Nem állítom, hogy születéséhez nem volt szükséges tény, hogy írónak születtem, nyolcéves korom óta úgyszólván minden műfajban dolgoztam. Agyalkatom, fantáziám, s különféle, kezem alá csúszó történelmi, tudományos források is szükségesek voltak hozzá. Mégis úgy érzem, hogy csak használható eszköze, közvetítője voltam egy nálam hatalmasabb erőnek, inspirációnak; nem tudom mi a pontos neve, de van.

Bizonyos, hogyha előre sejtem, micsoda tűztengerré gyúl ki a tollam alatt, mikor 1939-ben írni kezdtem, nem mertem volna vállalkozni rá. 1938-ban meghalt a kisfiam.

Férjem, Szepes Béla olimpikon, grafikusművész, karikaturista, újságíró, nemcsak a magyar, hanem a nagy világlapoknak is dolgozott. Ő tette lehetővé, hogy mindazzal foglalkozzam, ami érdekel, s hozzájussak német, angol forrásmunkákhoz. Mindkét nyelven perfektül olvasok. Az alkímia volt soron nálam éppen. Elhatároztam, valamelyik érdekes alkimistáról fogok írni egy novellát. Megragadott e kényszerűen bujkáló kísérletezők tragikus sorsa. Őket pénzre, hatalomra éhes nagyurak éppúgy félreértették, mint véres történelmünk valamennyi nagy elméjét. A mentális alkímia igazi beavatottjai sohasem „aranycsinálásra” törekedtek, hanem arra, hogy „emberólomból emberarannyá” transzmutálják saját lényüket. Azon fáradoztak, hogy lelkükben, szellemükben létrejöjjön a „Bölcsek köve”, az „iható arany”, az Örök Élet igazi elixírje. Persze közben rengeteg érdekes felfedezésre bukkantak a természet titkait fürkészve alkimista műhelyükben. A mai tudomány ezt már sorra bizonyítja. Például, hogy az elemek egymásba átalakítható energiák: „műanyagkorszakunk” jelzi. Azt is, hogy lehet aranyat, drágakövet, érrendszertisztító, életet meghosszabbító vitaminokat, gyógyszereket és járványokat, fertőzéseket legyőző antibiotikumokat, szérumokat létrehozni.

A kémia az „alkémia” leszármazottja, csak éppen nagyobb tévedésekkel s drágábban teremti meg hasznosnak vélt, de gyakran ártalmassá váló „arkánumait”, mint a természet zseniális biomágiája, amelyet utánozni próbál.

A Vörös Oroszlán izgalmas cselekménye négy évszázadot fog át, valójában az alkímia történetét és a keleti filozófia legmélyebb kulcsait rejti olyan keresők számára, akik, ha többször elolvassák, rájönnek, milyen sok s mindig új pszichoarcheológiai rétegre találnak benne.

Bizonyos, hogy engem megrendített a lángolás, amely írása közben váratlanul felgyúlt bennem. Ráébredtem, nem egy novella lélekvesztőjébe szálltam ezúttal, hanem kozmikus rakéta repít olyan kiterjedések közé, amelyektől elszédülök. S ezt a csillagutazást nem tudom abbahagyni. Egyre szélesedik. Tűztenger hullámaira emel. S noha cselekmények vázlatát ismerem, meghökkentő mondatok ömlenek a tollamból, amelyekre másodpercekkel előbb gondolni se mertem volna. Öt évig írtam.

És amit nem hittem, nem is reméltem háromévnyi lélegzetnyi szabadságban, a Vörös Oroszlán első kiadása megjelent a Hungária Kiadónál, 1946-ban. Bestseller lett. 1947-ben államosították a kiadókat, és mint valamennyi könyvet a boltokból, könyvtárakból, amelyek tartalma eltért az egyetlen törvényes „ideológiától”, a Vörös Oroszlánt is bezúzták, elégették. Nagyon jó tett neki. A halhatatlanságról szól, tehát nem lehetett megölni. Hamvaiból felrepült, mint a főnixmadár.

Második kiadását 1984-ben, „phantasie”-ként hozta ki a Kozmosz kiadó, némi rövidítéssel, utószóval. Harmadik, teljes szövegét a Háttér kiadó. Az is elfogyott. Münchenben kitűnő német fordításban a „hónap könyve” lett 1984-ben. S azóta ott a tizediken túli kiadás fogy. Megjelent Amerikában magyarul és angolul is, de fontos tárgyalásokat folytat róla e negyedik, legszebb magyar

kötet gondozója – az Édesvíz Kiadó -, több világnyelv komoly, nagy cégeivel.

Az örök emberi problémákat felvető s azok megoldását kínáló Vörös Oroszlán tovább folytatja tehát sorsa által kijelölt saját pályáját, hogy átadja soha aktualitását nem vesztő üzenetét e nyugtalanító korszak szellemi támaszt kereső, gondolkodó olvasóinak.

Vörös Oroszlán

Az örök élet itala misztikus regény

Megjelent:1946 Hungária Kiadó

1984 Kozmosz Könyvek

1989 Lap- és Könyvkiadó Kft

1989 -2007 Édesvíz kiadó

 

A könyv rövid kivonata:

A Vörös Oroszlán” a Bölcsek Köve; az alkimisták „vörös pora”, amelynek oldatából készül az életmeghosszabbító Elixír. Az Elixír eszméjének megszállottja a könyv transzcedens nyugtalansággal terhelt hőse, Hans Burgner, a Swandorf-i molnár fia is, akit ez a belső korbács 1553-ban Nürnbergbe hajszol, hogy ott összetalálkozzék Eduard Anselmus Rocharddal, a szerény, utazó francia orvos álruhájában rejtőző adeptussal. Szolgája, tanítványa lesz. Hans Burgner nem akar meghalni. Zavaros, szenvedélyes lelkének fókusza, éretlen agyának lebírhatatlan rögeszméje a gondolat: hogy a halál ténye elviselhetetlen. A halál íze megrontja az életet, amelynek kimerítéséhez, legalábbis évszázadok kellenek. Rochard, az adeptus látja jellemének gyöngéit, veszélyes indulatait és megtagadja tőle az elixírt. Hans Burgner sóvárgása az élet után lebírja erkölcsi ellenállását. Megöli, kirabolja Mesterét, és iszik az Elixírből, amelynek hatására egy harmadik szem nyílik fel benne. Ezt a veszedelmes, különös ablakot a szenvedélyek sűrűjében veszteglő más halandónál jótékony fátyol takarja. Hans Burgner azonban látóvá lesz az indulatok asztrál-alvilágában, amelyhez fokozatánál fogva tartozik. A fizikai világ halvány káprázata mögött egy intenzív, borzalmas második birodalom tárul fel előtte fenyegető, érthetetlen jelképeivel. Ha teste nem volna az Elixírrel szupranormális életre átkozva, megölné az elszörnyedés, de így élnie kell a félelem poklában, két világ üldözöttjeként.

Az alkímia virágzásának korszaka ez: a bujkáló Adeptusok és hangosan ágáló sarlatánok ideje. A császárok, királyok, uralkodóhercegek, tartományi grófok, főurak és főpapok mind kapzsi sóvárgással vadásszák a valódi „aranytojó tyúkot”, az alkimistát, aki az értéktelen ólmot arannyá transzmutálja. A szerencsétlent tejbe-vajba fürösztik addig, míg legtöbb esetben ki nem derül róla, hogy szélhámos vagy fantaszta, és akkor a kínzókamrába kerül. Hans Burgner is csapdába esik; hiúsága és érzéki fellobbanása döntik bajba. Straubingban nyilvánosan végrehajtja a transzmutációt s utána Brandenburg-Ausbuch őrgróf, egy bűnhöz és erényhez gyönge, idegbeteg, kicsapongó nagyúr fogságába esik, aki éppúgy a félelem megszállottja, bűnei rémalakjainak üldözöttje, mint ő maga. Az őrgróf kényszeríti rá, hogy hosszas, gyötrő előkészületek után megidézze kínzókamrából eltűnt áldozatát, a híres alkimistát: Trismosin Salamont, akinek neve és vérrel a falra írt figyelmeztetése lebírhatatlan kötés rajta, hiába menekül előle italba, s butító főzetek élvezetébe. Az idézés egy teleholdas éjszakán megtörténik. Láthatóvá lesz előttük a Mágus hatalmas alakja, amely Hans Burgner szeme előtt felölti lassan Rochard, a megölt Mester körvonalait, s akiben az őrgróf is ráismer Trismosinra. A Nagy Beavatott, mivel a véres tettek megtörténtek s azok következményei elindultak a térben és időben, nem oldozhatja fel a tettest. A karma ítélete szerint vért csak vér moshatja le. E sikeres idézés szörnyű erkölcsi kudarca Hans Burgnerre zúdítja a halálos ájulásából magához térő nagyúr bosszúját: szolgái a várbörtön mély kútjának sekély vizébe vetik – mellén az örök élet Elixírjét tartalmazó szelencével, melyet a felismerés iszonyatával tép le a nyakáról, mert úgy hiszi, hogy e kőlappal elzárt kút mélyén is élnie kell... örökké. Ez tévedés azonban, noha az Elixír mérhetetlenül ellenállóvá, szívóssá teszi s így haláltusája borzalmasan hosszúra nyúl; szelleme már csak a puszta csontváz börtönrácsai közül tud elszabadulni – teljes és tiszta öntudattal. Mert az Elixír hatása öntudatát olyan szemmé változtatta, amelynek lemetszették a szemhéját: szüntelenül látnia, emlékeznie kell halálon és újraszületéseken át. A börtönkút legmélyebb pontján vesz tehát lendületet kalandos, különös életútjához, amely a vezeklés és tapasztalás eleven parazsán át vezet. Az asztrálvilágon való átkelés után Marburgban születik meg újra 1560-ban, de tíz éves korában meghal miután előbb összetalálkozott Rochard barátjával, Amadeus Bahrral, akit Rochard tüdővészéből gyógyított ki, a nagy Arkánummal. A bölcs aggastyán egy vigyázatlan elszólásából és agóniája önkívületének szaggatott szavaiból rájön, kicsoda – sajnálja, és segíteni akar rajta. Halála előtt közli vele, hogy a benső pokolból, amelybe a gyilkossággal és testi, szellemi előkészület nélkül megivott elixírrel döntötte magát, csak úgy váltódhat meg, ha ő maga létrehozza a Bölcsek Kövét, s mindhárom síkon végrehajtja a transzmutációt. Hősünket ez a kozmikus oltás specializálja. Következő életei már tudatosan ezt a célt szolgálják, mert törekvése olyan anyatesthez és környezethez kapcsolja, ahol megtalálhatja e feltételeket. 1616-ban Milánóban születik meg, és egy hatalmas, sötét tragikus szellemlénnyel, Homonculussal való szövetsége által, Burrhus néven híressé és hírhedtté válik, mint alkimista, boszorkánymester és orvos. Krisztina svéd királynő, később III. Frigyes dán király udvarában kísérletezik eredménytelenül, majd az Angyalvárba kerül, de ott is felszerelt műhelyhez jut. Hiába minden. Homonculussal, sötét zsarnokával együtt zsákutcába jutnak. Fáradt, csalódott öregember már, mikor famulusának kislánya egy beteges, különös gyerek, akinek csodálatos mediális képességei vannak, üzenetet közvetít hozzá halott anyjától, s ez az üzenet megszabadítja sátáni szövetségesétől. Felszabadultan hal meg, hogy Varennesben szülessen meg újra. A XVIII. század küszöbén egy száműzött, kicsapongó nemesember és egy fukar, dúsgazdag félparaszt egzaltált lányának fiaként. Ez az élete az érzéki szenvedély iskoláját járatja ki vele. Szenvedélye elég önnön tüzében s testen kívüli állapotában – fáradtan, sebhelyesen, de boldogan ébred rá, hogy két síkon már sikerült végrehajtania a transzmutációt. Homonculus legyőzésével a fizikai síkon s a fekete Erósz legyőzésével az asztrálsíkon vált szabaddá. Most következik el útjának legrejtélyesebb szakasza, a szellemi sík meghódítása.

