VIDA ARANKA: A pénz mágusa

Azon a napon többször is elkalandoztak „a Pénzes" - nevezzük így főhősünket - gondolatai. Nem voltak olyan irányítottak, mint máskor, ahogyan azt már megszokta, ahogyan azt már az évek alatt tudatosan beállította magának. Ezek a csapongó gondolatok kibillentették a pénzteremtés biztos talajon álló realitásából és ez igencsak felkavarta nihillé torzult, szokványos hangulatát.
Azon az estén az ismeretlentől való félelem halovány sejtelmével, szokatlanul későn, 2 óra körül hajtotta álomra fejét. Nehezen aludt el, az óra monoton kattogása lassan kúszott át a macskakövön egyenletes léptekkel haladó lábainak cipő-kopogásává. (Tik-tak, tik-tak,... kipp-kopp, kipp-kopp).

A kihalt utcán csak ő volt, s magányának megszokottsága védelmező köpenyként simult végig az alig láthatóan meggörnyedt hátán. A csodálatos épületeket visszatükröző tócsák voltak az előtte lezúduló eső hagyatékai. Elmélázott ezeken a földre vetülő képeken, és gondolatai cégéhez kalandoztak, ami többek között renoválással is foglalkozott. - Szépek, de rájuk férne egy kis felújítás - gondolta magában, és pillanatok alatt kiszámolta fejben, milyen haszonra tenne szert ezzel a munkával. A cége volt az ő dadája, gyermeke, testvére, barátja és szeretője, mely észrevétlenül melírként ezüstözte be az amúgy még ifjú hajkoronáját, és tudatalattijába nyomta el ordító, fogcsikorgató boldogtalanságát, mely álmai lemondásával járt, és a társtalanság dohos szagú pince-gödrébe taszította őt. Számolgatásából két szembejövő sétáló zökkentette ki. Egy anyuka jött a kislányával, aki egy játék babakocsit tolt, furcsa csillámló fénnyel bukkantak elő az éjszaka fekete fátyla alól. Érdekes szivárvány szín ölelte őket körbe és feltűnően boldog mosolyt rajzolt a holdfény arcukra. Számára ismeretlen jelenség volt, megfogalmazhatatlan harmónia melegítette át lényét. Ahogy felé közeledtek, a nő mellkasán mélyen tátongó sötét lyukat vélt felfedezni. Szemét egy pillanatra lehunyta, hátha eltűnik ez a különös látomás, ami sehogy sem illett az idilli képbe. Szemei ugyanarra a fekete mélységre nyíltak ki újra, és ezt az ezt követő pislogások sem tudták elmosni. Mint hirtelen támadó nyári vihar, úgy sújtott le rá villámként a rettegés. A sétálók mosolyogva, a távolról látott ragyogó boldogsággal haladtak el mellette. Ő reflexszerűen a babakocsiba pillantott, és legnagyobb ijedelmére egy élő emberi szív volt benne. Dobogását először kívülről, majd hallójáratain keresztül, félelmét felerősítvén sámándobok hangjaként visszhangoztatta egész lényében... Az egyre vaduló dobogás fokozhatatlansága rántotta vissza ágyába, majd a tompuló dob hangok összefolytak az óra kattogásával. (Tam-tam, TAM-TAM, TAM-TAM, tam-tam, ... tik-tak, tik-tak, tik-tak...). Súlyként lógó szemhéjait teljes erőkifejtéssel is csak nehezen tudta meg-meg nyitni, de a folyton visszacsukódó szemei mögött mindig visszaköszönt a szív látványa és egyre erősebben hangzottak fel a dobogó ütemek, melyek a félelem hűvös barlangjába vonszolták és bénító teherként nehezedtek rá. Fegyelmezett összpontosítással végre kinyitotta szemeit, olyan tágra, mintha csodálná a sötétben úszó szoba falára festett utca-fények formáit. Hirtelen mozdulattal ugrott ki ágyából, pár ruhát magára kapva, űzött vadként menekült ki lakásából, maga mögött hagyva a rettegés színhelyét.
Léptei ismét a macskaköves úton kopogtak, de a pocsolyák egészen más házakat festettek lehajtott feje előtt. Emlékeiben derengett egy éjszakai bár a közelben, de mint korán kelő cégvezető, sosem látogatta azelőtt az ilyen lokálokat. Az éj szürkés ködszerű selyemkendője mögül, színházi rendezés-szerűen egy fiatalember lépett elő, mintha csak azért jönne, hogy segítsen őt eligazítani útján. Ruházata olyan volt, mintha csak az éjszakában megbúvó démonok szőtték volna rá, sötét szemeiben ott ragyogott a paletta összes színe, mintha ő festette volna magára. Egy kis aprópénz reményében, szó nélkül mutogatta el a bár helyszínét, finom érzékeivel felfogván, hogy „a Pénzes" nem szívesen áll szóba hontalanokkal.
A bár hangulatát a lágy erotikával fűszerezett zene alapozta meg és a pultnál ülve figyelte, ahogyan a whiskey-jében a jégkockák táncot járnak az dallamokra. Tekintete egy hallhatatlan csalogatásra a színpadra vándorolt, ahol a rúd mellett egy tűzvörös hajfürtökkel körülölelt szomorú-bohóc arcú nő ringatta lágyan csípőjét. Öltözékét - melyek mintha kéjes nimfák buja táncának hiányos maradványai lettek volna, csak intim testrészeit takarván - papírpénzek díszítették. Valaha-lehetett égszín szemeiben a háborgástól megfáradt tenger haragos kékje tompán villogott. A zene latinos ütembe csapott át, a csípő egyre vadabban ringott a dallamra. A nő minden mozdulatával lerázott egy kicsit magáról nőies bájaiból, és mintha a homályba veszett álmait próbálná kitörölni emlékezetéből, egyre extatikusabban hullámoztatta testét, mígnem a kéj önkívületig fokozódott állapotába nem érezte magát. A zene végére a néző csak egy méltóságától megfosztott prostituáltat látott a színpad közepén, mint aki a máglyán áll és csak arra vár, hogy valaki gyújtsa meg a tüzet alatta.
„A Pénzes" sokkal jobban sajnálta magát rémálma miatt, mint ezt a kegyvesztett nőt. A dobogó szív emléke ott zakatolt nyughatatlan elméjében, és jelentésének érthetetlensége és megfejthetetlensége frusztrálta. Gondolatai végül - mint mindig - egyetlen társához, a Céghez kanyarodtak vissza.
- A Rá való gondolással megszűnik minden miszti-fikció, vagy mi - gondolta magában. Hiszen számára a Cég volt az anyaméh, amibe visszamenekülhetett, ha a Világ elrántotta bármilyen más irányba.
Fizetett. A zene és a szívdobogás annyira eltompította teljes bensőjét és ezáltal füleit, hogy már nem is hallotta a macskakövön kopogó lépteinek monoton zaját. Az eső maga után hagyott felszálló párájából egy reverendát viselő szerzetes bukkant elő, furcsa fátyolos fehér szín, mely körülölelte, egyre ragyogóbbá vált közeledtével, mintha egy burokban lenne, elzárva a külvilág minden érintésétől. „A Pénzes" bensőjéből feltörő erős késztetés szinte taszítás-szerűen a szerzetes elé lökte őt. Meleg barna szemei békésen mosolyogtak a férfira, aki zavarában csak annyit tudott kilehelni alig nyíló ajkai közül: „Jó napot!" Az éjszaka csillagos ege alatt, sötét és ijesztő árnyai között, a telihold árnyékában ő csak annyit motyogott: „Jó napot!" A szerzetes kedvesen visszaköszönt: „Jó napot!" Mikor meghallotta bölcs hangján szóló köszöntését, ezt a soha jobban nem eső „jó napotot", a bizalom békés ölelése áradt szét lelkében. Bevezetés nélkül hadarva mesélte el rémálmát, amit a türelmesen hallgató szerzetes kedves mosolygással nyugtázott.
- Segítsen nekem! Mit jelenthet ez? - kérlelte „A Pénzes" a szerzetest.
- Én nem tudhatom, Önnek mit jelent ez, de azt tanácsolom, kérje az Úr segítségét, és Ő meg fogja adni a választ.
- De hogyan kérjem? Hiszen... én...
- Három feladatot adok, azok teljesítésében talán válaszra lel. Ha hazamegy, üsse fel a Bibliát, ott kapni fog egy üzenetet, ott, ahová a tekintete esik, ez fogja megfejteni az álmát. - kicsit tétovázott, majd megkérdezte: Mit varázsol fiatalember?
- Én? Varázsolni? Semmit... nem értem... hogy érti ezt?
- Mire gondol a legtöbbet? Nem! Ne válaszoljon! Ez a második feladata, hogy feltegye ezt a kérdést Önmagának és nyugodt körülmények között válaszolja is meg. A harmadik pedig az, hogy gondolkodjon el azon mi a szíve legnagyobb vágya?! Azután vesse össze a második feladat eredményével: hogy mit is varázsol.
