Lángoló Időfolyó és érzékeken túli víziók

Megjelent:2000 Édesvíz Kiadó

A Lángoló Időfolyó kék bolygónk életnemző, létfenntartó érrendszere. E könyv azokkal a varázslatos időkategóriákkal foglalkozik, amelyekben percnyi álmainkban évezredeket tölthetünk el. Visszapergethetjük a múltat. Felkereshetjük ősi kultúrák virágzó fényességét. Lehetetlen? Nem az. A modern technika visszajátssza a XX. század valamennyi bűnének, emelkedésének, hanyatlásának minden dokumentumát. Miért ne hatolhatna be az ember saját belső kozmoszába, előző életeinek intenzív élményei közé? Szepes Mária közli e visszahatoló meditáció módszertanát. Sikerrel próbálta ki önmagán, mégse ajánlja akárkinek. Igen kockázatos vállalkozás. Szakember ellenőrzése szükséges hozzá.
Van-e olyan ember, aki ne találkozott volna eltemetett, meggyászolt szeretteivel, álmai időkategóriájának megjelenítő hatalma által? Az álom nem ismeri a halált. A Lángoló Időfolyónak a legnagyobb rejtelme azonban a küszöbön várakozó hidegfúzió felfedezése, „a vízből keletkező tűz csodája". Ami egyszerre oldja meg a környezetszennyezés, a szegénység és az olajéhség problémáját. Mert a járműveket víz hajtja, szennyezés nélkül.
Ha egy idea az emberi elmében megszületik, azt tudományos felfedezés követi. Íme a „planetáris gondolat", amelyre írók, tudósok, művészek, humanisták várnak választ, feleletül a korszak megoldhatatlannak tűnő problémáira. E tanulmánysor is azt a bizonyosságot tükrözi, hogy a megvalósítás küszöbön áll.

Édesvíz Kiadó


E könyvet mély alázattal és hálával
ajánlom jelen inkarnációm
Láthatatlan Szerzőjének, Rendezőjének,
aki tévedhetetlen biztonsággal vezette
sorsomat súlyos megpróbáltatásokon,
nagyszerű élményeken át a lét
misztériumának örök forrásaihoz.

Szepes Mária

Részlet:

