Füveskönyv

Válogatta: Zsámboki Mária

Megjelent: 2008. Édesvíz Kiadó

Előszó (részlet)

A régi füveskönyvek – vagy később tudományosabban: füvészkönyvek – a kertben termesztett vagy vadon termő növények, gyógyfüvek hasznáról és káráról tájékoztattak, századokon át szerzett tapasztalatok alapján. Hogy milyen bajra, milyen betegségre melyik lehet gyógyír, és milyen formában. Aztán a hasznos tanácsok lassan kiterjedtek a lélek, sőt általában a lét kisebb-nagyobb gondjaira is: a legkülönfélébb helyzetekből leszűrt gyógyító gondolatok, bölcsességek, olykor intelmek kaptak helyet lapjain. A „mi a teendő” kérdésére adott hétköznapi példák, egyszerű válaszok, amelyek a testi és a lelki egészség megőrzését és visszanyerését segítették, lassan egyre egyénibbé, szubjektívebbé váltak, s egyre több gondolkodnivalót, valamint lelki táplálékot adtak az olvasónak.

Szepes Mária Füveskönyve, amelynek anyagát csaknem a teljes életműből válogattam össze, egyaránt megfelel a műfaj korai és kései kívánalmainak. Egyszerű, könnyen érthető élethelyzetek, bölcsességek, látszatok mögé leső, gondolatébresztő megállapítások és olyan közvetlen tanácsok sorjáznak benne, amelyeket úgy érezhet magáénak mindenki, mintha csak neki szólna. (És persze bátran figyelmen kívül hagyhatja egyiket-másikat, ha éppen nem arra van szüksége.) Ezen túl pedig – hűen a szerző lenyűgözően és főleg eredményesen egyéni tanítási módszereihez – kérdések, látszólagos ellentmondások, továbbgondolásra, kiegészítésre, az olvasó élethelyzetéhez való igazításra, azaz az agysejtek alapos megdolgoztatására szolgáló megfigyelések, megállapítások, felismerések, imponáló tudásanyagból leszűrt következtetések ezek, amelyek képesek arra is, hogy felkeltsék a saját lélekbe lemerülő őszinteséghez szükséges bátorságot és kitartást.

Reméljük, hogy az új olvasók mellett Szepes Mária régi hívei is örömmel fedezik majd fel a Füveskönyvben kedvenc gondolataikat, idézeteiket, netán éppen azt az egy-két ráébresztő megfogalmazást, amely annak idején sokat jelentett nekik. Emellett új összefüggésekre bukkanhatnak, új fénytörésben láthatnak ismertnek vélt tényeket, új értelmet találhatnak sokszor olvasott bölcsességekben, új nézőpontokat fedezhetnek fel, s talán még olyasmire is rálelhetnek, amit soha nem vettek észre korábban.

Minden elméleti elmélyültség és megalapozottság ellenére Szepes Máriának az volt a legfontosabb a tudásban, hogy továbbadható. Hogy gyógyító, gödörből kisegítő, testi-lelki-szellemi jóllétet és fejlődést inspiráló – ő most azt mondaná: mágikus – erő. Mindennek jegyében és az írónő 100. születésnapja előtt tisztelegve szeretettel bocsátjuk útjára Szepes Mária Füveskönyvét, amely „élő” bizonyítéka Mária egyik legfontosabb tanításának: az örökkévalóságnak.

(részlet)

A CSODA TERMÉSZETÉRŐL

Mindenki megéli a maga csodáit, amelyeket sorsának urai neki szántak. E csodák legtöbbször megoszthatatlanok. Van, aki nem is mer beszélni róluk. Önmaga részére is összetákol valamiféle „természetes” magyarázatot rá, mert retteg tőle. Nem mer különbözni a többi, nyitott sírok között bujkáló, múló idő elől menekülő halandóról, aki a tömegsors láncra kötözött ólomgolyóját hurcolja a lábán. Nem mer más lenni. Attól tart, megvetik, kigúnyolják...

A kételkedők magatartása a csodákkal kapcsolatban részben érthető, mert ha el is mondják bizalmas körben családjuknak, ismerőseiknek, azok látszólag érdeklődve, de belül elbizonytalanodva, az eszük épségéért aggódva, vagy bosszankodva hallgatják, mert felmerül bennük a kétely, hogy bolonddá teszik őket, esetleg hiú fontoskodással hazugságokat tálalnak eléjük. Megkönnyebbülve sóhajtanak fel titkon, milyen jó, hogy ők „kívül állnak” ilyen bárgyúságokon. Udvariasan elzárkóznak tőle. Mikor bizonyítható eseményről van szó, akkor is igyekeznek „elnéző” magyarázatot keresni rá, mintha barátjuk vagy szeretett hozzátartozójuk illetlen tévedését takargatnák vele.

A csodák mindig halkan zörgetnek ajtódon. Ha azt mondod, csak a szél zúg odakint, kavics koccant az üveghez, vagy néhány száraz falevél rezzent a földön, s ülve maradsz, a csoda kívül reked. Te nem nyitottál ajtót neki.

Idézd fel gyermekkorod üde csodavárását, amely tele van misztikus reménnyel. Légy merész képzeletedben, ahogy a gyermek sem ismer lehetetlent.

A valódi élmény és csoda szelíd, türelmes, mint a tészta fény. Szólítanod kell, helyt adva neki életed legelfoglaltabb perceiben is – akkor megjelenik, s fájdalom nélkül formálni kezdi magatartásodat. Lemetszi jellemed vadhajtásait, meggyógyítja titkos sérüléseidet.

Ha nem volna a csoda igaz, nem tudnál róla.

A csoda... a feledés fátylai mögött rejtőző magasabb természetesség. Titokká vált valóság. Szüntelen inger, hajszoló kíváncsiság, nyugtalan elégedetlenség, kielégületlen éhség bennünk, ízekre, színekre, boldog teljességre, amelyek formuláját elvesztettük, de egyre keressük. S az néha hírt ad magáról. Érintése megborzongat. „Déja-vu” – gondoljuk. „Csoda” – suttogjuk. De vajon valódi neve-e, amit ködhálóként rádobtunk? Nem valószínű. Ha rátalálnák létünk egyetlen „Elfelejtett Igéjére”, az örök felébredésünket jelentené az árnyék völgyében bolyongó, hamis képzeteink által életnek vélt álmainkból.

Kapcsolat

  •  

    Levelezési címünk

    Budapest, 1026 Júlia utca 13.

  •  

    Alapítványunk telefonszáma:

    +36 30 990 76 07

  •  

    Email címünk

    info@szepesmariaalapitvany.hu

  •  

    Facebook

    facebook.com/szepesmaria

Ajánljuk: