A Szepes Mária Alapítvány gondozásában megjelent Szabó István, "Az Igazság nyomában" című könyvében, saját élettapasztalatának szűrőjén át ered az Igazság nyomába. Az út nem kevesebb, mint önmagunkat keresni, és helyünket a világban.

Interjú Szabó Istvánnal az október végén megjelenő az Igazság nyomában című könyve alapján.

 

A Szepes Mária Alapítvány gondozásában megjelent Szabó István, "Az Igazság nyomában" című könyvében, saját élettapasztalatának szűrőjén át ered az Igazság nyomába. Az út nem kevesebb, mint önmagunkat keresni, és helyünket a világban.

Ha megtapasztalnánk a harmóniát, a teljességet már nem is kellene keresnünk, hiszen benne élnénk.

 

István, Mikor gondoltál arra, hogy meglátásaid összeálltak egy bizonyos életbölcsességgé, amit szívesen megosztanál másokkal?

 

Sokáig nem gondoltam rá. Megtettem, amit az adott pillanatban meg kellett tennem, és úgy éreztem, hogy helyes. Bár gyermekkori álmom az írás, eredeti terveim szerint még halogattam volna jó pár évig, ha egyáltalán eljutok a megvalósításig. Mielőtt azonban elkezdtem megírni a könyvet, erős késztetést éreztem. Hónapokkal előtte azzal a gondolattal ébredtem és keltem, hogy könyvet kell írni. Nem tudtam miről, csak elkezdtem írni. Majd ugyanezt a késztetést éreztem a kiadás előtt is. Nem volt kétséges számomra, hogy mit kell tennem, bár nem terveztem soha semmit.

 

Miért ilyen tapasztalatokat él meg az emberiség szerinted az utóbbi időszakban? Miért vált egyre bonyolultabbá,  zaklatottabbá az élet?

 

Nem minden az egyénen múlik. Ha a természethez marad közel, a társadalomtól távolodik el. Úgy tűnik, ez a 22-es csapdája. Mégis van megoldás, de ahhoz az egész társadalmi rendszernek változnia kellene. Sokaknak kell a helyes irányba tartani. A mai divatos célok zsákutcába vezetnek, és sajnos túl késő mire észrevesszük. Hatalom, pénz, karrier.

 Mintha tálcán lennének kínálva, mégis illúzió, mert mégsem elérhetőek. Egy üvegbúra mögött nézzük a „tökéletes élet” lehetőségét. Mézesmadzag effektus, hiszen legtöbben a napi megélhetésért küzdünk. A technika világában hatalmas tudás halmozódik fel, míg az ember ezzel arányosan egyre inkább elszigetelődik. A fejlettebb társadalmakban még rosszabb a helyzet. Úgy tűnik a pusztán technikai tudás valóban nem boldogít. Talán nem kellett volna azt az almát leszakítania Évának a fáról.

 

A könyvedben több helyen személyes történéseidről is írsz. Mintegy szemléltetve egy-egy „nem véletlen” esemény katarzisszerű megtapasztalását. Pár példát említesz?

 

Itt leginkább azokról a „véletlenekről” írok, melyek útnak indítanak. Egyébként sok, teljesen értelmetlennek tűnő „véletlen” is történik. Mérföldkő az életemben, mikor egyszer évekkel ezelőtt céltalanul besétáltam egy könyvesboltba. Nézelődtem, de nem igazán tudtam, mit akarok, mi érdekelne. Majd eszembe jutott, hogy mi más érdekelhetne jobban, mint a Sors. Pár pillanattal később akadt a kezembe Eric Berne: Sorskönyv című műve. Rögtön meg is vettem, és rengetegszer előkerült életemben az a könyv. Sok mindent megmagyaráz, és tetszik az a fajta humor is, ami jellemzi.

 

Sokat utaztál. Külföldi útjaid során értek plusz élmények, amik közelebb vittek az Igazság megtapasztalásához?

 

Bár legbelül mindenki hasonló, a külső szemlélő számára az összes sztereotípia igaz. Az írek kerülik este a helyeket, ahol szellemek vannak, az angolok viszont szeretnek a temetőkben inni, és minél hidegebb van annál kevesebb ruhát vesznek fel. A svájciak nyugodtak, az amerikaiak büszkék, a finnek pedig rég nem látott testvéreink. Talán erre abból következtettek, hogy ők isszák a legtöbb vodkát európában. A lengyelek pedig a barátaink, és a finnek után ők a csúcstartók a vodkafogyasztásban. Tehát, ha a magyarok összeülnek a testvéreikkel és a barátaikkal, akkor a fogyasztást kizárólag az orosz vendégszeretet képes fedezni.

 

Milyen terveid vannak? Szeretnél újabb könyvbe belekezdeni?

Mindenképpen. Lehet, hogy egy regény lesz vagy egy önéletrajzi írás az elmúlt éveimről. Egyenlőre a belső hang el van foglalva mással, nem tud súgni.

 

A belső hang súg nekünk. Időnként mégis falakba ütközik a megvalósítás. Ilyenkor lehet, hogy türelmesnek kell lennünk, és várni a mi időnket, amíg az összes feltétel adott lesz, és a sorompók felnyílnak. Mit tanácsolsz azoknak az embereknek, akik a Tarot XII. es – Akasztott– lapjához hasonlóan megrekedtek életükben, és nem kedvez az idő a konkrét cselekvésnek.

 

Ha érezzük, mi a helyes, nem kétséges, mit kell tennünk. Ha Einstein elbizonytalanodott volna, mikor középiskolai tanára – Degenhart – azt mondta neki, hogy „soha nem lesz belőled senki”, akkor nagy bajban lennénk. A kétségtelenül bekövetkező siker egyenlő az idő és a befektetett energia szorzatával. Ebben nincs kivétel, nem számít, ki, mit mond, mit tanácsol. Bizonyosan vannak mélypontok minden ember életében, csak ezeket szégyelljük és eltitkoljuk, pedig nem kellene. A földi lét poláris, ez teljesen természetes. Sokszor a negatív oldal pusztán vizsga abból a célból, hogy a Sors erői megbizonyosodjanak elhivatottságunkról. Ha a vizsgán jól szerepelünk, általában a folyamat magától beindul, minden az ellentettjére fordul és szépen, simán begördülünk a célegyenesbe, korábbi rosszakaróink örömteli éljenzése közepette. A vizsga azonban némely esetben sokáig is eltarthat, ha azonban visszafordulunk, akkor lehet a célegyenes előtt egy méterrel torpantunk meg.

 A debütáló, novemberben megjelenő könyv megvásárolható a www.szepesmariaalapitvany.hu oldalon, az Édesvíz könyvesboltban (József krt. 26.) és a Vörös Oroszlán teaházban (Jókai tér.8)

 

Forgács Renáta
www.szepesmariaalapitvany.hu