LÁNGOLÓ IDŐFOLYÓ

Tartozom 1947 májusában alakult "katakombánknak", amely életveszélyben, belső emigrációnkban működött 41 esztendőn át azzal, hogy "szellemi svédasztalának" alaptételeit átfogalmazzam, érthetőbbé tegyem valamennyi értelmes ember számára.
Az "Akadémia Okkulta" fakultásai, rejtőző, rejtjeles esszenciák voltak. Tanárok vezérfonalának készültek, melyeket egyéni módon, saját stílusukban, megfelelő példákkal tehettek világosabbá egyének vagy csoportok részére.
Az ilyen fajta bonyolult meghatározásokkal terhelt szövegre ma már nincs szükség. De egyre bővülő csoportjaink vészhelyzetében akkor nélkülözhetetlenül hasznos védelemnek bizonyultak, hiszen életünk függött tőle.
Voltak rendkívül fenyegető események, amelyek nyilvánvalóvá tették e sűrített, önkényesen használt, vagy általunk teremtett meghatározások kényszerét. Ha társaságunk valamelyik tagja "lebukott" például, tragikomikusan apró mulasztása miatt házkutatást tartottak nála és megtaláltak néhányat gépelt anyagaink közül. A diktatúrák üldözéses tébolyában elegendő volt egy ilyen rajtaütéshez egy nyitva felejtett irodai fiók, nyugatról feladott levél, vagy lehallgatott családi telefonhívás. Ezek persze megtorpanásra késztették összejöveteleink folytatását. Több hónapos kihagyások után azonban mindig kiderült, hogy e gépírásos anyagot egyszerűen őrült elmeszüleményekként félretették. Egyetlen szót nem értettek belőle. A legkörmönfontabb kódfejtők sem hámoztak ki "halandzsánkból" vészes politikai összeesküvésekre vonatkozó utalásokat. Folytattuk tehát merész vállalkozásunkat 1947 május 27-től kezdve anyámmal, Balogh Béláné Kornai Margittal, férjemmel Szepes Bélával, a nálam tizenhat hónappal idősebb fivéremmel, Viktorral együtt. Mi voltunk alapító tagjai e szellemi intézménynek. Viktor halálos ágyán levetette a W. Charon nevet, mert nem óhajtott "alvilági révész" lenni többé. Bátyám egyébként csak három évig vett személyesen részt összejöveteleinken, 1951-ben visszavonult remetének. Otthonában fogadott rövidebb ideig néhány tanítványt, míg súlyosan meg nem betegedett. Természetesen én naponta meglátogattam, és hosszú beszélgetéseket folytattunk egymással.
Viktor 1976. október 22-én súlyos, türelemmel viselt szenvedés után elhunyt. Előző hónapban, szeptember 17-én töltötte be hetvenedik évét.
Anyám már 1953. november 23-án befejezte áldozatos életét. Ő is hetven évesen halt meg, hátgerinc rákban.
A munkát férjem, Szepes Béla szilárd támogatásával folytathattam tovább. Nagyszerű barátok, tanítványok segítségét sem hagyhatom hálás megemlékezés nélkül, akik fáradhatatlanul gépeltek, fordítottak, felolvastak, gyakoroltak, részt vállaltak e hatalmas szellemi elgondolások kibővült, egyre gazdagodó anyagának létrehozatalában. Akik részesei voltak és még élnek, bizonyíthatják, hány évtizeddel előbb tette e csodálatos tevékenység hozzáférhetővé gondolkodó emberek számára a bolygónkon végbemenő tudományos, technikai fejlődés felfedezéseit, a kultúra és bölcselet erjedéseinek válságjeleivel együtt.
E témák közé tartozott a technikai civilizáció veszélyeinek felismerése. A napfolttevékenység, mágneses viharok emberi szervezetekre, de országok, fajok, vallások, ideológiák közötti feszültségek kirobbanására gyakorolt hatása is. Sorolhatnám jövőkutatási előrejelzéseink tömegét, de azokat megtalálhatják az "Akadémia Okkulta" rejtjelei között. Úgy gondolom azonban, hogy e fontos közlésekre, felismerésekre sokkal világosabban utal az általam már egyedül írt "Smaragdtábla" című munkám, amelyhez fogalomszótárt is mellékeltem. Úgy döntöttem, erre a többi művemben is szükség van. Elvégre e rendkívüli veszélyes válságok között az embereknek értelmes közlésekre van igényük. Ez által válik teljessé mindmáig folytatott munkám. Valójában felismeréseim olyan végösszegét tartalmazzák életművemnek, amely rengeteg tanulás nyomán született s egyetlen bizonyosságot tartalmaz számomra alázatos beismerések sorozata mellett, hogy az egyedül helyes irány maga a Fény követése. A csodákkal lefedezett élménysor megtapasztalása, amely kétely nélkül igazolta előttem, hogy a sötét mélységekből, válságokból csak "Napkötélen" át lehet kimenekülni, amelyet rejtélyes, vak szemnek láthatatlan szellemi hatalmak bocsátanak le a kárhozat legmélyére zuhant lelkek számára. Megragadni azonban nekik kell. Mert e titokzatos "forró drót" köti össze az eget a földdel, az embert a kozmosszal, és az élet valamennyi jelenségét egymással s a világegyetemmel.
Amit nyújtani próbálok e tanulmány sorozatban, csak töredék lehet, hiszen a kimeríthetetlenből merítettem. Olyan ideák ezek dadogó szavak tökéletlen hártyájába gyömöszölve, kicsurranva belőlük, amelyek életté, ámulatos valósággá lettek egyéni tragédiákkal terhelt, mégis gyönyörűséges, furcsán személytelenné vált életemben.
Férjem három és fél éves szenvedés után 1986. június 20-án meghalt, itthon, mellettem. Ha nem tudnám, hogy pusztán elgyötört testét vetette le, nem éltem volna túl e válást, az egyetlen vita nélkül együtt töltött, átbeszélgetett ötvenhat év fizikai végét. De erősödő segítségének, jelenlétének csodája megtartott, hatalmas energiát öntött belém munkám folytatásához. Elkötelezettségemet e szolgálathoz egyre világosabban éreztem és tudtam.
Ez az empátiától forró "élet kenyeréből" csak egyetlen karéj. Odaadom annak, aki elfogadja tőlem. Többre nem tellett. De egy cseppben is benne van az egész óceán üzenete.

