkant elő,

s e benső tűzmagot

Héliosz Szekere szökteti

a Zodiákus szédítő

spirálkörében körbe,

körbe, egyre körbe.

E féktelen keringő

aeonok óta tart.

Te csak forogsz-forogsz

a világ és önmagad körül,

de ami igaz benned,

azt a messzeségen

kívül keresd.

Egyedül Karmád Urai

ismerik a varázsigét,

amely leleplezi a félelmetes

Laterna Magicát,

amely a sötét űrrel

színes csillag-kulisszát vetít,

s ráébreszt a trükkre is,

hogy sorsod plasztikus filmje,

akármilyen ijesztő vagy ígéretes,

valójában nem ott van,

ahol hiszed.

Forrásba rejtett projektor

a misztikus Középpontban!

1968

 

VARÁZSIGE

Nem félni semmitől, nem várni

semmit, csak Őrá figyelni, de nem két

vak szemünkkel. A Harmadikat

kell ráirányítanunk, a Magányost.

Csak azzal ismerjük fel Benne a Fényt.

Akkor merülhetünk meg Lénye feltöltő

áramában, amelynek rezgése melengető hő,

nem múló, villanó kisülés,

Arkánuma minden szenvedésre balzsam,

örökké égő, élő, Isteni Erő.

1983.

 

MINDIG EGYÜTT

Délutáni mély álom legmélyebb mélyén

izmos, erős, fiatal karodba szorítottál,

gyöngéden, védő, lelkünkben összefonódó,

emberen túli bizonyossággal, ujjongó

eggyélett, örök élettel, összetartozással,

mindig együtt! Mindig együtt! Mondtad-e?

Gondoltad-e, gondoltam-e? Több volt a

szónál, gondolatnál, az Együtt, csak együtt

karod fészkében elpihentem, s minden

más mindegy. Csak Te vagy. Nem testetlen

árny, nem ember már. Több. Szellem.

Megélt Unió Misztika. Örök együtt, Veled.

1986. (Férje halála után. A szerk.)

 

CSILLAGVERSEKBŐL:

SKORPIÓ

Iszonyú szentélyben gyújtottam tüzet,

szent lángod Uram csontig égett.

Ne hallgass rám, ha átkozódom,

Nevedben magamat meggyalázom

és leszaggatom a Nessus-inget.

Könnyeim eleven parázsra hullnak,

haragvó gőzük húsomba mar,

de ne hallgass rám, ha megtagadlak.

Add, hogy e tépő kábulat

feltörje bennem titkok pecsétjét,
s én Delphi-i orákulumként

meglássam Valóságodat.

Segíts, hogy a gyötrő kétely és ellobbanó hit

tudássá legyen,

amely sorsommal kibékít.

Ha a mélységben Hádes öble rémít,

tudjam, hogy fölöttem nyitott az ég is.

Add, hogy ne végletek közt lengjek,

hanem mindent értsek és szeressek.

Tégy bennem Te! Hajszolj és kényszeríts!

Szögezz keresztre, de tisztíts,

mert az én lelkemben is

Krisztus készül feltámadásra,

aki megváltó kínjaimra

égig jajduló áment mond.

TAROT VERSEKBŐL:

A PAPNŐ

Mennyi titkot mond el,

anélkül, hogy szólna!

Ha látnák a szegény vakok,

álmok vásznára

micsoda szédítő

jeleket rajzol,

szemük örökre kinyílna.

Az üzenet, amelyet felénk ont

megelőzi a gondolatot.

De e meztelen égi zene

csak akkor érzékelhető,

ha elnémul a végletek

beatmiséje.

Aki jól idézi,

annak mindig felel,

de árnyűző hullámhosszát

fogni kell.

Közelsége közelibb,

mint az emberi hit.

Léte nem külső keret,

forma helyett

a lényeget vetíti,

s rejtett Sanctumához

furcsa híd vezet:

a halálon túli képzelet.

1970

 

HAIKU VERSEKBŐL:

TITKOS KÓD

Ruháidat ne szaggasd meg,

A lehetetlen után ne epekedj.

Mondj le róla, s egészen a tied.

MÁGIA

Akit birtokolva tartasz vissza,

elhagy tiltakozva, iszonyodva.

Nem megy el, ha nyitva a kalitka.

NYITÁNY

A világtojásban úszik a spóra. Szíve lüktet.

Héj fogja körül, kitörni nem mer.

Hiába várja kívül szabad önmaga: az Isten.

ALKOTÓ

Vigyázz az istenért, mit kívánsz!

Terhes lesz vele érzéketlen automatád,

rosszkor dobja ki, amire már nem vársz.

ÁLLJ MEG!

Minek sietsz, úgyis odaérsz.

Ahová indulsz, úgyse oda mégy.

Titkos jelek mutatják a valódi célt.

ELSZÁMOLÁS

Mit tudsz magadról? Az vagy-e,

akivé Önvalód szerint lenned kellene?

Hosszú út ez, botladozás le és fölfele.

URÁNUSZ

Hogy csattog a patájuk! Sietnek.

Az Apokalipszis lovai közelednek.

Vak ostobák pocsolyáikban henteregnek.

ÚTMUTATÓ

Időtlen vagy. Boldog vagy. Halhatatlan vagy.

Ezt az örömhimnuszt énekli lélekmadarad.

Rá figyelj! A mélységben kísértő örvények kavarognak.

BIZONYOSSÁG

Békülj ki magaddal. S a világ megbékül veled.

Tudom ez csaknem lehetetlen, a legnehezebb.

Az anyag csapdáját mégis elkerüli szellemed.

NEM ÉN

Akkor van jelen az Örök jelen, ha életed

kiemeled mindabból, ami volt, vagy ami lesz.

Éned sem tudod. Neved, személyed elfelejted.