ACADÉMIA OCCULTA

Wictor Charon - Szepes Mária
Megjelent:1994. Arkánum Szellemi Iskola

Az Académia Occulta szintetizáló mű, egyszer elolvasni nem elegendő. Aki azonban újra és újra alámerül lelki és szellemi mélységeibe, olyan kulcsokhoz jut általa, amelyek önmaga és a világ értelmének felismeréséhez vezetik.


Szepes Mária


Bevezetés

Ahogyan az ember pszichikuma korszakonként bizonyos változásokon megy keresztül, úgy kell hozzá alakítani a tanítási és praxis módszereket is. Különösképpen áll ez a mostani korszakfordulóra, mikor az egész létritmus változást szenved. Ezt az óriási belső magatartás-különbséget a világgal való reláció teljes eltolódását, nemcsak a véres háborúk és társadalmi forradalmak éles választóvonala jelzi, hanem a szellemi és érzelmi passzivitás megszűnése is. A Halak korszakának feminin, misztikus üdvösség-várása helyett a Vízöntő mágikus, maszkulin és aktív megváltás-keresése.
Az ember fiktív biztonságérzésének eltűnését, az idegélet felfokozódását és a félelem alapérzésének elmélyülését kétségtelenül a külső kataklizmák váltották ki. E jelenségek azonban csak provokáló injekcióként hatottak egy krízisbe került szervezetben, amely elhalás és újjászületés között, léte egy új periódusának feltételeit vajúdja.
Ami történik, ami kirakatba kerül most, az valójában a belül lappangó kór, a mérgező gócok bőrön át való kiürülése. A szervezet a toxinokkal birkózó antitoxinok lázában ég. Kívül csupa fekély, de belül, nemes szervei így szabadulnak meg fejlődést gátló terhüktől. A felszín sötét és borzalmas hanyatlást mutat.
Úgy tűnik, a lezárult korszak elfekvő halottját szelleme elhagyta s most atavisztikus tünetek között, feloszlik. Ez azonban káprázat, mert mögötte, benne ott él már az új lény: halkan, de csodálatos lüktetéssel és intenzitással növekszik. Létét egyelőre csak a befelé néző, befelé élő ember észleli: gondolatai, idegei, szellemi igényei, sejtései, végtelenbe rezgő új ritmusában és feszültségében. A vízöntő-ember már megszületett. Ez a könyv neki íródott.
Ezt a könyvet a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején írtuk vezérfonalul az okkult tudományok tanulói részére. Igyekeztünk ezeknek az első, együtt töltött éveknek minden élményét, tapasztalását, a belső úton óhatatlanul felmerülő krízisek, félreértések, csalódások és átértékelések lepárolódott esszenciáját összegyűjteni benne, hogy támogassuk vele azokat, akik a szolgálat, az embervezetés legnehezebb és leghálátlanabb feladatára vállalkoztak.
E küzdelmes, árulásokkal, szenvedélyes ösztön-kisülésekkel, ijesztő indulat-vetítésekkel terhes úton, még a legerősebb, leglelkesebb tanítók is megtorpannak néha, és úgy érzik, egyetlen lépést nem lehet és nem is érdemes tenniük tovább. Ezek az ő külön próbáik, külön elbukásuk vagy győzelmük, gáncsoló csillagaik fölött.
Biztos azonban, hogy az utat, ha valaki már elindult rajta, mindenképpen tanácsos végigjárnia, különben külső sötétségbe kivetett, boldogtalan meghasonlottá válik. Jó ezért, ha a tanuló, mindjárt a nekiindulásnál számot vet a következő, kikerülhetetlen tényekkel: az okkult tanulmányok és praxis feltétele csak önálló gondolkodású, megfelelő morális bázissal és nagy benső rugalmassággal rendelkező emberekben van meg, akiknek erényeit rendszerint gyengeségek árnyéka követi.
Ez az operáció éppen az ember-lét fordulási pontjának emblémája. Minden értékes tanítvány harctér tehát: a káprázat világ és a messiási erők végső ütközetének csatatere. Állapota krízis, mert csak ebben a tűz-állapotban alakul át az ólom arannyá. A tehetséges neofita minden tulajdonsága láztól izzik és töltésének legnagyobb feszültségében sül ki: gyengeségei azért, mert a szublimálódás folyamatában vannak, erényei azért, mert az ideák világában már hozzájuk áramlik minden erő.
A tudományos tények bizonyítása logikai érveléssel történik. Ha egy tudós valami új felfedezést ismertet, gondolatmenetét ok és okozat egymáshoz kapcsolt láncszemei vezetik a végső következtetésig, melyet már ismert tények előzményeihez fűz, lépcsőnek használva fel azokat az újabb tétel kifejtésére. Minden állítást bizonyítani igyekszik, hogy hitelesnek, igaznak ismerjék el. Ez a bizonyítás az u.n. egzakt tudományoknál a kauzalisztikus gondolatvilágban valóban elengedhetetlen logikai okfejtés. E nélkül semmiféle teória nem foglalhatja el helyét a természettudományi megismerésben.
A fizikai síkon a logika valóban alkalmas bizonyításra, fokról-fokra haladva tökéletesen megvilágítja a tényállást. Másképpen áll a helyzet az okkult tudományoknál. Ezoterikus állítást a kauzalisztikus egysíkú logikával nem bizonyíthatunk be. Pedig nem vagyunk azon az állásponton, mint a vallástanítók, hogy a tételeket egyszerűen el kell hinni, hanem megköveteljük a neofitától, hogy önmaga győződjék meg a tanítás helyességéről, és csak akkor fogadja el, ha e megismerés belső bizonyossággá vált benne.
Ha elgondolkodunk ezen, azonnal látni fogjuk, mennyivel nehezebb igazi okkult megismerésre szert tenni és mennyivel bonyolultabb ezt a tudást tovább adni, mint egy fizikai tényt felfogni és ismertetni.
Ha az Adeptus valami transzcendens igazságot állít, ezt csak akkor teszi, amikor az ismertetett tényállás belső bizonyossággá lett benne. Állításainak feltételei vannak: a megismerés transzcendentális logikai elgondolás eredménye. Ennek a logikának mások a törvényei, mint a fizikai tények kauzalisztikus bizonyítékainak. A transzcendens logika ugyanis háromsíkú tevékenység. Mind a három létforma adottságait tekintetbe kell venni, hogy ezoterikus élmények interpretálásánál helyesen következtessünk.
Események, amelyek a fizikai síkról szemlélve értelmetlennek tűnnek és semmiféle összefüggést nem mutatnak, magasabb síkról szemlélve megvilágosodnak, ha pedig még egy síkkal magasabbról vizsgáljuk, már a kozmikus kapcsolatok is kibontakoznak belőlük. Ezt a transzcendens logikát nem érthetjük meg, ha a fizikai sík koordinátájába állítjuk be. A hatóerők sok eredője, sok komponensből tevődik össze, melyek a különféle ezoterikus síkokon különféleképpen hatnak. Amíg a neofita a transzcendens logika lényegét meg nem értette, addig lehetetlen számára az ezoterikus meglátások bizonyítása.
Az Adeptus mindenkor a korszellem erőinek engedelmesen önti szavakba, teszi érthetővé, felismerhetővé kereső kortársai számára az ezoterikus tanításokat. Ezért az emberiség minden szellemi korszakváltása új kozmogóniák születésével jár, a hermetikus szövegeket is átformálják, új gyakorlatokat vezetnek be, melyek a modern ember gondolkodásának, életmódjának jobban megfelelnek. Minden korszaknak speciális lelki színezete van, az emberek más hatások iránt fogékonyak, másokkal szemben elzártak.
A tanítónak ezeket a pszichológiai motívumokat is tekintetbe kell vennie, mikor neofitáját bevezeti a Hermetika újszerű gondolatvilágába. A szüntelen megújulási folyamat bázisa a nyelvezet modernizálása. A középkor szimbólumokkal túlzsúfolt stílusa nem felel meg a mai ember gondolkodásának, amely világos, egyszerű, tudományos fogalmazást, az amúgy is bonyolult tanítás frappáns természetességgel való megvilágítását igényli. Nincs merev dogma, melyet a tanulónak el kellene fogadni.
A Törvény, mely a konkrétumok mögött áll, rugalmas. A hermetikus tanítás pedig ezt a kozmikus Törvényt keresi, mely maga az élő valóság. E valóság formái változhatnak, de idea-tendenciái megmaradnak. Minden évszázadban, az akadémikus tudományok fokozatos fejlődésével párhuzamosan bővül az okkult megismerés is. Ezért a tanítások tartalma, mint az elixírrel táplált szervezet mindig felfrissül, új gondolatok és kísérletek világítják meg és teszik élővé, örökké aktuálissá az ősi hagyományt. Neofita fanatikus soha nem lehet: a legtöményebb megismerésre törekszik, de egyénisége mentális szűrőjén keresztül nézi a dolgokat és így alakítja ki sajátos világképét.