A választás

Ma már tudom, nem én választottam e nehéz, nagyszerű utat, hanem engem választottak, gondosan, pontosan kiképeztek rá sorsom urai. Persze az sem véletlen, hogy gazdag, nyitott szellemű művészcsaládba születtem a szigorú, külön kasztokra osztott monarchiában 1908. december 14-én. Rendkívüli, független gondolkodású, morálisan elkötelezett, minden értékre fogékonyan kíváncsi szüleim, testvérem génjeikben hordozták a szomjat tudásra, megismerésre. Tehetségükhöz szívós kitartás társult, őseik örökségeként élt bennük azok bátor szellemisége.
Amint látják e műből nem hiányzik a személyes jellegű bizalmas vallomás. Mondanivalója mégis egyetemes, értő és türelmes minden enyémtől eltérő gondolkodással szemben.
Nevetséges, álságos képmutatás volna részemről tagadni az írói tehetséget, koromnál érettebb adottságokat, amelyekkel egy ragyogó szellemiségű művészkörnyezetbe érkeztem nem várt gyermekként. Erős, különleges egyéniségek közé ékelődtem érzékeny gyöngeségekkel, meglepő képességekkel terhelten, és micsoda ellentmondásos génekkel, a láthatatlan pszicho-kémikusok részére, akik e különleges elemekből keverték ki megfelelő eszközüket üzeneteik virtuóz közvetítésére a kínpadra feszített föld számára. Testileg törékeny, vézna, érzékeny voltam. De nagy lelkierőm, szívós kitartásom így visszatekintve engem is meglep, micsoda óriási teljesítményeket szabtak ki ebből az "alig anyagból" sorsom dramaturgjai. Bizonyos, hogy a bennem lángoló megszállottság kellett hozzá, amely legyőzte a fizikumom gyengeségeit. Különleges vátesz volt ez egy vészterhes korszakban, amelynek társadalmi, gazdasági államformái, határai gyorsan váltakoztak, szüntelenül átlendültek saját végletükbe. Ami csúcs volt, szakadékká nyílt benne, ami rang és kiváltság, az szégyenné vált. Az alvilág poklának nyüzsgő elnyomottai, de lángelméi, álmodozói, paranoiás őrültjei ahogy a hatalom fennsíkjaira torlódtak, gátlás nélkül irtani kezdték az előző véglet akarnokait. Pedig sokan közülük a lelkük üdvét adták el e tüzes, halált hozó szégyenbélyegért. De a tiszták, a szent célokért küzdők is velük hulltak forrongások, háborúk, vesztett harcok, és bosszútól, gyűlölettől sugallt győztesek ostoba békediktátumainak megásott sírjaiba.
A legyőzöttek győztek végül, a győztesek állandó tűzfészekként kirobbanó beteg bolygóvá változtatták e pokol bugyraiban rohamosan szaporodó élőlények sorsát. A XX. század technikai civilizációjának ragyogó felfedezései ellenére súlyos kórságokkal fertőzték meg a föld szervezetét. A kapzsi, de ostoba hatalmat, rangot magukhoz zsákmányolt kisebb csoportok esztelenségükben valami olyasmit követtek el az élhető élet, így önmaguk ellen is, ami több lett, mint végzetes bűn. Iszonyú, gyilkos hiba volt. Következményeit mindmáig szenvedi létformánk valamennyi közössége, kollektív pszichózistól eltorzult elméjű, ámokfutó tömegei. Fajok fajok ellen, vallások vallások ellen, nemzetek nemzetek ellen, ideológiák ideológiák ellen oly pusztító agresszióval fordulnak, mintha egyetlen emberi testben a szervek folytatnának háborút egymással szemben. A vese megölné az agyat, a szív a májat és a máj az ivarszerveket. Ugye milyen abszurd dolog ez? Mi történnék egy ilyen véres szatírában az élőlénnyel, akit csak szervei összműködése tehet életképessé? Szelleme, lelke egyszerűen feladná ezt az általa működtetett, használhatatlan szerkezetet, mondjam azt, hogy elromlott kosztümjét, amit szerepében viselt?
Valami ilyen irány mutatkozik földünk kétségtelen egységes rendszerében.
Mivel ősi igazság, gyakorlati tényekre támaszkodó bizonyosság a minden kórból kivonható gyógyszer, ennek lehetőségeit próbálja megvilágítani e tanulmány a sötétség fenyegető szakadékai között. Ahol völgyek vannak, ott emelkednek hegyek is, a szellem Ararátjai. Nagyszerű kanyarulatok vezetnek fel a csúcsra. De ezt az utat a humánus embernek magának kell megjárnia. Mégpedig a tömeglények ragacsos gyűlölet vitustáncából kiválva, szívós kitartással, bátran, sokszor magányos, ritka levegőben, de lelkesen lángoló meggyőződéssel, hogy a cél jó, amely felé törekszik, és e csúcson lévő szent, örök menedék minden fáradozást megér.

Kapcsolat

  •  

    Levelezési címünk

    Budapest, 1026 Júlia utca 13.

  •  

    Alapítványunk telefonszáma:

    +36 30 990 76 07

  •  

    Email címünk

    info@szepesmariaalapitvany.hu

  •  

    Facebook

    facebook.com/szepesmaria

Ajánljuk: