A Smaragtábla egyik legfontosabb művem, amely az összefüggések tudományát próbálja bizonyítani hiteles források, az összehasonlító vallástudomány, a természettudományok, a mélypszichológia és a saját tapasztalataim alapján...
E könyv megkísérli összevetni az ősi hagyomány és a modern természettudomány egymást kiegészítő szoros összefüggéseit olyan színes, érthető példákkal, amelyek napjainkban más fogalomrendszerrel, de a Föld és a világegyetem azonos jelenségeiről feltárt vagy egyelőre megválaszolatlan kérdéseiről beszélnek.

Szepes Mária

Részlet:

Új fogalomrendszer, új megismerés

A modern tudományos és technikai fejlődésnek ismét alappillére lett az analógiák tana, amely a Tabula Smaragdina évezredekig dodonai zagyvaságnak tartott ősi téziseit alkalmazza, sőt életképes konstrukciók legfőbb mértékének tekinti.
Az ember a saját hármas organizmusaiban működő és ható alapprincípiumok törvényeit fejlődése folyamán hol elfelejti, hol újra felfedezi. Hogy mennyi homályosul el ebből a valóságból, és milyen részletekre vetül rá megint a megismerés reflektorfénye, szellemi energiáinak felszabadításától függ. Mert a tehetség vagy zsenialitás nem más, mint a magasabb intellektus teremtő képességeinek vitalizációja (felélesztése).
Az önmagát megvalósító képzelet olyan tulajdonsága a szellemnek, amelyben minden okkult érzékszerv, minden dimenzió benne rejtőzik, és onnan felszínre hozható a „tudat észlelésmódjának mélyebb vagy magasabb rezgéseiként". Az emberi agy azonban fejlődése folyamatában szükségszerű határok és gátak közé kerül, amelyek raszterként (szűrő) eltakarnak és felfednek előtte igazságokat.
Ez a titokzatos folyamat mindig sajátos, ugyanakkor egyetemes evolúciós célokat szolgál: például azt, hogy az egyén olyan szempontokra koncentráljon, amelyek valami gyengeségét, tudatlanságát, tévideákhoz való rögzítettségét extrém tapasztalatokon át feloldják és átalakítják. A változó rasztertábla aktuális konfigurációit mindenkor az „ibolyántúli" Zodiákus ideaköre adja meg.
Az állatégövben napként haladó „ember csillag", a plátói világév 2150 évenként változó világhónapjain átutazva, más és más aeoneszmék vonzókörébe kerül. Az új vezéridea mindig elhomályosítja, lefedi a régi tanítást és céljait, rácáfol ideáljaira. De régi isteneit csak azért száműzi, hogy új néven, új habitusban, saját rasztere szerint átformált módon megint trónra ültesse őket: másfajta rituálékkal áldozzon nekik, sajátos formulái alapján újjáépített templomaiban. Ezeket a templomokat egyik korszakban Ziggurátnak, másikban Piramisnak, harmadikban Dómnak, a negyedikben gyárnak, laboratóriumnak vagy csillagvizsgáló állomásnak nevezi el.
A Tabula Smaragdina képnyelven, a természet hármas hieroglifáival ábrázolja azokat az alapkulcsokat, amelyeket semmiféle külső változás nem érint, legfeljebb elrejt, és részleteiben újra megvilágít. Hogy éppen milyen részletek kerülnek éppen fénybe a korszak igénye szerint, az az ember szempontjából mágikus szükségszerűség.
Ugyanaz az igazság, amelyet egyik aeon befogad bizonyos formában, a másik korszak szempontjából már elfogadhatatlannak tűnik. Megjelenési formája nem tartalmazza az aera varázsigéjét! Nincs affinitása, nincs kapcsolata a világlélek fejlődési stádiumával és igényével. Nem nyit, nem old, nem „varázsol" nincs összhangban a természet aktuális tendenciáival!
Ezért teremt új fogalmi nyelvet ősi igazságoknak minden korszak tudománya, filozófiája és művészete. Új mantrisztika nélkül, nem tudja használatba venni a bennük rejlő energiákat. Ezért kell ma az okkult út beavatottainak, a hermetikus filozófia adeptusainak az új mantrisztika fogalmaival hidat verni múlt és jövő között, felhasználva a hermetikus kulcsok időtlen alapfogalmait, de lefordítva őket a Vízöntő korszak új tudományvallásának „rituális" nyelvére.
Mert, mit változtat a magasabb Valóság örök törvényein az, ha az ember az anyag mögött álló teremtő eszméket matematikai formuláknak, az analógiák tanát hasonlósági törvénynek, kozmikus potenciák és aspektusok energetikai, biológiai, pszichikai, szellemi hatásait kozmikus sugárzásnak; napfolt peridusok, mágneses zivatarok, különféle szféra-áramlatok és légnyomás ingadozás hatását a meteoropatikus érzékenység reakciójának nevezi?
S nem jutunk-e éppolyan konstruktív gyógyeredményhez, ha pszichomágikus operációnkban, az asztrológiai típusokat egy tágabb - tizenkét karaktert elemző - típuselmélet meghatározásaiként kínáljuk a „vallási érzésekből" és az elmúlt aeon „babonáiból" kiábrándult, de transzcendentális táplálékra vágyó, modern embernek?
Ma a felvilágosult (más raszter-törvény alá került) intellektus nem gyón, hanem analizáltatja magát, s érzelmi konfliktusaiból, neurózisaiból, fóbiáiból „irányított álmodás", szimbólum - vagy grafoterápia, zene és szín-gyógymódok, jógatorna, reformkoszt segítségével próbál önmagával szembesülni. Minek tehát az asztromentális tendenciák áramában helyes irányban sodródó, öntudatlan neofitát, elmúlt fogalmak erőtlen kísérteteivel ijesztgetni?
Segítsük inkább tovább saját útján, és saját feltételei szerint; a többit úgyis elvégzik helyettünk új tudományok fokozódó erővel érvényesülő felfedezése: a Vízöntő eszmék ismeretlen dimenziók felé táguló csillag rasztere."

