Mesék

Szepes Mária Pöttyös Panni mesesorozata legalább olyan népszerűségnek örvend a gyerekek és felnőttek körében, mint a nagyregényei, mágia-sorozata vagy tanulmánykötetei a spirituális témák iránt érdeklődő olvasóknak. „A mesék olyan sorsformáló mintázatokként épülnek be a gyermekek viaszlényébe, amelyek meghatározzák egész életük későbbi vonalát.” Szepes Mária azon fáradozott, hogy a felnőtteket is ráébressze a bennük rejlő örök gyermek csodálkozó, időtlen nyitottságára. „Az irodalomnak nincs olyan műfaja, amelyben ne dolgoztam volna – mesélte az írónő egy vele készült interjúban. – „Akik ismernek, azt is tudják riportjaimból, cikkeimből, önéletrajzomból, hogy a Vörös Oroszlán nagyregényemet 1946-ban való megjelenése után betiltották és bezúzták. Akkor kezdődött el igazi sorsa. Phőnixként szárnyalt fel, s ma már nagyon sok nyelvre lefordították. A barna és vörös rendszerek tilalmai között egyedüli szabad műfaj a mese volt. Nagyon szeretem a gyerekeket, az állatokat, magát az egész természetet. Jó volt megpihennem e műfajban, amely semmiféle párthoz, ideológiához nem tartozott. Először megírtam a talán máig is legtündéribb mesémet – Cirr-hopp, a repülő cica címen -, tele van filozófiával, bár a gyerekek is megérthették. Ezt 1951-ben elvittem az Ifjúsági Kiadóba. Azt mondták, tehetséges, de nagyon bonyolult. És akkor megírtam az első Pöttyös Pannit, 1955-ben jelentette meg a Móra Ferenc Kiadó. Magam sem hittem akkor, hogy a Pöttyös könyveim ekkora feltűnést keltenek. Nagyon sok levelet kaptam gyerekektől, s nem csak a Pöttyösök nyomán, még öt más mesekönyvem jelent meg: Csillagvarázs, Boróka néni kincse, Fityfiritty, a beszélő törpepapagáj, Táltos Marci, Gyerekcsillag. Ezek egy része a közeli országok nyelvére is le lett fordítva. S vannak olyan történeteim, amelyekkel a jövőben találkozhatnak az olvasók.

A Pöttyös Panni bölcsője a Móra Kiadóban volt. 41 évig dolgoztam velük. Később az Édesvíz Kiadó jelentette meg, nagy sikerrel. Azután 2006-ban a nagy múltú Móra Könyvkiadó új kiadással a régieket visszavárta. Természetes, hogy odakerültek eredeti helyükre”.

Pöttyös Panni és Kockás Peti mesesorozat 14 kötete után, öt új Pöttyös könyv is elkészült. Örömmel jelenthetjük be, hogy a Móra Könyvkiadó 2008 karácsonyára megjelentette ebből az egyiket: Pöttyös Panni kedvenc meséi címmel, valamint már a boltok polcain található az első Pöttyös hangoskönyv, Venczel Vera színművésznő tolmácsolásában. 
Az írónő 98. évében így nyilatkozott arról az alkotói tűzfolyamról, amely egész életét áthatotta és a legnagyobb boldogsággal töltötte el: „A drámai, bölcseleti témák mellett a titkos meséket sugdosó vénáimnak se kezdete se vége nincs. Ihlető forrásom kimeríthetetlen, mint a szüntelen megújuló természet. Nem hal meg és nem fogy ki soha. Ahogy az élet is örök folytonosságban van”.



Csillagnéni üzenete a gyerekeknek

Az én újságom

A Móra Könyvklub Lapja

Megjelent: 1989. november

Rendezzük be együtt az Édenkertet

Itt van nálam egy fiatalember, Az én újságom szerkesztője, s arra kér, mutatkozzam be Nektek, gyerekek. Én Szepes Mária néni vagyok, a Pöttyös Panni könyvek nagymamája, így is mondhatnám. Bár tekintettel arra, hogy mikor mesét írok, Meseországban lakom, nincs korom. Ott nem múlik az idő, az egy tavaszpontkert, ahol soha semmi nem változik, és nekem meggyőződésem, remélem, Ti is így szeretnétek, hogy soha gyerekekkel, állattal, növénnyel semmi rossz nem történik, minden jóra fordul, mindennel lehet varázsolni. Mert a mesében minden igaz! Ezt Ti az első éveitekben, 5-6 éves korotokig egészen biztosan tudtátok is, hogy az ember azzá változik, amivé akar. Mikor annyi idős voltam, mint Ti, szerettem volna kiskutyává meg kiscsibévé változni, de néha madárrá is, hogy repülhessek. S akkor azzá változtam. Miért ne? És megpihentem egy patakban, olyan finom volt. Vagy egy nagy-nagy életfa lettem, amely sok 100 éve élt már, és mosolygott rá a világra, és az emberek, a felnőttek nem is vették észre, hogy az is egy élőlény, és kapaszkodik a gyökereivel, és mindenhová eljut. Nagyon okosak ám az öreg fák!
No, de most térjünk át arra, hogy Pöttyös Panni valamikor régen úgy született, hogy az első pöttyös könyvemre azt mondták… de hogy ne keverjük a sorrendet. Először beadtam egy nagyon kedves mesémet. Olyan igazi ”mesemesét”, amiben mindenféle varázslat történik. Azt mondták: ez nagyon tehetséges, csak túl komoly, meg van benne mindenféle bölcselkedés. Valami egészen egyszerűt írjak. Hát mondom – milyet? Erre adtak egy kis könyvet egy szovjet írótól, ami olyan nagyon kis „bocibocitarka” volt. Egy kicsit bosszankodtam is. Hát jó, ha ilyen kell, hát ilyet írok! A fodrásznál találkoztam egy kis szovjet lánykával, nálam mindig van toll és papír. Ő csak oroszul tudott, én meg csak magyarul. S én annyira szeretlek Benneteket, gyerekek, hogy rögtön kikezdtem vele, ő meg velem. De nem tudtunk beszélni egymással. És rajzoltunk! Jelzem, az első pöttyös, (piros-fehér pöttyös) könyvem indította el azt a rajzolási hullámot, hogy ti rajzoljatok! Megértettük egymást, és megtörtént velem az, amit az első pöttyösben, Pöttyös Panni és Tamara között leírtam. Ők is rajzoltak egymásnak, jártak egymáshoz. Egyik megtanult oroszul, a másik magyarul. Hát ennek olyan nagy sikere lett, hogy akármit írtam, azt mondták: ebből legyen Pöttyös Panni. Hát az lett. Most majd a tizennegyedik Pöttyös Panni fog kijönni, amelynek az a címe, hogy Pöttyös Panni az idővonaton, ami már nagyon fantasztikus.
És én borzasztóan örülök neki, és jó volt írni, mert talán így ki lehetett nyújtózni vele. Nekem tudniillik nagyon nagy a képzeletem, gyerekek, és nem tudok olyan hétköznapi dolgokról írni. Nahát, ez egy kislányról szól, aki már második elemista, és egy megszelídített gömbvillámban 300 évet utazik előre az időben. – Ez a kislány kap egy pici kristályt a tenyere közepébe, és attól érteni kezdi az állatok nyelvét, a növények nyelvét, és beszélget velük, s egy nagyon kedves öreg bácsival találkozik, s egy nagyon érdekes nénivel, akit Seholse néninek hívnak. Ti is nagyon fogjátok szeretni, gondolom, hogy kinyújtóztatjátok a képzeleteteket, ne tartsatok semmitől.
Ami a legértékesebb az emberben, az éppen az, hogy olyasmiket tud elképzelni, ami még nincs. Gondoljátok el, hogy tulajdonképpen hol van Meseország? Ezt én mindig meg szoktam kérdezni a gyerekektől. Mindenfélét feleltek, de végül is azt mondták, érdekes módon, vidéken inkább, egy kisfiú mondta: ott van a fejemben! Mondom: igen. Mert akármi, amit magatok körül láttok, a bútorok, a házak, a járművek – minden, amit ember kitalált, könyvek, találmányok: valamikor ott volt valakinek a fejében. Tehát minden a fejünkben születik. Ezért mondják a felnőtt bácsik, hogy Magyarország kis ország, nincs is nyersanyaga más, mint a szürkeállomány a jó emberi fejekben. Hát, én mindig arra törekedtem, ha veletek találkoztam valahol, hogy megrohamozzam az agyatokat, hogy jó fejeket kapjon ez az ország, hogy nagyszerű találmányok legyenek, szép könyvet, zenét írjatok vele, olyat, amit sehol a világon máshol nem tudnak, csak itt. És hogy ez így van némiképpen, azt bizonyítja, hogy vannak olyan Nobel-díjas tudós bácsik. Ez a díj Svédország nagy értékű kitüntetése, olyasvalaki alapította, aki kitalálta a dinamitot. Bűntudatból a világ legbékésebb embereinek, akik a világon a legtöbbet tették valamilyen vonatkozásban a békéért, tehát írók – szóval ilyen embereknek juttat egy nagyobb összeget. No, ezek között a Nobel-díjas bácsik között nagyon sok a magyar. Igazuk van a mi embereinknek, hogy egy jó fejjel még egy Nobel-díjat is el lehet nyerni. Annyira igaz ez, hogy Einstein bácsi, aki szintén igen nagy tudós, amikor ezekkel egyszer összejött kinn Amerikában, akkor, miután elbúcsúzott tőlük: azt mondta nekik: Uraim, most már nyugodtan beszélhetnek magyarul!
Én is mindig arra törekedtem, hogy egy kis spirituszt csempésszek a könyveimbe. Tudjátok-e, mi az a spiritusz? Finom, varázslatos szellemi elixír, gyógyszer, ami az agyat fölvillanyozza, és olyan csodálatos dolgok jutnak tőle az embernek eszébe, ami senki másnak. Azt, hogy ez van, ezt tudjátok, mert én nagyon sok kisgyereket látok, aki egyedül van a szobában, és nagyon sok valakikkel beszél, akik láthatatlanok. A felnőttek nagyrészt vakok erre, és Ti beszéltek meg mindenfélét csináltok. Ott nincs semmi látszólag, és mégis, Ti látjátok, hogy kis apró emberkék, állatkák vannak, beszélgetnek velük, repülnek körülöttetek, és Ti azt látjátok! Mert még láttok. Még nyitva van a harmadik szemetek!
Szóval nekem van (volt, ma már nem járok író-olvasótalálkozókra) egy nagyon érdekes játékom, amit csillagjátéknak nevezhetnénk, aminek mindig nagyon örültetek, annál is inkább, mivel mindig kétszer annyi díjat vittem magammal, csokoládéban, játékban, mint amennyit kaptam érte. Mindig a dupláját ráfizettem, mert nagyon szerettem gyerekekkel együtt lenni. Ez a csillagjáték abból állt, hogy előbb megkérdeztem a gyerekektől: ha valaki valami új világrészt akarna fölfedezni a Földön találna-e még? A nagyobb gyerekek mondták, hogy nem, mert hát már repülők vannak. Nos hát akkor hova mennek, ha valamit föl akarnak fedezni? Akkor voltak persze olyan gyerekek, akik már okosak, „számítógépesek”, ugye, azt mondták: kimennek a kozmoszba! Játsszunk olyat, hogy valaki közületek űrhajós lesz? – kérdeztem. Hát, sokan jelentkeztek. – Tehát kimegy az űrhajón, s egyszer csak rátalál a Robinsonok Csillagára, amely pontosan olyan, mint a Föld, csakhogy van ugyan termőföldje, édesvize, van tengere, van levegője, vannak mágneses szférái, csak se növény, se állat – semmi nincs rajta. S elhatározzák, hogy mivel a Föld tele van, és nagyon elrontották már a növényzetét – persze mindez a jövőben történik -, egy óriási űrhajón elvisznek minden holmit, embert oda, hogy egy új paradicsomkertet, édenkertet, tavaszpontkertet rendezzenek be a Robinsonok Csillagán.
Akkor aztán mindenkitől megkérdeztem, elsősorban, hogy kit vinne magával oda. A családjából. Hát, volt, aki csak a barátját vitte. Volt, aki csak a nagymamáját, mert a szülei elváltak, és nem foglalkoztak vele. Volt, aki a testvérét, volt mindenféle, és ez is mutatta, hogy a gyerek otthon hogyan él. És a tanító nénik meg bácsik csodálkoztak, hogy milyen érdekes, hogy mindegyik azt mondja, amit mond, ami jellemző rá. Aztán megkérdeztem: még milyen emberek kellenek oda, hogy be lehessen díszletezni azt az egész csillagot? Hát akkor lassan nagyon humoros dolgokat is mondogattak. Vinnének építészeket, földműveseket, minden olyan foglalkozású embert, akik nélkül nem lehetne ott valamit fölépíteni.
És milyen növényeket vinnétek? – kérdeztem aztán. Az egyik gyerek tulipánt vinne. Mire azt feleltem neki: jó, majd akkor tulipánból főzzünk főzeléket, meg levest, mert ha csak tulipán van, akkor nincs más lehetőség. – Jaj nem, nem! – kiabálták. Búzát, árpát, rozst. Végül is összejött, hogy mi kell egy új csillagra. Következtek az állatok. Falun, nagyon édes kisfiú, soha nem felejtem el, azt mondta: hát a kácsámat! Na jó, akkor csak kacsánk lesz, nem lesz tojásunk, nem lesz tejünk. Lassan kialakult, hogy kell tehén, meg kecske kell, meg tyúk kell, meg mindenféle kell. Fák, gyümölcsfák. Szépen kialakult minden. Bogarak? Bolhát, poloskát, svábbogarat nem – sem olyat, amelyik szúr, csíp. De – mondom – a méhecske is szúr! Nélküle hogy enne mézes kenyeret. Akkor kijött, hogy méhek is kellenek, de mérges férgek nem, kígyók nem. Az állatok közül vadállatok nem, de oroszlán legyen, mert az nagyon édes, mikor kicsi.
És végül: milyen embereket NEM vinnének? Rosszakat nem? De milyen rosszakat? Kiderült, hogy a legtöbben részegeket nem vinnének. Meg tolvajokat sem!
Nos, hát ez nagyon jó játék volt. Minden gyerek minden feleletért kapott valamit. Csokoládét, űrhajót, játékot, űrrepülőgépet, rengeteg rágót, mert ma a gyerekek mást nem kapnak, mint rágót. A végén, mivel nem volt mikrofon, hát nem volt hangom se. Volt olyan író-olvasótalálkozóm, ahol 240 gyerek volt. Mind ordítozott. Hiába csöndesítették őket, már nem győztem hanggal, de mind nyújtózott a másik fején át, ez még nem kapott, az még nem… Hát persze, kiszúrtam azokat a kis félénkeket, akik nem tudtak semmit, csak jelentkeztek. Akkor helyettük mondtam valamit és kapott is valamit. És a végén már azt kiabálták csak CSILLAGNÉNI KÉREM, CSILLAGNÉNI KÉREM. És ez volt nekem az életem egyik legnagyobb kitüntetése. Hogy a gyerekek Csillagnéninek neveztek.

