Bizonyosak benne, hogy egyedül a tetté lett eszmék válhatnak sikeres valósággá. És nincs olyan egyéni, közösségi elfajulás, ártalom, amelyből ne lenne kivonható annak ellenszere. De az ilyen esszencia létrehozásához fáradhatatlan kutatómunka, szívós kitartás, empátia és értő türelem szükséges. A kötet tanulmányai e problémákon való közös továbbtűnődést kínálják a saját és a Földünk krízisein töprengő humanistáknak. Persze egyéni válaszokat, eredményes módszerek választékát is mellékelik e valamennyiünk sorsát gyökerében érintő spekulációkhoz.
Ezek az írások a XX. század millenniumának napról napra megjelent krónikája, pontosabban végösszege 1995-től 2000-ig.
Reményem - mint sokunké - a XXI. század új nemzedéke, akiknek múltját nem mocskolják be rettentő bűnök. Lényükbe többlet érzékszervekként épül be a kritika, apáink, nagyapáink tapasztalata, elkövetett hibáik csődjének oka. Joggal és okkal hisszük, hogy rátalálnak bolygónk gyógyulásának arkánumára.

Szepes Mária

Gaia agya: Tibet

A dalai láma teljesen egyedülálló személyiség Tibet történetében. Az utolsó hatszáz évben, az ő kezében összpontosult minden vallási és gazdasági hatalom.
Kína szerint Tibet a hetedik évszázad óta a nagy birodalom része. Az emigrációban élő Dalai Láma viszont hazáját független államnak tekinti, amelynek külön nyelve, kultúrája, határa, pénzneme, vallása van, s a világ ilyen értelemben fogadja el. "A világ tetejének" uralkodója nevét egy hatodik századi mongol vezértől kapta. Jelentése: "A bölcsesség óceánja".
Mikor a Dalai Láma meghal, kutatás indul a gyermek után, akinek teste befogadta a szellemét. Jelek, próféciák segítenek a megtalálásában. S ha rálelnek, nem vakhit bizonyítja azonosságát. Nehéz próbákon kell átesnie, amelyek minden kétség nélkül bizonyítják identitását, léte folyamatosságát. Először kérdéseket intéznek hozzá, azután ki kell választania, tévedés nélkül az elhunyt láma személyes használati tárgyait egy csomó más holmi közül. Ha a gyermek a hiteles dolgokért nyúl és más feltételeknek is eleget tesz, a tibeti nemzeti közösség e bizonyíték birtokában a Dalai Láma megtestesülésének nyilvánítja hivatalosan. Ünnepélyes külsőségek között Lhászába viszik, s beköltözik a Potalába, e csodálatos palotába, ahol néhány éves szellemi tréning után, tizennyolc éves korában a hatalom teljes birtokosává lesz. A mai Dalai Láma a tizennegyedik inkarnációja ugyan annak a szellemnek, aki előző életei valamennyi mozzanatára folyamatosan emlékszik. 1959-ig maradt Lhászában. A kínaiak által levert tibeti forradalom idején fiatal uralkodóként Sikkimen át menekült Indiába. Szemét szomorúság árnyékolja be, mikor e tragédiáról beszél. "A kínaiak 87 000 tibeti legyilkolásáról vallanak. Mi az éhezést, munkatáborok és a későbbi "kulturális forradalom" pusztításai következtében 200 000-re tesszük a halottak számát. 90 ezren azonban elmenekültek és a közelben élnek észak Indiában."
A Potala lámapalotája 700 láb magasságban emelkedik Lhásza, Tibet fővárosa fölé. Több mint ezer szobája van. Tízezer szerzetes, 25 000 szolga népesítette be. 185 birtok fölött uralkodott e papi hierarchia vezetősége. De aki ma közelebb juthat hozzá, látja, hogy az egykor hatalmas központ szétesőben van, romokban hever, mint egy titáni haldokló, akiből kiköltözött a szelleme. A szerzetesek közül, akik követték a Dalai Lámát Indiába, ma már csak 370 ügyel fel rá, a többi visszatért a "kínai civilizáció" mindennapi életébe a családjához, vagy elhalálozott. Az évszázados hivatásra készülő tanítványok száma egyre kevesebb. A még megmaradt öregek bizonytalanok benne, mi történik a tibeti Buddhizmussal és kolostoraival, ha ők is kilépnek a testükből.
