A MENNYORSZÁG ÁLKULCSA

Összegyűjtött írások
Megjelent: 2006 Édesvíz Kiadó

Előszó

Az ősi kultúrák ránk maradt üzeneteiben találunk utalásokat arra vonatkozóan, hogy az intelligens élet már nem először jutott olyan fejlettségi szintre, amikor megfelelő morális háttere híján végül elpusztította önmagát. Ma egyre több felelősen gondolkodó hallatja hangját: az emberiség ismét válaszút előtt áll. A technikai civilizáció úgynevezett vívmányaival olyan eszközök birtokába jutott, amellyel súlyos kataklizmákat idézhet önmagára.
De e valós veszélyek mellett, szédítő távlatokat kínáló kibontakozási lehetőségei is felgyorsultak. Az információáramlás, a világhálók, a terek átvágása, időzsugorítás-tágítás, pár lépésben minden elérhetővé válik. Új érzékelési-észlelési képességek törik át a ráció szűk kereteit. Egyre több nagyszerű ismeret áll rendelkezésünkre, amellyel megteremthetnénk új élhető világunkat. Vajon az ember ma élni tud-e az eléje táruló óriási lehetőségekkel?
E kérdéseket feszegeti Szepes Mária új könyvében. Szintézisteremtő szellemi világlátásának széles panorámáját tárja az Olvasó elé, amelyben a mai kor emberének szinte minden időszerű problémáját érinti. Közös töprengésre hív bennünket. Kérdez. Olykor provokál. Gondolkodásra késztet. Diagnózisokat állít fel, és hozzá megfelelő gyógyszert kínál. Fel akarja rázni az embert kábult tétlenségéből, hogy minden vészhelyzetből van kiút!
Rövid terjedelmű írásai külön-külön is egészet alkotnak, mégis építkezik, egyik témát a másik szervesen követi. Létkérdéseket feszegető oceánikus hullámokkal töri át a szokványos időkategóriákat. A jelenből hol a múltba kalauzol, hol távoli jövőutazásra hív.

Szól a természet rejtett képességeiről, Kronosznak, az embert fogva tartó ravasz időcsalásairól, az emberi és a kozmikus időről. Fantáziájával fénysebességgel szárnyal. A Föld, a természet, a rajta megjelenő élet viszonylatait, szerves összetartozását, finom összehangolódását, az ember és ember, a népek közötti szövetség megteremtését hangsúlyozza, hiszen közös űrhajón utazunk.
Agyműködésünk lehetőségeit a rációtól a spirituális gondolkodásig tágítja, s felveti a mögötte munkálkodó láthatatlan mérnök szükségszerű létét. Két másik írásában az álmok jelbeszédéről, az ember mélyebb rétegeinek mozgásait feltáró, jelentős képi információkat hordozó tudattalan tartalmakról ad híreket.
Az ember teremtő képzelete szinte végtelenségig tágítható. A tudományos gondolkodás az irodalomba is beszűrődött, megteremtve a sci-fi műfaját. A világirodalom jeles képviselőinek azóta sorra beigazolódó „beteljesült jósálmaiból" is ízelítőt ad.
A következő nagyobb léthullámban az emberi tudatlanságból eredő problémákat tárja az Olvasók elé, a spiritizmus túlhajtásait, a drágakövek gyógyító-ártó sugárzásait, valamint Adeptusok és sarlatánok című írásában pontos útmutatással szolgál, hogyan különböztessük meg a beavatottat a korunkban egyre szélesebb körben eluralkodó, emberi lelkeket halászó felelőtlen szélhámosoktól.
A hit és hiszékenység közötti érzékeny határokat is merészen feszegeti, s a valódi hit csodát teremtő bizonyítékaként tárja elénk Jairus két lányának gyógyulását a halálos kórból.

Újabb mély lélegzetet véve, tüzes küszöbök felé tereli figyelmünket. Kundalini, a teremtő energia természetét a legmagasabb alkotó kiteljesítéstől a szenvedélyek, a mámor és szerelem halálos csapdájának skálájáig rezegteti végig, majd megpihentet a megértő szeretet minden bántalmat elsimító időtlenségében.
Profitéhes világunkban a kultúra, a szellemi értékek háttérbe szorultak. Ezek visszaállítását s az ökológiai problémák egyre sürgetőbbé váló megoldását szorgalmazza.
A tömeghipnózis és az egymástól való elidegenedés veszélyeire is éles fényt vetít. Egy másik írásában pedig ma sem szűnő, ámuló csodálkozással tárja elénk az analógiák tanának hiteles bizonyítékait.