Lejegyezte: Pósa Zoltán




Megjelent művei:


PÖTTYÖS PANNI
Megjelent:        1955 Móra Ferenc Kiadó
1997, 2000 Édesvíz Kiadó
2007 Móra Könyvkiadó
Hangoskönyv  2008 Móra Könyvkiadó (mesélő: Venczel Vera színművész)

PÖTTYÖS PANNI AZ ÓVODÁBAN
Megjelent:        1956 Móra Ferenc Kiadó
1998 Édesvíz Kiadó
2007 Móra Könyvkiadó

PÖTTYÖS PANNI – SZIA, VILÁG!
Megjelent:        1980. Móra Ferenc Kiadó
1999 Édesvíz Kiadó
2007 Móra Könyvkiadó

PÖTTYÖS PANNI – CSUPASZÍN
Megjelent:        1983 Móra Ferenc Kiadó
1999, 2002 Édesvíz Kiadó

PÖTTYÖS PANNI – ELEVEN KÉPESKÖNYV
Megjelent:        1982 Móra Ferenc Kiadó
2000 Édesvíz Kiadó

PÖTTYÖS PANNI – FURFANGOS SZERSZÁMOK
Megjelent:        1981 Móra Ferenc Kiadó
2000, 2002 Édesvíz Kiadó

PÖTTYÖS PANNI – ZSÁKBAMACSKA
Megjelent:        1983 Móra Ferenc Kiadó
2001 Édesvíz Kiadó

PÖTTYÖS PANNI – HARKÁLY ANYÓ
Megjelent:        1983 Móra Ferenc Kiadó
2001 Édesvíz Kiadó

PÖTTYÖS PANNI – RŐZSE NÉNI KUNYHÓJA I.

Megjelent:        1985 Móra Ferenc Kiadó
2002 Édesvíz Kiadó

PÖTTYÖS PANNI – RŐZSE NÉNI KUNYHÓJA II.
Megjelent:        1985 Móra Ferenc Kiadó
2002 Édesvíz Kiadó

PÖTTYÖS PANNI AZ ISKOLÁBAN
Megjelent:        1959 Móra Ferenc Kiadó
2003 Édesvíz Kiadó
2007 Móra Könyvkiadó

PÖTTYÖS PANNI ÉS KOCKÁS PETI NAPLÓJA
Megjelent:        2003 Édesvíz Kiadó
2008 Móra Könyvkiadó

PÖTTYÖS PANNI AZ IDŐVONATON
Megjelent:        2004 Édesvíz Kiadó


 

Share |