Szellemi hidak a világegyetemben

„Minden fizikai forma „lent vagy fent", léte első mozzanatától kezdve olyan törvényt fejez ki, amely minden létsíkon egyformán érvényes. Természet vagy emberkéz alkotja-e az ábrát, teljesen mindegy. Mert az emberi gondolkodás képalkotó tehetségein át is a pánintellektus teremtőereje nyilatkozik meg.
Az ember nem képzelhet, gondolhat, alkothat semmi olyat, amelynek az előképe ne volna meg ideákban, vagy a megvalósulás valamelyik stádiumában különféle életformák végtelen skáláján. De egyetlen eszme nem kelhet életre, nem realizálódhat, ha nem tartalmazza az élet pontos formuláját.
Az analógiák tana és a szimbológia ezt a formulát jelenti. A természet egyedül hiteles teremtő módszerei ellen nemcsak elmúlt korszakok papjai, mágusai nem tehettek semmit, de a legmodernebb varázslók, a mai tudósok sem.
A kreatív intellektus minden korszakban kénytelen volt a természettel összhangban „varázsolni"; ellesve módszereit, behatolva kimeríthetetlen lehetőségei közé, megfejtve hieroglifáinak sokrétű értelmét.
Az antik ember felépítette a piramisokat, amelyeknek isteni egyensúlyába számok, geometriai formák törvényeit rejtette, s mikor nevet adott nekik, meghatározta magasabb értelmüket: Pir-m-haru, „Kilépés a földből". E hieroglifával elárulta óriási erőfeszítései égi célját, és kultúrájának alapvető nosztalgiáját. De évezredekkel dacoló, csodálatos műalkotásaiban megelőzte őt maga a föld.
A természet gúlái éppúgy az „Adeptusok Hegyének" képletei, mint a piramisok. Mivel az analógiáknak minden síkon fedniük kell egymást ahhoz, hogy kötő vagy oldó mantraként megvalósítsák a bennük élő szándékot: különféle korszakok megváltói is visszavonultak a hegyek közé, hogy ott kontaktust teremtsenek benső énjükkel, és a világszellemmel. Hegycsúcson játszották le a megváltás misztériumának legfontosabb mozzanatát. Ott vívták meg Armageddon háborúját „ég és pokol" között. Ott vették át a Törvényt. Azon a zenitponton világosodtak meg. A fizikai és asztromentális magasságban váltak eggyé ideáljukkal, vállalták baljós és nagyszerű missziójukat. S az is az analógiák jelbeszédéhez tartozik, hogy Jézus oda vonszolta fel múlandó testét, s a „Koponyák hegyén" feszítették keresztre.
A hasonlósági törvények felismerésének óriási a jelentősége minden fejlődési etap életében. De mindegyik részmegismerés mögött ott áll Hermész Triszmegisztos titánalakja. Az ő Tabula Smaragdinája tartalmazza minden létsík jelenségeinek kulcsait és összefüggéseit. A hermetikus szemlélet gúlái három sík magasságává emelkednek, és onnan körkilátás nyílik a teljes világképre.
Ezeket a kulcsokat igyekszünk felhasználni e tanulmányban, amely szerény és szűkre szabott kísérlete későbbi, nagyobb műveknek. Az anyag olyan óriási, hogy lexikonná lehetne dagasztani. De célunk nem az adathalmozás, hanem az ősi és időtlen hermetikus módszer alkalmazásának feltárása néhány pregnáns példán keresztül.
Az „analógia olvasás" szunnyadó képességét szeretnénk felébreszteni olvasónkban; azt a tisztább, mélyebb plasztikusabb látásmódot, ahogyan legendás, történelem előtti őseink „magános szeme" pillantott rá „Hermész könyvére", a természetre."