Két remek, bár hiányos forrásmunka indította el, szőtte át egész szellemi fejlődésemet. Egyik a Pisztisz Szophia, a "Bölcsesség Leánya", a másik a gnózis.
Álljanak itt a felvillanó gondolatok, amelyek szellememben e témából kristályosodtak ki. Az egyik feltevés a meg nem nyilvánult világ egyetemes fényének nyugvásából, a megnyilvánult lét fölmérhetetlen válságai közé kimozduló, energiamezőkké, formákká változó életet Atya nélkülinek nevezte. A másik ehhez kapcsolódó következtetés, hogy e világ létbegördülése szeplőtelenül ment végbe. Természetesen olvasatukkor kétségekkel telve lázongtam s ez sokáig nem csillapult. Életem legvégén azonban isteni fényességtől beragyogott örökkévalóság élményemben nyugodott el kifejezhetetlen belső békével és örömmel: meg van. Mindenki annyit fogad el belőle, amennyire képes. Azt is értem, ha teljesen elutasítja saját élményemet.
A formákká szerveződő életet azért nevezik Atya nélkülieknek, mert nem halálnemző gyönyör hívta létbe őket, hanem hatalmas eszmevillám. Csak ez után történik meg újra és újra, hogy férfi nemzi a mulandó életet, és Lillit az ősanya, Isis hordja, viseli a teher, fájdalom, építés minden súlyát, kockázatát, az erős asszony, a Femina. Hogy mennyire minden síkon analóg ez a fogalom, mutatja a földi testek biológiája, amelyben az energia a legsűrűbb közeggé, anyaggá vonódott össze. Ez a párhuzam a férfi és a nő alkata közötti biológiai különbségben mutatkozik meg. S ha megnézzük uránuszi korszakunk éles reflektorfénybe vont társadalmi átalakulásait, láthatjuk a létért való küzdelemben az egyre szembetűnőbb erőkülönbséget a két nem között. A robbanva szaporodó emberiség mind több asszonya zárja méhébe, szüli meg, neveli, próbálja táplálni kínlódva, akár embertelen körülmények között magzatait, egyedül. Az özvegyek számának statisztikája ugyancsak félelmetes. Erre nem akarok kitérni, két fakultásunk foglalkozik vele.
A kétség, ami még felmerül, hogy miért, és mi tette lehetségessé valamely eszmének kimozdulását a meg nem nyilvánult világból. Nos, idetartozik egy harmadik utalás is, amely értelmet ad, a minden világvallásban sokszor abszurd módon megjelent tételnek, a szabad akarat dogmájának. Itt röviden utalok a számomra nagyon hiteles élményemre, amely megvilágította előttem, hogy e fogalom is egyedül az ősnemzésre vonatkozik. Csakis erre az egyetlen aktusra. Ez adott magyarázatot arra, hogy a tökéletesség állapota nem lehetne teljes, ha nem volna benne lehetőség a tökéletlenségre is. Ez a szabad akarat gyökere. Sehol másutt az akarat nem szabad, valamennyi létsíkon rengeteg bonyolult kényszer determinálja.
Viszont halhatatlan reménnyé, messianisztikus vigasszá lett a halálvilág tapasztalati ívén átvergődő lények számára, hogy van visszatérés az ősi fény eszmei nyugvásába. Akiket szomjúságuk a hagyományok, mítoszok kimeríthetetlen forrásaihoz vezet, tudni fogják, mire gondolok. Fogadják ezért búcsúzóul e köszöntést, Viszontlátásra, hiszen Önökkel együtt én is a kezdet nélküli végtelen út örök zarándoka vagyok.

Budapest, 2003. június 14.
Szepes Mária