Természetes, hogy a tudomány, a művészet és a bölcselet szintézisére törekvő összefüggések tudományának is sajátos fogalomrendszere van. E meghatározásokat a Királyi Művészet szótárául ajánlom. Az érdeklődőket hozzásegítik tanulmányaik folytatásához.

Nehéz, de bátran átgondolt, végső kozmogóniai problémákat feszegető tételek ezek.
Még nem volt olyan olvasó, gondolkodó, kereső ember, aki ne tette volna fel e súlyos kérdéseket nekem. Tehát nem hagyhatom ki ezeket a szótárból. Elég töprengenivalót adnak. Utólag rájönnek, megérte a fáradságot.

Részlet:

Kozmikus öntudat (Timár Katalin disszertációja)

Az ember nem mindig volt a föld foglya. Szelleme a kozmosz nagy térségeiből érkezett. E létforma küszöbe előtt - a létesülés leszálló vonalán - korszakok távolában cselekvő részeként tartozott a makrokozmoszhoz. Kialakuló világrendszerek spirálködében lüktetett s öntudata átfogta az univerzumot. Égitesteket és bolygókultúrákat éltetett. Lemerült a mikrokozmoszba s különböző biológiai, állati és növényi létformák millióinak változataiban tevékenykedett. Öntudatát az anyaghoz kapcsolódás ritmikus fázisai még nem tördelték széttagolt szakaszokra. Világos emlékezéssel bírt eredete, valamint múltjának minden rétege felől.

A történelem előtti atlantiszi ember is az egész kozmosz polgára volt. Szelleme még nem veszett bele teljesen az anyagba s így annak tér-idő bilincse nem nehezedett rá bénító szorítással. Harmadik "magányos szeme" mágikus érzékszervként működött, amely rádióadó és vevőkészülékként kapcsolta a világűr legtávolabbi állomásaival. Agyantennája behangolásával tetszés szerint vette fel a kontaktust Tejúton túli csillagvilágok kultúrájával és lényeivel. Kedvére kalandozta be a mindenséget, utazott előre-hátra az időben. Ez a mágikus műszer az érzékeken túli világoknak is kapcsolótáblája volt, s a Homo Magus szintetikus látása előtt egyszerre nyilatkozott meg mindhárom világ. Az anyagon túli létesülések intelligenciáival szabadon érintkezhetett. A benne élő teremtő energiákkal uralkodott az elemeken. Akarata impulzusait a megvalósítás képességével sugározta ki a térbe.
Az ősi atlantiszi fajnak a racionális működések központja, a homlokagyi karéj még hiányzott, s a koponyaforma nyújtott volt, mint az óegyiptomi királysírok fáraóképein. E legendás állapotra utal az ősi ábrázolások kígyós homlokpántja, a homlokra festett kasztjelvény Indiában, és a keleti istenszobrok két szemöldök közé helyezett drágaköve.
Amint a szellem egyre mélyebben merült bele az anyagba, a világ földi börtöne mind szorosabban zárult köréje. Öntudatának a fizikai léthez tapadása új szervet fejlesztett ki az okszerű tájékozódás céljára: a homlokagyi karéjt. Ennek előtérbe nyomulásával a "harmadik szem" lassan a koponyatető alá helyeződött. Ma már teljesen elcsökevényesedett formái a glandula pinealis, vagy tobozmirigy, és a glandula pituitaria, a hipofizis, vagy agyalapi függvény kettős mirigyrendszerében maradtak fenn. Biológiai tevékenységén kívül e két szerv a mai átlagembernél alig mutat fel észrevehető működést. Itt-ott felvillanó ősi képességei ablakot nyitnak a dicsőséges múlt felé, és azon átdereng a világmindenséggel való egykori kapcsolat távoli visszfénye.
A szellem lényegénél fogva ma is kozmikus, mert öntudatának csupán egy részlegét - mint vékony gyökérszálat - bocsátja le inkarnálódás alkalmával az anyagba. Ezt a tudatrészt állandó nosztalgia gyötri a magasabb szellemi központtal való egyesülés után. Földi koordinátarendszerből kiindulva ez annyit jelent, hogy az embernek mai, mélyre süllyedt nívóján is van egy felsőbb tudatrésze. A régi kozmikus öntudat maradványa ez, a Felsőbbrendű Én, isteni Én, isteni szikra. Tudattartalmai a halhatatlan szellemi kiterjedésekbe nyúlnak vissza és képességei isteniek. Mindentudó és mindenható. Felette áll az anyag tér-idő megkötéseinek és az oksági összefüggéseknek. Ez a tudatrészleg ma is halhatatlan lényében pihen, s a meditáció derengésében úgy tűnik, mintha azonossága volna az örökkévaló egyetemes fénnyel. Mintha ő maga volna "AZ". Mintha az egész háromsíkú világegyetem egyetlen nagy szervezet lenne, amelynek közös feje az isteni szellem, s végtagjai a megnyilvánult világba szétágazó kapcsolatok szálszövevénye.

