Szepes Mária művei évezredes álmunk "kábulat-ködét" oszlató, ébresztő lélekharangok. Az Aranykor is ilyen beavatási könyv. Segít hozzáférni eltemetett igazságok gyökereihez, amelyek lappangó csírái bennünk szunnyadnak. Hármas organizmusunk minden valaha volt/lesz emlék lenyomatát őrzi. Isteni örökségünk és jogunk, hogy ezeket újra élővé tegyük.
Elcsökevényesedett fantáziánk "fényizmainak" növeléséhez merész képzelet-tornát ajánl.
"Az utolsó kapu őre" veszélytelen mitikus kirándulásra hívja az olvasót. E gyakorlata tulajdonképpen csakra-meditáció. A pszichét a "befelé és fölfelé" emelkedő finomodási folyamatok stációin vezeti át. Aki gyakorolja, annak nagyszerű élő-ható sorsformáló lehetőséget kínál.
"A kreatív gondolkodás mágiája" mikrokozmikus utazást tesz lehetővé az anyagot felépítő elektromos lények világán át egészen az emberré válásig. E külön korszakok ma is szerves egészként működtetik organizmusunkat. Ezek összhangja határozza meg jó, vagy rossz közérzetünket. Hatalmas "agytorna" mellett, segít hozzáférni e kiterjedésekhez önmagunkban, hogy azok megismerésével, az egyenetlenségek jótékony áthangolásával az "Egész-ség" helyreálljon bennünk. E praxis olyan nagyszerű analógiákra világít rá, amelyben az ember és kozmosz erői összeérnek és egységbe oldódnak.
E könyv a szárnyaló képzelet felébresztésével párhuzamosan önmagunk megváltásának néhány fontos fázisához is hozzásegít, ha kellő nyitottsággal tudjuk fogadni a Szepes Mária által megtapasztalt és bevilágított utat. A személytelenség állapota rejti az Aranykor valódi békéjét. Ez az a pozitúra, amely túlmutat a végletek állandó feszültséget gerjesztő játékán. Szepes Mária nem kevesebbre bátorítja olvasóit, mint hogy váljunk mindannyian lélekmentő bárkává. Szellemet ébresztő, lelket simogató meditációi észrevétlenül ömlenek tudattalanunk mélyrétegeibe, fényhidat képezve az ember mulandóságba vakult töredék része és a benne élő halhatatlan önvalója között. Ne becsüljük alá az egyéni törekvések kihatásait! Az újkor minőségét mindig az individuum, az egyes ember tudatváltoztató képessége alakítja! Legyünk e folyamatnak olyan értékes építő sejtjei, amely világunk formálásához hozzáadja a maga egyéni, sajátos ízeit!