Szepes Mária könyvének tartalmi mondanivalója egy felelősen gondolkodó, igazságkereső Szellem, együttérzéstől, szeretettől izzó Lélek figyelmeztető jajkiáltásai, és az ember vétkeit mentegető halk szavú imái között ível.
Mélységes empátiával tárja elénk tapasztalatainak esszenciáit: merjünk önállóan, merészen gondolkodni, tetteinkért felelősséget vállalva álmodni emberről, dolgokról, a halhatatlan Szellemről. A világot megváltani lehetetlen vállalkozás lenne. De önmagunkat és környezetünket ráeszméltetni a bennünk - körülöttünk szünet nélkül jeleket adó összefüggésekre, csodákra elérhető közelségben van! E belső szabadságot kínáló lehetőség szinte ingyen adatik nékünk. Ismerjük meg a bennünk szunnyadó erőket, határtalan képességeket. Ne sodródjunk vakon át az életen, amikor mi magunk alakíthatjuk sorsunkat, a körülöttünk lejátszódó eseményeket. És engedjük magunkhoz a bölcseletet, a szelíd jóságot. Gyógyul tőle a világ, s rajta minden élet.

Kovács Julianna

Káprázatok orgiája

Mikor a Föld lakóinak emlékezete elhomályosul, az egész korszakon kétely és bizonytalanság lesz úrrá. Mai Vízöntő korszakunk uránikus gazdasági, politikai, ökológiai problémái megoldhatatlannak tűnnek.
Történészeink, geológusaink, archeológusaink, antropológusaink kutatásaiból tudjuk, hogy bolygónkon időszakonként elementáris kataklizmák mennek végbe, amelyek elpusztítják a rajta kibontakozó életet. Óriási rommezőink még megfejthetetlen maradványai, hagyományaink arra utalnak, hogy e kultúrák életformája igen magas szintű lehetett. Sok tekintetben azonban más irányba fejlődött, mint az általunk megismert civilizációké. E rejtélyes drámák után, létformánk, fajtánk számára újra élhetővé vált. A fejlődés eljutott ismét az öntudatra ébredő halandóig, "...akkor az emberiség újra fiatallá lett". Így számol be erről az ókori történetíró, Diodórosz. Népei elfelejtették elődeik magasrendű kultúráját, művészetét, tudományát. Szakbarbárai vak mosollyal tagadják meg ilyenkor a "Beszélő Fény" krónikáját. Meggyőződésük, hogy e legendák a költők képzeletének dajkameséi. Az özönvízben vagy tűzben megsemmisült, magas szellemi fejlettségű közösségek, például Atlantisz, nem is léteztek. Mert ha valóban lett volna a legendás „mesés Gondwána", nyomai nem rejtőzhetnének el a módszeres kutatások elől.
E magatartás súlyos pszichikai immunbetegség. Annyit jelent, hogy az emberek beszűkült tudata ismét elvesztette egykori képességeit. Hályogos agysejtjeinek egészen apró töredékét használja. Hasonlóan ahhoz, mintha egy óriási székesegyháznak csak apró pinceablakában gyújtana pislákoló mécsest. Őseink tudták például, hogy a "fény írnoka" nem pusztán anyagból formálja ki mondanivalóit. Mert nincs olyan kemény fém, ami ne porlana el évek tízezrei alatt, s néhány platóni világév a legkeményebb gránitról is lekoptatja a rávésett szöveget.
Kronosz feljegyzései az Akashában, mítoszokban, ősi hagyományokban, költők, művészek álmaiban, filozófusok, látnokok vízióiban éppen úgy megtalálhatók, mint a természet élő jelképeiben, vagy emberkéz alkotta szimbólumokban, ciklopikus piramis-városokban és templomhegyekben, amelyek összekötötték a földet az éggel. Az ember elméjében egyedül olyan képek merülhetnek fel, amelyek a kozmikus idő valamelyik kiterjedésében életre keltek, vagy mágikus gondolatcsírákból ki fognak bontakozni. De a nagy krónika az archaikus írásban