A felsőbbrendű Én impulzusait a "harmadik szem" árama vetíti az anyagba. Ő a pszichikai leadások átfordító állomása. Veszi, és a szimbólum-ABC morzejeleivel érthető nyelvre fordítja le a világűrből a transzcendentumon át érkező üzeneteket. Amilyen mértékben üzemképes a "harmadik szem", olyan mértékben áll fenn az inkarnált szellem tudatos kapcsolata a kozmikus öntudati résszel. A jógi és az adeptus földi tudatába szabadon áramlik az isteni Én világosságának tudattartalma. Az átlagember szellemébe csak szűk csatornán, vékony érben szivárog be ihletett pillanatokban az isteni üzenetek elenyésző töredéke.

A lappangó állapotban, mindnyájunkban meglévő mágikus érzékszerv üzembe helyezése tehát a felsőbbrendű Énnel való kapcsolat helyreállítását, az összekötő csatorna kitágítását jelenti. Az egyesülés létrehozásával pedig a Kozmikus Öntudatát szerzi vissza. E többlet érzékelési mód újraélesztésére törekedett minden korok spirituális gyakorlata. Fönícia papi kiképzése, a hindu és tibeti jóga, a praktikus kabbala, az esszénusok rendje, az egyiptomi jóga, az alexandriai, görög misztériumiskolák, a keresztény misztika, és a többi ősi kultúrák hagyományai.

Ha a különböző tanításokról lehántjuk a vallásos leplet, és a technikai fogások módszerét, végső fokon mindenütt ugyanazt a lényegi magvat találjuk. A keresztény misztikánál is megvan például a meditáció, kontempláció és koncentráció hármas lépcsőzete az imában való elmélyülés fokozataiban. Megvan a szuggesztív képzelet fejlődési útvonala a nagy példaképek életének egyes mozzanatainak elmélkedő átélésében. Ugyanaz a ritmikus légzési gyakorlat ismétlődik a pranajamaban és szerzetesi zsolozsmákban. A hermetikus jóga az értelem, akarat és a misztikus érzékszervek céltudatos kimunkálásával operál. A keresztény misztika az érzelmek lendítőerejét használja fel arra, hogy a szellemet kiragadja az anyag vonzásának mezejéből, és az istenivel való egyesülés, az Unió Misztika extázisába emelje.

Céljuk elérésére az egyes irányzatoknak rendszerük felépítésénél mindig a földrajzi helyhez, az ember fejlettségi kultúrkorszakához, a környezet adta lehetőségekhez kellett igazodniuk. A keleti jóga tréning útja például az európai ember számára alig járható. Gyakorlatának módszere nehezen illeszthető be a városi életvitel felfokozott, lázasan lüktető iramába. A hermetikus jóga a nyugati életformához igazodik, s ahhoz szabja lelki gyakorlatait. Ugyanakkor csorbítatlanul nyújtja az ősi tradíciókon nyugvó titkos tudást a keresők számára. A hermetika stafétabotként mentette át Atlantisz ősi tudását generációk és évezredek láncolatán. Lábnyomai lépésről-lépésre követhetők visszafelé a történelem lapjain, egészen az atlantiszi kapuig, amelyen át az írott idők emlékezetébe belépett. Jóga rendszere a transzcendens érzékszerveket újraélesztő gyakorlataiban lépcsőt épít a földtől a Kozmikus Öntudatig".