RAGUEL HÉT TANÍTVÁNYA

Szepes Mária:

RAGUEL HÉT TANÍTVÁNYA

„E könyvem, óriás-eposzom, a mélymúlt eltemetett kultúráinak
gyökereit ássa ki a felejtés súlyos iszaprétege alól,
s későbbi évezredek szenvedélyektől,
drámáktól izzó rejtélyeire vet vakító világosságot.
De éles mentális fénytőrével áthasítja a
XXI. század jövőnket borító lepleit is. Cselekmény-szökőárja
feltárja holnapunk pusztító konfliktusait, azok gyógyító,
megoldást kínáló módszereivel együtt."


HÉTHÚRÚ HÁRFA
(részlet)


A keskeny, magas tölgyfa ajtó, amelyen másnap alkonyatkor beléptek Mythenburg nyugati szárnyába, nagy, kerek, magas mennyezetű helyiségbe vezetett. A terem meghatározhatatlan jellege szinte áramütésként hatott rájuk, mert pontosan azt a fokozódó izgalmat tetőzte be, amellyel e lezárt lakrész felé közeledtek. Az ebből a nyugati toronyból előgyűrűző erők töltötték be egész Mythenburgot, s amint most a magjába hatoltak, életérzésük hatalmasan felzúgott, s jelenkori személyiségük fölé emelte őket. Nevük, beszűkült élményanyaguk kerete vékony üveghártyaként olvadt szét az óriási benső hőben. A küszöbön túl úgy éreztek, láttak, s mozogtak, mint akiket nem határol el többé egyetlen test és a három dimenzió törvénye. Rengeteg nehéz gyászdrapéria húzódott félre egymás mögött a múlt mélységbe vesző, sötét bejáratairól, s a termek ünnepi fénybe borultak. Lezajlott inkarnációk tudattartalma felszabadított vénákon át hömpölygött vissza a lényükbe, s emlékezetük tengerré duzzadt tőle. Tudták, e különös Szentély a halhatatlan jelen tűzpillanatába zárva utazik az időkön át, s ők mindig elérkeznek hozzá. Évezredek óta, újra és újra. Más jelmezek, más nevek, miliők, korszakok útvesztőiből térnek vissza az Oltár elé, hogy lemérjék: áldozataik, vérük, könnyeik, verejtékük milyen magasra emelték a kristályerők szintjét az Oltárra helyezett Kehelyben.
S míg elfoglalták helyüket a karosszékekben, a lépcsőzetes emelvény tetején csillogó, háromoszlopos aranykehely körül, az emlékek egyidejű jelenléte különböző események örvénylését kavarta fel a küszöbön túl. Ezek mind a múlt más és más rétegében játszódtak le, most azonban egyszerre zúgtak, dübörögtek, mint egy démoni szimfónia utolsó tétele. Csatazaj és gyászinduló. Tömegek rekedt morajlása. Fájdalomsikoly. Gyermekek ezüsthangja. Részeg nevetés. Bábeli nyelvzavar. A kéj és a kín százféle jajdulása. Uszító, forradalmi ének, templomi zsoltár; fojtó, nehéz, gyötrelmesen bűntudatos mea culpa. Végül a minden más hangon átzúduló elementáris kataklizmahang: elszabadult vizek ordítása. E képzet elborította lényüket, azonosultak vele.
Bárkájuk a viharzó óceánon hányódott megint, villámok sziszegő tűznyilai között, hegymagasságú hullámok hátán rángatózva, pokolra merülve. Féltek. A rémület új és rettentő árama rázta őket. Tudták, az eddig oly kezes óriás, a Nagy Víz könyörtelenül szétzúzná őket, ha klauzúrájuk magjában nem feszülne a mágikus erőkkel védett Szentély.
Az összeomlott Templom romjai közül menekülő hét száműzött évezredektől súlyos pillantással egymásra nézett, és egymásra ismert az Ideodrom eónokon átmentett Oltára előtt.
A Hold láncára fűzött Papnő felállt, hogy meggyújtsa a Hét Lángot, a szent erők idéző tűzkapuit. A gyertyák lobogó fénye életre hívta a mennyezet égő színű mozaikját. A hétfejű Nága kígyó ágaskodott ott összeforrt, egyetlen törzzsel a hét egymásba kapcsolódó, egymást kiegészítő, szövetséges bolygóerő jelképeként, amely a Nap birodalmában a hatalmat jelentette minden életjelenség felett.
Ami névtelen volt, nyilvánvalóvá lett e világosságban. Száműzetésük bús sejtelme követte őket testből testbe, minden létállomásra. Nyugtalan, honvágytól gyötört menekülők azóta is, eksztatikus magasságokba lendülve és kárhozatba hullva a parttalan vizekre taszított Bárkán. Ők heten. A felelősök. A kivérzett, erejüket vesztett kreátorok, a Nága kígyó hétágú koronájának mágikus központjai.
A hatalom azonban, amely a mélységek örvénye fölé emelte őket, millió töredékké robbant szét, s ők alámerültek önnön teremtésük vad káoszába.
A határtalan kétségbeesésen túljutottak már száz és száz lobogó éve. Mert ha minden elveszett is, megmaradt a Szentély, s hozzá vezet a beavatások útja. Valaki őrzi. Valaki, aki nagyobb náluk. Akinek ereje kitépte törékeny hajójukat a fellázadt elemek hatalmából. Raguel, a Főpap. A Tűz ébrentartója.
A vészes kísértetricsaj elcsendesült hirtelen, amint ráömlött a magasztos remények olaja. Raquel a Kehely mellett állt középen. Tudták, hogy valójában létük egyetlen rezdülésében sem volt távol tőlük. Az idő eltakarta néha, de ő ott áll akkor is minden pillanat magjában, közel, homályon túli fényben, amely a Kehelyben gyülekező kristályerőkből sugárzik. Az ő elszórt erőiket gyűjti, párolja a Kehelyben. Szenvedély és szenvedés tüzében forralja, erjeszti, szűri, míg az elszabadult démonok feletti Hatalom esszenciájává lesz.
A forma, melyet az aktuális korszak anyagából a Mester felöltött, áttetsző plazma volt rajta. Sötét szemén át Látás, lezárt ajkán az oldó Ige, széles homlokát körülrepdeső fehér haján a Szintézis ragyogott át, mint élő tűz az üvegedényen.
A Beavatás első fázisának évszázadról évszázadra megismétlődő szertartása remegő, mély harangzúgással bomlott ki bennük. A rezzenés nélküli némaság égő, transzcendens gondolatok sötét háttere volt. Szó nem érinthette a kinyilatkoztatás érzékeny anyagát. Lényük rejtett emblémájához nyúlt a Mágus, s titkos nevük izzott a csendben. Tragédiákon, örömökön és kudarcokon túl, az ifjúság kábult álmából kibontakozva, újra létük középpontjába érkeztek. Hozzáfoghattak a munkához, amelyért annyiszor meghaltak, tisztítótűzbe merültek, s újjászülettek az örökké áradó élet hullámzásában.
Emelkedett, nőtt, túláradt bennük az ihlet hője, de Raquel jelenlétében, a Kehely szikrázó fényében még nem hűlhetett gondolatokká.
Jóval éjfél után hagyták el a nyugati tornyot, s anélkül hogy egymástól elköszöntek volna, szobájukba mentek. Testük elvált egymástól, de a Nága kígyó törzse összeforrt újra. A hét fej, a mágikus korona hét erőközpontja, a hét alkímiai bolygó: a Hold, a Mars, a Merkúr, a Jupiter, a Vénusz, a Szaturnusz, és a Nap őstípusának képviselője, a maga sajátos töltése és képessége szerint még az éjszaka feszült csendjében szavakká formálta Raquel utasításait.

Share |