E külső változások ellenére, a vallás, Tibet szelleme, a kínai "felszabadítók" ellenére elevenen él. Elérhetetlen, s lényege láthatatlan azoknak, akik a technikai civilizáció eszközein, reformjain kívül nem látják e sajátos kultúra értékeit, módszereit, vigaszát, sőt bizonyosságát abban, hogy a villany bevezetése, az iskoláztatás, a technikai tudományos forradalom üdve nem pótolhatja a tibeti filozófia és metafizika rejtélyes, benső erőket idéző praxisát, pszichotechnikáját. Ők szolgákként is az örökkévalóságban, a természeti és kozmikus kapcsolatok teljességében éltek és élnek ma is. Ismerik a karma törvényét, a szüntelen megújulás, újraszületés transzcendens logikáját. Bizonyosak benne, hogy átutazók az élet-halál végtelen folyamatosságában, s testük csak levetett kígyóbőre lelkük, szellemük zarándokának, aki az időből az időtlen felé vándorol. Filozófiájuk hatalmas, világmindenséget átfogó kozmogónia. Lehet, hogy nem volt televíziójuk, villany világításuk, talán írni sem tudtak, de ismerték és gyakorolták a "tumót", a belső hőfejlesztést, amely a bensejükben felizzított apró lángot olyan hővé fejlesztette egész testükben, hogy a dermesztően hideg fennsíkok barlangjaiban a jeges vízbe mártott lepedő szisszenve megszáradt rajtuk, s a legvadabb hóviharban is egy szál vászonköntöst viseltek. Nem közlekedtek zsúfolt járműveken, de sok ezer mérföldet gyalogoltak fáradhatatlanul, egyenes, hosszú léptekkel alig érintve a földet egyfajta transz állapotban. Ha valakivel találkozni akartak óriási távolságban, annak megjelentek a sátra előtt, ahogy Alexandra David Niel, a Sorbonne-on tanító, 102 éves korában elhunyt tibetológusnő írja le egy nagyszerű könyvében: Ha valaki egy kolostorból eltávozva kérdezni szeretett volna valamit a vezető lámától, s az sok ezer kilométerre tőle ott állt a sátra előtt, felelt a kérdéseire, még a bőre melegét is érezte mikor kezet szorítottak. Különös látogatója azután eltűnt. Alexandra David Niel egyébként behatolt a legmélyebb tibeti filozófia és praxis titkaiba. Gyakorlatait végigcsinálta. Örökbe fogadott egy fiatal lámát. A tibetiek " Dame Lama " "Láma hölgy"-nek nevezték. Látott egy "Külkhort" is valamelyik láma mellett, aki kihívta ezt az alakot egy mandalából, megelevenítette, hogy azután újra lebontsa. Járt a "Tulku lámák" rendjében, akik azért viselhették háromcsúcsú fövegüket, mert hosszú fáradozások árán visszaemlékeztek előző életeikre. Ahogy Buddha előtt nyílt meg egész múltja a szent Bodhi fa alatt meditálva. "úgy, ahogy termek ajtaja tárult ki előtte, egyik a másik után végtelen sorozatban."
Lhassa középpontjában áll a legszentebb zarándokhely Jokhang, a tibeti hívők Mekkája. Krisztus előtt 650-ben épült. Szentélyében jakvajból készült gyertyák lobogó lángjai világítják meg az élénk színekre festett buddhista muzalokat, harminc láb magas szobrokat és gazdag szőtteseket. Az 1300 év óta égő vaj szaga súlyos sűrűséggel ront rá a zarándokra, akik hetenként háromszor ezrével látogatják a szent helyet, amelybe a kelő nap első sugarával együtt tódulnak be. Ezt a zarándoklatot a kínai uralom húsz év óta tette lehetővé számukra. Hagyományaik szerint Joringpoche előtt áll az első és legrégebbi Buddha szobor, legnagyobb tiszteletük tárgya. Gyermekek és felnőttek hason fekve, arcra borulva fejezik ki hódolatukat előtte.