Az Adeptus egyik legfontosabb törekvése, hogy utódokat, újabb tanítókat neveljen. Nem minden Mesternek feladata, hogy aktívan részt vegyen a tanításban. Vannak, akik élő rádióként mentális hullámokat sugároznak, szavak nélkül továbbítva a tanokat. A katakomba munka idején, amikor a külvilág ellenségesen áll szemben minden okkult tanítással, igen nagy jelentőségű módszer ez, amelynek előnye, hogy csak méltó, tiszta szándékú egyének hiper-érzékeny mentális felvevő állomásai veszik át az ily módon közölt titkos tudás anyagát.
Az okkultizmus célja, hogy a magasabb rendű Igazság Nagy Arkánumával kigyógyítsa az embert a halálból. Az okkultista tehát orvos: Doctor Universalis. Az élet minden jelenségének gyökeréig hatolva, meg kell találnia a kórt, amely létrehozta a mulandóság fikcióját. E pontos diagnózis birtokában tudja csak a baj kútforrását megszüntetni.
Vajon egy orvos hozzájuthat-e valamely speciális fakultás diplomájához anélkül, hogy hosszú évek tanulmányaival meg ne szerezné az ember szervezetére vonatkozó, általános ismereteket? Gyógyíthat, operálhat-e szervet vagy testrészt anélkül, hogy tisztában lenne az anatómiával s a fizikum belső törvényeivel?
Az okkultista munkaterülete sokkal szélesebb bármely orvosi fakultásnál még akkor is, ha megtalálja saját, speciális irányát, mert minden esetben az ember természetének hármas tényezőjével: testével, lelkével és szellemével - egy egész mikrokozmosszal van dolga. Azzal, ha benyúl e bonyolult szerkezetbe - fogalmakat helyez el, tanítások mágikus hullámzásával telíti, ideákkal teszi terhessé, amelyek sorsformáló szándékokká, végül karmacsírákat termelő tettekké materializálódnak -, óriási felelősséget vesz magára. Ha tudása hézagos, nem ismer minden összefüggést, visszahatást, transzcendens törvényt, a legnagyobb jóakarattal is nehezen helyrehozható hibákat követhet el. E területen a legtehetségesebb amatőr is kuruzslóvá válhat, ha nem „képesített orvos".
A Vízöntő korszak új ritmusa már átszövi a halódó, régi korszakot: e transzmutáció folyamatában szükségessé vált, hogy elkezdődjék az okkult tanítók, hivatott orvosok alapos kiképzése. E munka tehát nem egy meghatározott irányt szolgál, hanem magában foglalja, feltárja mindegyiket, függetlenül, fanatizmus nélkül. Állítja viszont, hogy az alapelemek nélkül nem bocsátható egyéni útjára a komoly szándékú tanítvány, mert áldozatul eshet hiányainak.
Az okkult tudomány alapja a szellemi szabadság. Ezt a szabadságot azonban fel kell szabadítani előbb a kétes befolyásoktól: az ösztönök, indulatok, vak sóvárgások és taszítások, a tudatlanság zsarnoksága alól a kritika, a megkülönböztetés képességének kicsiszolásával. Csak az a szellem választhat szabadon, akinek szemlélete plasztikus, ismeri az ember hármas természetét, a szimbólumok értelmét, ismer tételt és ellentételt, magasságot és mélységet, végtelen kicsit és végtelen nagyot. Aki ismeri a kauzalitás törvényét, amely a beláthatóig, a gondolatokkal elérhetőig uralja a világmindenséget. De átélte azt a végső állapotot is önmagában, amely túl van már kauzalitáson, gondolattal megközelíthetőn, amely az egység, a szintézis, az egyetlen valóság állapota.
Egy ilyen csiszolt egyéniség, individualitás, hivatása szerint lehet azután hermetikus, teozófus, kabbalista, asztrozófus, antropozófus, mágus, jógi vagy keresztény misztikus. Ezek egy-egy irányának teljességét fogja élni és továbbadni - illetve egy olyan szintézist, amely az átmenetiségből az állandóságba vezet, amely a felszabadulás és megváltás helyes ösvénye. Ezekre az ösvényekre mondja a Legfelsőbb Szellem a Bhagavad Gita szerint: „az Út minden irányban az Enyém".

Share |