Kovács Julianna

Előszó

E könyvben próbálom megközelíteni azokat a kérdéseket, amelyek rejtett napközpontja felé a spirituális tudomány összes ágazatai törekszenek.
A feltevések és sejtelmek itt már határozott körvonalakat nyernek. Az értelem végső feszültségével kísérletet teszek rá, hogy kizárjak mindent, ami téves elképzelésekhez, és hamis feltevésekhez vezet. Az intellektus azonban - amint már több utalás történt erre - a magasabb Valóságnak csak a küszöbéig juttat el. A transzcendens titkok megélése ezen a kiterjedésen túl várakozik. Mindazonáltal, a bölcselet elméleti lépcsőfokai nélkül nem érkezhetünk el soha érzékfeletti régiókba várakozó célunkhoz. Ne felejtsük el, hogy az emberi érzékelés mennyire korlátozott, csalékony valami. Valójában fizikai testünkkel egy 80 km-es légóceán mélyén élünk, amelynek anyagi "búváröltönyén" öt érzékelő nyílás köt össze bennünket a körülötte áramló elementáris jelenségekkel. Tehát testünkben a matéria mélységének foglyai vagyunk, és innen kell kiemelkednünk minden lekötött erőnkkel együtt a szublimáció hatalmas operációjában. Ha csak tudjuk, elképzeljük, és elhisszük a készen kapott elméleteket, úgy járunk, mint a késői alvó, aki az ágy kényelmes melegében álmodik halaszthatatlan tennivalói elvégzéséről, s a valóságban lemarad mindenről.
Az élete értelmét kereső gondolkodó teendője az, hogy először tájékozódjék, felismerje tennivalóit, azután haladéktalanul véghezvigye azokat. E műveltség megszerzése tervének első mozzanata. A második a lélek és szellem lappangó erőinek életre keltése: a gyakorlat. A harmadik pedig az életre keltett magasabb érzékszervek használatba vétele, az átlényegülés művének véghezvitele. Mert amennyire igaz az, hogy tudás nélkül világképünknek nincsen bázisa, annyira igaz az is, hogy a legimponálóbb műveltség összeharácsolása is teljesen értéktelen marad akkor, ha megismerésünket nem fedezzük le egész életünkkel. Ez nem kevesebbet kíván tőlünk, mint személyes gyengeségeink feláldozását, és ernyedetlen szorgalmat a megszerzett tudásunk tetté változtatására.
A tudományos megismerésnek megvannak a maga fokozatai. Az alsóbbakon fekszenek az egzakt természettudományok. A magasabbakon a titkos, még felderítetlen ismeretek: a metafizika és mélypszichológia, amelyek fölé a misztika és mágia kettős koronája növekszik.
A természettudomány a materiálisan megnyilvánult tények ismeretét kutatja, amelyek azonban csak hatásai, eredményei anyagtalan okoknak. A metafizika és mélypszichológia ennek a tudásnak kiszélesítése. Valójában magas fokozatú természettudományok ezek, amelyek mindenekelőtt a pszichikai erők megnyilvánulásaival dolgoznak. S mivel a transzcendentum is a finomult anyag jelenségeinek világa, kutatásai nagyrészt materiális és félanyagi régiókban mozognak. A misztika azonban már immateriális képzetekkel, a mágia anyagtalan formákkal operál: nem az okozatok, hanem az okok régióiban tevékenykedik.
Az alámerült életformák síkjáról való felszabaduláshoz a megismerés, és az élővé lett erkölcsi törvény hatalma szükséges. Megismerés nélkül nem uralkodhatunk önmagunk fölött. A hatalom morálja pedig a morál hatalma. Azt már megtanultuk, hogy gondolkodó ember számára az erkölcs nem változó, mulandó, külső szabályokból sűrűsödött ketrecrácsot, hanem az örökkévaló élet törvényeivel való összhangot jelenti.
Az átlényegülés nagy műve mindig három laboratóriumban megy végbe. Egyik a természet, másik a lélek, harmadik a szellem titkos műhelye. A kötés és oldás csomópontjai az okok, az idő-tér folyamatok fölött tapinthatók ki. E láthatatlan gyökerek világának megismeréséhez, uralásához nem elegendőek a fizikai érzékszervek és képességek. Itt a magasabb laboratóriumoknak kell akcióba lépniük: az intuitív pszichének, és a tisztánlátó szellemnek. Értelmes kutató ezért világosan meghatározza, melyek azok a belső képességek, amelyeket feltétlenül meg kell szereznie. Ezek pedig a biztos kapcsolással felidézhető inspiráció, amely isteni eredetének öröksége, az újra élővé tett szintetikus érzékelés, az extázis izzása, s a prófétizmus villámfényű tudatállapota. Csak e misztikus ragyogásban válik nyilvánvalóvá előtte a halhatatlan életnek, s benne önnön létének értelme.
Az ember, fejlődésének nagy fordulópontján, számtalan szenvedélyőrlő reinkarnáció előzménye után, egyszerre rádöbben arra, hogy sorsának bonyodalmaiból nem juthat ki azzal, ha folytonosan újabb akadályokat szövő "könnyű" megoldásokkal kísérletezik. Ezek pillanatnyilag kényelmesebbeknek tűnnek, mivel az egyre gyulladtabbá mérgeződő matériafekélyt narkotizálják vad gyönyörképzeteket okozva. Visszahatásuk azonban mind súlyosabb és végzetesebb. A problémákat más módszerekkel kell megragadni. A szellem, az alámerülés lavinájának anyagtömbjei alatt hever eltemetve. Ezeket a rosszirányú képzetekből, és elfajult érzelmi erőkből koncentrálódott anyagtömböket el kell távolítani, fel kell oldani, mégpedig nem erőszakkal, és nem fizikai, hanem misztikus-mágikus eszközökkel, különben a szétzúzott formák mögött a mulandóság spórái élők maradnak. E síkokon pedig egyedül a kataklizma áldozata hajthatja végre a szükséges operációt. Az eltemetett szellemben, magában kell felélednie az Isteni Ősforrással való összefüggés bizonyosságának, a Theomágusnak, aki parancsolni tud a természet, a lélek, és a szellem elementáris erőinek. Aki ismeri a "Legyen" és a "Ne legyen!" világteremtő - világlebontó varázsigéit. És élni tud vele! Ő az, aki akaratának, erkölcsi nagyságának, tudásának hatalmával hegyeket képes megmozdítani. A láthatatlan, és a testben élő Beavatottak segítsége itt pusztán arra szorítkozhat, hogy az elmélet jelképrendszerét, és a szabadulás módjának gyakorlati elemeit lejuttatja a mélységbe. Az eltemetettnek azonban magának kell megszőnie az égbeemelkedő Jákob lajtorjáját a praxis által életre keltett saját erőiből. A nagy létoldó ellenáram az emberi agyban indul el.
Ez a megismerés elméletének és gyakorlatának értelme.
Az ember sokáig elodázhatja ezt az operációt. Végleg azonban nem térhet ki előle. Éppen úgy, mint ahogy mindenképpen meg kell halnia, ha született. És fel kell támadnia, ha meghalt. A körforgásnak e könnyet, vért, és borzalmakat kavaró örvényéből a kilépés lehetősége a közép egyensúlyában található. "A Nagy Titok lényege az egyensúly ismerete" - tanítja a Zohar. Ez az élő ismeret a Megváltás kulcsa. Az egyensúly pedig az akarati, érzelmi és szellemi képességek legmagasabb szinten való összműködése, szövetsége, egymást támogató tevékenysége. Csak e tökéletes Aranymetszet középpontjában összpontosul az az átütő erő, mely felnyitja a szellem sírkamráját, és az eltemetettet újra visszaemeli az örökkévalóságba.