 

1760-ban Casselban születik meg, a titkos testvériség központjában, az okkult tudományok székhelyén s ott lassanként beavatást nyer a rend kilenc fokozatába. St.Germain grófnak, Európa legnagyobb varázslójának s hírhedt, félreértett és csodált mágusnak tanítványa lesz. Vele utazik XVI. Lajos és Marie Antoinette Párisába, ahol már erjed a forradalom. Rájön Cagliostró titkára. Új testek jelmezében találkozik elmúlt életének alakjaival; így Casanovával, Balsamoval és médiumával Lorenza Feliciánival. Súlyos próbák, rengeteg tanulás, kísérletezés után elérkezik a rend nyolcadik fokozatába és magister lesz. Akkor találkozik össze a karma törvénye szerint egy tehetséges, szenvedélyes, zavarosfejű és nyugtalanító fiatalemberrel, aki nem akar belenyugodni a halálba. Arcában, jellemében mintha régi önmagát, Hans Burgnert szemlélné. Ez is az Elixírt követeli tőle s ő – a fiú tökéletlenségének, gyöngeségeinek tudatában – meg kell, hogy tagadja tőle... s ezzel aláveti magát a karma ítéletének. Meghal... ugyanúgy s ugyanolyan okból, mint egykor Eduard Anselmus Rochard, a mágus, s ezzel ő is folttalan, tiszta beavatottá lesz, egy az Igazak közül. Még egyszer utoljára visszatér a XX. században, mikor az Apokalipszis Lovai legázolnak egy egész korszakot, a régi világ agóniájának és az új Eon vajúdásának krízisében, hogy megjelentse a Vízöntő korszak Messiását, aki a kozmikus konstelláció szerint 1941-ben megszületett a lublini gettóban egy üldözött zsidólány törvénytelen fiaként.

E négy évszázadig tartó különös transzmutáció alatt a tiszta művészi eszközökkel és nagy történelmi felkészültséggel megalkotott regény nemcsak az alkímia véres, izgalmas történetének bizarr szövevényén vezeti át az olvasót, hanem az okkult beavatások olyan misztériumait leplezi le, amelyeket eddig az ősi hermetikus hagyományok őriztek hét pecsét alatt.

Szepes Mária