A kínaiak számtalan kolostort leromboltak. Összesen kilenc maradt meg közülük, s Tibet szimbóluma, a világ egyik leghatalmasabb, legcsodálatosabb szellemi erődje Potala, amelyben 10 000 oltár és 200 000 szobor hirdeti egy olyan jelképrendszer titkait, amelyek valódi értelmét csak beavatottak ismerik. Mert e formák, színek és fények szimbólumok. S a szimbólumok formákhoz kötött mágikus erők. Olyasféleképpen azok, mint az emberi agy tízmilliárd agysejtje, amelyek sohasem cserélődnek. E ganglionoknak csak töredékét használja, borítja fénybe a tudat, amelyről ma már tudjuk, pusztán a jéghegy csúcsa. Kilenc tizede a tudattalan fel nem derített végtelen skálájában rejlik. Lhasa ma is "az Istenek helye". Jelentősége a szűk, anyagi korlátok közé zárt, hatalomért marakodó, kitűnő rész eredményei mellett, a jóléti országokban már csőd felé rohanó civilizációjukat a bennszülöttekre kényszerítő emberek előtt láthatatlan sugárzásként hat azokra az individuális agy-antennákra, amelyek kiemelkednek az anyag hínárjából, és a halálból születő élet kérdéseit kutatják.
Akármilyen eretnekségként hangzik: a tudományos, technikai civilizáció, és a szellemi kultúra két, végletesen különböző dolog. A civilizáció a mulandóságba börtönzött test kényelmét, energia szükségletét, hatalomvágyát, pillanatgyönyöreit, átmeneti faj és létfeltételeit kutatja, szolgálja bűvészinasként a természet romboló erőit idézve, tudatlanul, végül is önpusztító módon, anélkül, hogy az öröklét végső megoldásaihoz közelebb jutna általa. A jelenségeket, amelyek vannak, de nincs rájuk magyarázata, tüneteit nem igazolhatja laboratóriumai eszközeivel, tagadja, üldözi, megveti.
A szellemi kultúra intuíciója, sejtelme, megismerése több dimenziót világosságba borít az ember lelkében, mentális kozmoszában. Emlékezik. Alázatos, mert érzi milyen keveset tud. Csak átutazó e világban. A természettel összhangban él, mert bizonyos benne, ő maga is része a biomágia kimondhatatlan misztériumának. Rájött, minden anyaggá alvadt megvalósulás mögött a teremtő képzelet áll, az hogy Heisenberg szerint a jelenségeket, okozatokat regisztráló fizika végösszege a meta-fizika. Az anyag mögött, a plátói ideákhoz hasonlóan, matematikai formulák állnak. A gondolatok is mérhető rezgések. S a rezgés energia. Az anyag és energia megmaradásának elve a természettudomány kísérletileg bizonyított tantétele. Eszerint az élet örök. Egyetlen paránya sem vész el, csak átváltozik. A forrongásban lévő tudomány kutatói, a napról-napra változó felismerések nyomán visszakanyarodtak a lineáris fejlődés feltételezésétől a káosz elméletéig. Heisenberg "bizonytalansági koefficiense" ma aktuálisabb, mint valaha. Ősi kinyilatkoztatások, mítoszok, mesék szimbológiái összeömlenek napjaink természet, kozmosz és lélekkutató jelenségeinek tényeivel, s különböző nomenklatúrával egymást bizonyítják. Azt ugyanis, hogy földünk egyetlen szervezet, s a százmilliárdnyi naprendszert, bolygót tartalmazó galaxisunk perifériáján lévő apró szolária miniatűr betege, aki őrültként saját létformája ellen fordult. De élet van rajta. Ami annyit jelent, hogy ez nem lehet egyedi jelenség kozmoszunk a miénkhez hasonló százmilliárd galaxist tartalmazó világegyetemben. S az élet örök, akkor is, ha a relatív időben formákat változtat, felhőszerű, átmeneti plazmává sűrűsödik, azután tovább rezeg más, rejtélyes, általunk egyelőre felderítetlen kísérleti állapotok felé. S az ember tudata, tudattalanja érzi, sejti, kiirthatatlanul emlékszik saját halhatatlanságára. E hite, amely több mint bizonyosság, a humusza vallásainak, rituáléinak, művészetének, tudományának. És szellemi kultúrájának. Amelynek végvára ma a véres forrongásokból kiemelkedő Potala megölhetetlen lényege. Az áttételes rákban szenvedő föld eszmélete, amelynek lézerujjai megpendítik valamennyi individuum Mája tükrök forgásában vergődő Önvalójának húrjait. E tükrök közé zuhant Egyből kirobbant végtelen számsor: káprázat. Aki gyökereihez visszahatolva kilép belőle, az egymást gyilkoló, burjánzó sok - végtelen számsornak tűnő fikciójából az egyetemes, személytelen "Mindennel" egyesül. Ez Tibet üzenete az embernek.