Ezzel a szerzetes újra rámosolygott és „további jó napot" - tal elköszönt tőle. „A Pénzes" még egy „köszönöm"-öt suttogott maga elé és mire a szerzetes után nézett, ő már el is illant a hajnalodó harmat-fátyolos térből. Lelke lecsendesedett és szaporázó lépteinek kopogása újra tisztán csengett fülében, ütemesen, monotonon... (kipp-kopp, kipp-kopp, tik-tak, tik-tak )... hajlott át a hang az óra kattogásába, és ő az ágyában ébredt. Kinyíló szemei az órát fürkészték, ami 7 órát mutatott. Abban a pillanatban a békés csendet az óra vad csörgése szakította ketté. Békéjéből kimozdíthatatlanul hanyag mozdulattal lenyomta az órát, és gondolatai hirtelen végigsuhantak az éjszaka eseményein: a hontalanon és a táncosnőn keresztül a szerzetesig. Ruhái tisztán és illatosan pihentek a közeli széken, mintha csak azt suttogták volna neki, hogy: „sehol nem jártunk az éjszaka...". Ennek felismerését idéző döbbenetét mélyről fakadó kíváncsisága váltotta fel, a könyvespolchoz sietett és leemelte a Bibliát. Ekkor egy pillanatra megállt, nagy levegőt vett, és felütötte A Könyvet, úgy, ahogyan a szerzetes mondta, találomra. Pillantása Máté evangéliumára esett, amit rögtön - furcsamód hangosan - olvasni kezdett:
„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, a hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek kincseket magatoknak mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is."
SZÍV - eszmélt fel „A Pénzes" és felsejlett benne a rémálma, de már teljesen más üzenetet súgott
lelkének. A taszító látvány és a félelem helyett felismeréssel párosuló szeretet-érzést ébresztett benne.
Türelmetlensége és kíváncsisága azonnal feltetette vele a második feladat kérdését, amit a szerzetes tanácsolt neki, ..... gondolkodás nélkül A Cége villant be válaszként agyába, hiszen folyton csak rá gondolt. A harmadik kérdés válasza a rég elfeledett, eltemetett álmai előásásával foglalta le elméjét... és hirtelen minden idegszálával és érzelmével a víz mélyébe vágyott, hiszen mióta létezésére eszmélt, azóta a tenger alá kívánkozott, hogy megismerje ezt az ismeretlen élővilágot, melyet annyi csoda övez és aminél szépségesebbet el sem tudott képzelni
Rögtön feltárcsázta a repülőtársaságot és még a mai napi indulással lefoglalta jegyét egy búvárparadicsomba. Idő híján csak pár ruhát dobott be egy táskába, személyes igazolványait, kártyáit magához vette és a ház elé hívatott taxihoz sietett, ezzel indult el az Ismeretlenbe, hazafelé. Utazás közben lehervaszthatatlan mosollyal nézett ki az autó ablakán, és meglepetésére egy kiállító terem kirakatában egy poszteren az éjjel látott hontalan arcképe mosolygott vissza rá. Az ő festményeit lehetett ott megtekinteni. Ha lehet, a csoda érzése még inkább elragadtatta és egy új világot tárt fel lénye ismeretlen és rég elrejtett zugaiból. A repülőtér előtt egy óriásplakáton a lokálban látott táncosnő égszín szemei kacsintottak le rá és ő ámulattal olvasta, hogy a nő a Csárdáskirálynő primadonnája.
Meglepettsége és öröme mellett egy kis szorongás bizonytalanította el utazás melletti döntésében, hiszen felmerült benne az őrületének gondolata, amely inkább a pszichiátriára kellene hogy vezesse, és nem el a messzeségbe, de a csodának e fajta megélése már olyan távlatokat és magasságokat engedett be eddig zárt elméjébe, hogy hamar túlesett az ijedtségen, és még nagyobb örömmel vetette bele magát az utazás gondolatába. Időhiány miatt a repülőtéren kocogva igyekezett a pénztárhoz, és a hirtelen elsuhanó arcok között a szerzetes meleg barna szemeit vélte felfedezni. Megtorpant. Tényleg ő az. A szerzetes rámosolygott és csak ennyit mondott: „Szép álmokat!"

Kapcsolat

  •  

    Levelezési címünk

    Budapest, 1026 Júlia utca 13.

  •  

    Alapítványunk telefonszáma:

    +36 30 990 76 07

  •  

    Email címünk

    info@szepesmariaalapitvany.hu

  •  

    Facebook

    facebook.com/szepesmaria

Ajánljuk: