168 ÓRA 1995. április 25.

- Kedves Mária, ennek a századnak ön minden említésre méltó eseményét megélte...
- Nyolcvanhat éves voltam december 14-én, de különben kortalan vagyok. Ha ezen csodálkoznak, azt mondom: a bájgúnárok minden izmukat kidolgozzák. Hát az agyat nem lehet tornáztatni? Így hát én tudok az elsüllyedt Atlantiszról, tudok minden árnyáról, színéről ennek az évszázadnak. Számomra mindennek külön szépséget adott, hogy egy csodálatos családba születtem. Mindent láttunk, mindent átéltünk, de mindennek az ellenkezőjét is. De benne nem voltunk soha semmiben, ami, mondjuk, politika, ami alacsonyrendű, ami olyan szörnyűségesen önpusztítóvá tette ezt a korszakot... Én magam nyolcéves korom óta írok. Mindig író akartam lenni, bár azt mondják, táncosnőnek születtem. Kétévesen már színpadon játszottam. Anyám Jászai-növendék volt. Jászai Mari térdig érő zegernyében érkezett Újpestre játszani. Még a régi iskolát, Racine-t. Tél volt, vizes lett a lába. Amikor levetette a cipőjét és a gázkandallónál melegítette – még csak a szék karfájáig ért az állam -, azt mondtam: jaj, mekkora lába van a néninek! Ő erre lehajolt és rám nézett: „Nicsak, harap a kismajom!”
            - Szepes Máriára A Vörös Oroszlán megjelenésekor figyeltek fel. Mi történt addig?
- 1945 után, amikor az emberek feljöttek a pincéből, mi Leányfalun voltunk. Reméltük, hogy most majd más világ lesz. A Hungária Kiadó Bródy szüleié volt, ők elolvasták A Vörös Oroszlánt és azt mondták: bolond könyv, de érdekes. És ’46-ban kihozták. Nagyon fiatalon írtam, novellának indult, de regény lett belőle. Bestseller.
- Előtte mivel foglalkozott?
- Berlinben éltük át a Hitlerájt. A férjem grafikus volt, de abból nem lehetett megélni. ezért csoportokat vezettünk az Alpokba. Olyan emberek voltak ott együtt, akik később halálos ellenségekké váltak.
- Az akkori Berlin kulturális pezsgéséről keveset tudunk. Lehet, hogy ön ott alapozta meg a csillagászattól az ezoteriáig terjedő műveltségét?
- Teljesen más hallani vagy olvasni erről, mint azt a légkört átélni: azt az őrületes izgalmat, feszültséget, a zsidóbojkottot, az elképesztően tehetséges barátokat, akiket elcipeltek, a műveltséghabzsolást, az enyészet félelmetes illatát...
- S eközben önök azért élték a rendes életüket? A férj rajzolt, a feleség pedig, mondjuk, gyermekeknek írt?
- A maiak bizonyára nem olvasták a Megfagyott gyermeket. A történet ragacsos kicsit, de „gyerekül” van megírva. Én mindig tudtam gyerekül. Én találtam ki Sutyit, a kis cigánylányt. Azt mondta Hunyady Sándor, Bródy Sándor fia, hogy jó, hogy végre valami más. És gratulált az egész fészekaljának. Sutyira pedig azt mondta: az istenért, nehogy csodagyereket csináljanak belőle!
- Ön ismert is talán ilyen elesett, kitaszított kis cigánylányt?
- A mi életformánk azért volt olyan csodálatos, mert nem tartoztunk sehova. Nem voltunk prolik, nem voltunk kispolgárok, nem voltunk nagypolgárok, de mindenkivel érintkeztünk. A szajháktól az írókig. Dramaturgok, kabaristák jártak hozzánk. Herczeg Ferivel együtt laktunk évekig.
- Visszatérve a gyerekkönyvekre: annak idején a Pöttyös Panni-sorozat a kislányok kedvence volt...
- Nagyon nagy siker lett. Pedig én bosszankodva írtam, mert akkor épp A Vörös Oroszlánt úgy kellett dugdosnom. 1947-ben ugyanis államosították a kiadókat, és rengeteg értékes könyvet bezúztak. Hamvas Béla csempészett belőlük hozzám néhányat. Így számos olyan nagyszerű könyvem van, amelyet már nem lehet kapni sehol. Akkor az üzletekből begyűjtötték többek között A Vörös Oroszlánt is. Attól kezdve a fiókomnak írtam, de gyönyörűséggel. Azért publikáltam is, minden műfajban. Először a férjemnek dolgoztam. Volt egy rövid fellobbanása az idegenforgalomnak. Akkor ő szerkesztette a Budapester Rundschaut. Annak minden cikkét én írtam.
- Mindig az életből vette a figurákat?
- Nem mindig. Én csupán rendes novellát akartam írni, de az illetékesek odafönt – hogy kik ők, nem tudom – egyszerűen lángba borítottak, úgyhogy nem lehetett abbahagyni. Azóta is mindig lángolok. És mindig jöttek a könyvek a kezem alól. Mondtam: úgysem adják ki, de azért olyan gondolatok gurultak ki a tollam alól, amelyekről egy másodperccel előtt azt se tudtam, hogy léteznek.
- Ezek a pillanatok indították az ezotéria, a lélekvándorlás irányába?
- Nem, mert lélekvándorlás nincs. Karma van, ahogyan én A Vörös Oroszlánban is írom. Ha maga ma hóhér, akkor holnap áldozatnak kell lennie, hogy megértse, mi az a halálsikoly, melyet a másikból kiváltott. Gyönyörű keleti filozófia.
- Mikor jöttek haza Berlinből?
- A Reichstag égése után. Hitler hatalomátvétele, a fáklyás menet, barátaink eltüntetése, tüntetések, verekedések. Megéltük ott az első borzalmakat. A Gloria Palace-ban laktunk. Az 1933-ra virradó szilvesztert még ott töltöttük el. Munkanélküliség volt és defláció. Borzasztó olcsóság, pénz nélkül. De előtte jó volt. Neubabelsbergbe jártunk ki sportversenyekre. Ott volt, mondjuk, a korcsolyabajnok Sonja Hennie és voltak ott profi boxolók. És ott ült mellettem Marlene Dietrich, mert Willy Forsttal volt szerelemben, akitől sose vált el. Bak szülött volt, kitartott.
- Mindenre ilyen pontosan emlékszik, vagy erre is trenírozta az agyát?
- Miért emlékeznék csak egyetlen életre? A tibeti láma tizennégy életére emlékszik. És ezt neki bizonyítania kellett. Ez csupán reinkarnáció.
- Hogyan lett a Pöttyös Panni írójából a reinkarnáció szakértője és ennek írója?
- A történelem gondoskodik róla, hogy az emberek kétségbeesetten kapaszkodjanak valamibe, ami igaz, tisztességes és bizonyítható. Nem hívő vagyok tehát, hanem tudom, hogy ez igaz. A fizikából tudom a halhatatlanságot. De nekem mindig olyan álmaim voltak, amelyekről azt hittem, más is így álmodja őket. Kisgyerek koromban álmodtam például füzérben forgó kőembereket. Négy arcuk volt, össze voltak kötve. Féltem tőlük, de álmomban eszembe jutott: ha a nevüket kimondom, nem kell félnem tőlük. Máskor meg álmomban az ajtó alatt lapos kis törpeember-füzérek kúsztak be, és ezeknek is tudtam a nevét. És aztán megtudtam azt is: az egész pszichológia lényege a névadás, a nevek megtalálása. Olyan ősi dolog ez, mint az emberi szellem kultúrája. Öt-hat éves koráig minden gyerek mágikus korszakban él. A gyerekben elképzelés és megvalósítás között nincs különbség. Amikor a gyerek kéri anyjától a csillagot, azt hiszi, meg is kaphatja. Számára ez lehetséges is. A gyerek halhatatlan lényekkel beszélget.
- Lázadó szerepek című könyve, ha úgy tetszik, önéletrajz, de lehet akár önleplezésnek is nevezni...
- Ezt is megírtam. Könyv, színdarab, sőt rádiójáték is készült belőle. Ki kellett, hogy írjam magamból. Amikor Korda meg Kertész Bécsen át kijutott Hollywoodba, apám is kapott ilyen ajánlatot. Sokszor került szóba a családban, hogy mi lett volna, ha akkor kimegyünk Amerikába. De maradtunk, és nem is bánom, hiszen olyan dolgokat éltünk át, olyan mélységekig és olyan magasságokig hatoltunk, hogy mindezt nem adnám semmiért.
            A rendszerváltás után – már igazán nem fiatalon – újra elkezdte ontani a könyveket. Végre levegőhöz jutott?
            - Sosem álltam le. Sőt – amint említettem – publikáltam minden műfajban. Verseket a fiókomnak, Tabi Lacinak még krokikat is. Mindent írtam, kivéve szocreált. Ami az elmúlt években történt velem, az mégis varázslat, a mindennapi élet mágiája. Az idén újra jön az Álmoskönyv, mert az előző kiadása az utolsó példányig elfogyott. Megjelent féltucatnyinál több könyvem idehaza, de vannak német szerződéseim. És van már amerikai ügynököm is, aki beleájult A Vörös Oroszlánba. Az örök dolgokat nem lehet elpusztítani. Pedig magamban már tökéletesen lemondtam arról, hogy még amíg élek, ezek a könyveim megjelenhetnek. Lemondtam A Vörös Oroszlánról, de fölrobbant, uránikus gyorsasággal. És nem veszett el.
            - Még megérjük, hogy egyszer, mondjuk, Spielberg ül majd itt a sámlin és valamilyen forgatókönyvet kér öntől...
- A Vörös Oroszlánnal csak olyan valakinek szabad foglalkoznia, aki ismeri a mögöttes világot. De a történelem gondoskodik is arról, hogy az emberek mindinkább befelé forduljanak. Az ember önmagát kiemelni, megváltani csak akkor képes, ha individualizálódik – mondja Jung. Így lesz közösségi lény, aki a másik emberben önmagát legalábbis szánni tudja. Ha nem szereti is, de legalább nem árt neki.
- Második élet, harmadik élet, tizennegyedik élet. Úgy hallani, ön ismeri saját halálának időpontját. De addig is bölcs derűvel ontja műveit.
- Van halál? Nincs. De említettem: én nem hívő vagyok. Engem soha nem lehetett átrázni. Csak arról beszélek, amit tudok és tapasztaltam. Visszatérve a tibeti lámára: azért a tizennegyedik születése ez, mert az öreg láma, amikor érzi, hogy meg fog halni, a személyes tárgyait rejtekhelyekre dugja és levelet ír önmagának. Akkor bontja fel, ha majd újra jön. A boncai sem nyúlhatnak ehhez. Az öreg láma halála után kiszámították, hogy hol, mikor született meg újra. Egy nagyon messzi faluban kis parasztfiú volt. Kétéves korában vitték a potalába. Tizenéves korában bevitték az öreg láma szentélyébe, és ő kétely nélkül mindenhova odament, mindent megtalált, mert mindenre emlékezett.
- És mi történt Szepes Mária előző életeiben? Ki volt, mi volt?
- Ez magánügy, de különben is nagy óvatosság kell ehhez, sok készség, sok előtanulmány. Mert hát, ha például megtudnám, hogy apám a szeretőm volt, vagy hogy, mondjuk, megöltem az anyámat, hogy tudnék úgy nyugodtan tovább élni? Nagyon erősnek kell lenni ehhez. De én nyitott vagyok. Hermetikus és eklektikus. Mindenhonnan veszek valamit. Mindenkit tisztelek a maga útján. De én nem vagyok senki ellen hívő. És nem gondolom azt, hogy az én zsebemben van a mennyország kulcsa, a többi mind pokolra jut.
- A vakhit, gondolom, mindig más ellen való...
- A vakhit a legveszedelmesebb hit. Hát Hitler nem hitt vakon saját magában? Vagy Sztálin? Nézze, én pszichológus is vagyok. Tudom, a testre nézve Freudnak igaza van abban, hogy a libidó nagyon fontos dolog, és amíg az ember fiatal, ki kell elégíteni, különben elfojtja ösztöneit és azáltal mindenféle ostobaságra képes. Adler szerint a kisebbrendűség érzete a pszichikumnak fontos és veszélyes eleme, mert abból olyan fanatizmus lehet, mint például Hitleré. Ismeretes: Hitler fél herével született és nagyon rossz festő volt. Ha potens lett volna és sikeres festő... Bár ha nincs Hitler, egy másik hasonló jött volna... De a fanatizmusnál veszélyesebb dolgot nemigen ismerek.
- Gondolom, ön végül is a legfontosabb dolgokról ír. Például arról, hogy mi az élet, mi a halál...
- Jung azt mondta: ha az ember negyvenéves kora körül nem foglalkozik olyan dolgokkal, hogy úristen, én még nem is éltem, és meg fogok halni, mi az élet, mi a halál, akkor lelkileg megbetegszik, depressziós lesz. De, szerintem, az a pszichológus, aki erre a kérdésre nem tud válaszolni, sarlatán akkor is, ha képesítése van. Halál nincs, mondja a fizika. Heisenberg elég nagy név? A tudomány bizonyítja az anyag és energia megmaradásának elvét. Encefalográffal mérik a gondolatrezgéseket. A rezgésenergia elvész? Az élet örök, mondja a fizika, és Heisenberg szerint a fizika tüneteket regisztrál, a fizika végösszege a metafizika, a bölcselet. Én a fizika szerint tudom az örök életet. És azt, hogy a lét legnagyobb hazugsága és tévedése a halál. A testünket levetjük, de senki nem beszélt még olyan pillangóval, aki siratta volna, hogy a gubója széttörik, amelyből szárnyas lényként röppenhet fel. Halál nincs.
- És mi az élet?
            - Az élet csodálatos, soha meg nem szüntethető, kezdet és vég nélküli, elpusztíthatatlan tulajdonunk. Mindenki érzi és tudja: bárki meghalhat, csak én nem. Keleten ezt isteni önvalónak hívják. A keresztények ezt a megvilágosodást átlényegülésnek hívják: ilyenkor az emberben megvilágosodik az öröklét. A keleti filozófiában örökre felébredés ennek a neve.
            - Az ember, ha idáig eljut, meghatározza a teremtő elvet, a legfőbb szellemet is, aki mindezt így elrendezte?
Ezek a legnehezebb kozmológiai kérdések, amelyekre van felelet, csak több élet kell ahhoz, hogy az ember azt pontosan megértse. De vajon ki gondolja, hogy ez a világ tökéletes? És lehet-e egy tökéletlen világnak tökéletes teremtője? Nem. Ugyanakkor egy feltaláló, ha valamilyen ragyogó ötlete támad, nem készít-e modellt, hogy azt kipróbálja? Ha nekem ideadnának egy darab bőrt, hogy csináljak cipőfelsőrészt belőle, természetesen azt is tanulnom kellene. És ezt a királyi művészetet, ezt a világot egy élet alatt csak úgy oda lehetne adni, három mondatban? Ehhez egyetlen élet nem elég.
- De ha az előző megélt élet tapasztalatai génjeinkben formálódnak, tökéletesednek, miért nem átörökíthető ez?
            - Hát hogyne volna átörökíthető! Meghalt a fiam, de ennek is oka van. Mert én vagy anya lettem volna, dühös anya, vagy egy életmű létrehozója. És hát úgy döntöttek: mivel úgyis örökké élek, nem csupán egyszer, tehát most író legyek. És a gyermekem is él, már találkoztam is vele.
- Kik döntöttek? Újra többes számot használ...
- Illetékesek, nem tudom sem a nevüket, sem a számukat, de vannak, mert én nem egyedül írtam. Soha nem egyedül írok, lángolok. Nevezzük inspirációnak, bármi másnak, mindegy. A magaménál sokkal magasabb, hatalmasabb eszmeiség közvetítője, eszköze voltam, de kellettem hozzá, persze, én is... És ismétlem: nincs halál, átváltozás van. Lehet, hogy a személyiség nem ugyanaz, bár az is megmarad valamiképpen és visszahozható déja vu-ben, visszatérő álmokban. Tudom, hogy voltam őrült, voltam színésznő, de ebben a vészhelyzetben, ebben a világban az a feladatom, hogy író legyek. Ez most számomra mindennél fontosabb. Nem akarok senkit meggyőzni az igazamról. Azt mondom: kételkedj bennem is, magadban is, mindenben. Juss el oda, hogy meglegyenek a te csodáid, ahogyan az enyémek is megvannak.
- Sajtó alatt van legújabb könyve, Az élet mágiája. Előtte az álom mágiájáról írt. Miért ebben a sorrendben?
            - Minden mindennel összefügg. Gondolja el: az ember áloménje sokkal okosabb, mint a nappali. Ha valakink meghal, vidáman, ifjan megjelenik álmunkban és beszélünk vele. Sok mindent tudunk álmunkban, amit nappal nem, például repülünk. Idegen nyelven beszélünk. Hatodik, hetedik, nyolcadik érzékünk működik? Azt is lehet, hogy sokkal több van. Hát hány milliárd agysejtje van egy embernek, és mennyit használunk belőle? Einstein legfeljebb a nyolc százalékát. Mindegyik kibernetikus gép az agyat próbálja utánozni, de soha egyik sem fogja utolérni, mert az agy annyival magasabb rendű. Felderítetlen remekmű. Egyébként Einstein is misztikus volt. Be is vallotta, hogy megálmodta a relativitást. Sok tudós, író van így ezzel: lefekszik valamilyen megoldatlan problémával, reggelre pedig fölébred a megoldással.
- És vajon a mai köznapi ember juthat-e valamire mindezzel? Találhat-e mindennapi gondjaira bármilyen megoldást?
- Igen. Az embernek legyen meg az a morálja, amelyet Keleten tanítanak: te is én vagyok, te is isten vagy. Ha ezt magamévá teszem, akkor képtelen leszek a másikban önmagamat megcsalni, meglopni, megkínozni, mert a másik is én vagyok. Különösen fontos erre ma emlékeztetni, amikor az ember talán a saját létformáját pusztítja el...
- Lehet ennek tudatában, ismeretében derűsnek és kiegyensúlyozottnak maradni?
- Ha valaki tudja a halhatatlanságot, ha tudja, hogy halál nincs, csak átváltozás van, azt is tudja, egy térben van a neandervölgyi, a gótikus, a középkori, a modern, sőt, az utópisztikus ember is. És tudja: folyton váltja egymást pokol és mennyország.