A Himalája legmagasabb hegye a Csomolungma - M. Everest - 8848 méter magas. Mikor a szenvedélyes hegymászóktól megkérdezik, miért kockáztatják az életüket olyasmiért, amelyet ma technikai eszközökkel, repülőgéppel, helikopterrel csaknem veszély nélkül elérhetnének, volt olyan, aki csak annyit mondott, mert a hegy "ott van". Mások szerint a gép nem ember. A csúcsok legyőzése az ember egyéni diadala a nyers, természeti erők fölött.
Csak saját véleményemet tehetem hozzá e válaszokhoz. "Raguel 7 tanítványa" című nagyregényem utolsó része Tibetbe is elvezet. Sokat foglalkoztam e témával. A különféle nyelveken tanulmányozott források, adatok mellett - de nem azokkal teljesen egyetértve - jutottam a következtetésre, hogy e minden veszélyt vállaló hegymászókban is él egyfajta ösztönzés, hogy nem pusztán testben, hanem lélekben is a zavaros, örvénylő, ingoványos mélység fölé emelkedjenek. E csúcsokon nem csak "a világ tetejére" kívánnak eljutni, hanem azért mert e magasságból egy másfajta "teljesség" kilátása nyílik meg előttük.
Minden hegy valójában a piramis előképe. A piramis neve az egyiptomi filozófia meghatározása szerint "pir-m-haru": kilépés a földből. A gúlák belső tere is egészen sajátos rítusra utal. A kutatók egy szűk folyosóra leltek benne, amelyben csak kúszni lehet. Azon túl üres szarkofágot találtak, körülbelül ott, ahol a jógapozitúrában ülő ember párhuzamát véve alapul, a napidegfonat helyezkedik el. Ősi hagyományok jelképrendszere szerint, e szarkofág a "filozófiai halál és feltámadás" gubója. Mert "az újjászületés előtt mindig le kell zárulnia egy előző korszaknak." A megújulást halál előzi meg, ahogy a földbevetett magnak is el kell halnia ahhoz, hogy átszakítva mélységi sírját, fává növekedjék.
A bizánci Pluton azt mondja a gúlákról: "Az emberek rajtuk mentek fel az istenekhez, s az istenek le az emberekhez."
Egy régi ékfelirat szövege szinte szó szerint megegyezik Thot-Hermész a "Háromszor Hatalmas" Smaragdtáblájának soraival:
"A menny jóserejű jele ismétlődik a földön.
A föld jóserejű jele ismétlődik a mennyben."

Hermész Triszmegisztosz:
"Amilyen a mikrokozmosz, ugyanolyan a makrokozmosz.
Ebből csodálatos analógiák adódnak."
A kabbala arról beszél, hogy minden kozmikus egység része egy nála hatalmasabb kozmikus egységnek. Adam Kadmon az "Égi Ember". Jele az ötágú csillag, a pentagramm. A modern természettudomány, az asztrofizika a fekete és fehér lyukak felfedezéseivel egy vagy esetleg végtelenszámú "megakozmoszok" lehetőségét elemzi. S egyes tudósok a földet - Gaiát - egyetlen szervezetként értékelik. De semmi sem bizonyos. A tudomány is szüntelenül változik, átértékel új megismerések következtében. A természettudomány a fenomenális, vagyis a materiálisan megnyilvánult tények ismerete, amelyek ismeretlen immateriális okok hatásai, eredményei. A láthatatlan, nem hallható, nem tapintható, az ismert idő-tér folyamatoknak alá nem vetett okvilág megismeréséhez azonban nem elegendők a fizikai érzékszervek. S nem megközelíthetők a modern technikai tudományos civilizáció módszereivel. E tények és valós jelenségek feltárásához másfajta, szellemi laboratóriumok szükségesek. Olyan tudat-állapotok, mint az inspiráció, intuíció, zsenialitás, s a háromnál jóval több dimenzió fénybehelyezése az elmében. "A nagy titok értelme az egyensúly ismerete." - figyelmeztet az ősi Sohar könyve. Ennek hiánya az, amelytől összezavarodott indulatoktól, gyűlölettől, önpusztító, fanatikus hatalomvágytól őrjöngő földi társadalmunk. Mert elfelejtette a természettel és kozmosszal békés kontaktusban élő őseink bizonyosságát arról, hogy a hatalom morálja a morál hatalma.
Tibet szelleme él és sugárzik. Terra szervezetének agya. S általa, ahogy a "kiskozmoszban" is, az ember agyában indul el a nagy hanyatlás ellenárama, egy új metafizikai fejlődés kibontakozása.

1994