is megmaradt. E hieroglifák kulcsai azonban pszichikai kultúrák későbbi nemzedékek érzékelési módjától eltérő észlelésében rejlenek. Bolygónkon átutazó nagy elődeink szemlélete mélyebb összefüggéseket látott meg a jelenségek között. S éppen a végtelen folyamatosság bizonyossága különböztette meg őket utódaiktól. Mentális alkatuk kizárta a szellemi elkülönülést az univerzumtól és a többi élőlénytől. A történelem előtti kultúrák kozmogóniai diagramjai és ősi kinyilatkoztatások isteni dolgokat érintő utalásai tükrözik leginkább az egyetemessel való viszonylatukat. Ugyanez a személytelen felismerés mutatkozik meg a keresztény, zsidó, muzulmán és keleti filozófia tanításaiban, amelyből az összehasonlító vallástudomány kutatója előtt világossá válik, hogy valamennyi kinyilatkoztatás, spirituális bölcselet gyökere egy.
Modern világunkban félelmetes jelek mutatják, hogy az ember szembefordult a természet és kozmosz örök törvényeivel. Ez az eltévelyedése veszélyezteti létformája fennmaradását. Egy fejére csatolt készülék segítségével a kísérlet alanya behatolhat belső világegyetemébe. Gyönyörű tájak tágulnak széjjel benne, amelyekben tökéletesen jelenlévőnek érzi magát. Ha akar, repülhet. Kalandozhat az óceán mélyén. Űrutazást tehet. Óriási gyorsasággal kelhet át változó, ismeretlen városokon, erdőkön, szigeteken. Hegyek csúcsára lendülhet, ahonnan szédítő kilátás nyílik a legbizarrabb kultúrákra, amelyek sok ezer éve eltűntek azóta. Szeretkezhet. Tömegszex pervertált változataiban vehet részt. Ha szadista, válogatott kínzásokba kéjeleghet képzelete üvöltő áldozataival, ocsmány élvezeteinek következményei nélkül. Vagy mazochistaként káprázat hóhérainak gyötrésétől elégülhet ki. Kisgyerekek gyönge testét darabolhatja fel cudar pedofiliájában. Bokszolóként óriásokat győzhet le a ringben. Színpadok, filmek sztárjaiként tündökölhet őrjöngő közönség ünneplése közepette. E virtuális valóság azonban hazug káprázat. A képzelet gátlástalan orgiája, amelyet zseniális agyak hoztak létre, összekapcsolva az embert saját idegközpontjai, fantáziája segítségével olyan látomásokkal, amelyeknek vágyai feltámadtak benne. E jelenség azonban emberi géniusz nélkül nem működik. Akik átélik, alig tudnak kibontakozni a technika által vetített mesterséges transzukból. Felfokozott izgalmi állapotba kerülnek. Elragadtatásukban alig találnak vissza valódi környezetükbe. Belső és külső egyensúlyukat vesztve nézegetnek körül, mert bizonytalanná válik bennük, mi van lent és mi van fent. "Mindig ott szeretnék lenni" - mondta valaki egy tévériportban. De az az "ott" valóban ott van-e? Az embernek itt kell állnia egy más valóságban, amelynek problémáit nagyon is reális fenyegetések, ökológiai, erkölcsi veszélyek között neki kell megoldania. E verbális valóságot megteremtett kísérletezők már előrehaladott kutatásaikban hirdetik a közeljövőben annak lehetőségét, hogy egy apró, bőr alá operált chip segítségével a világ különböző részein élő családjuk tagjaival közös tér-időbe helyeződve együtt beszélgethetnek, meg is ölelhetik egymást, tökéletes valóságnak érzékelve testük érintkezését.
E ponton azonban felmerül egy aggasztóan nagy kérdés: lesz-e egyáltalán ez a technikai csodáktól átszőtt jövő? A civilizáció rohamosan pusztítja az emberiség létformáját, a természetet, amelyben és amelyből él. Kimeríti hozzáférhető energiáit. Mérgezi vizeit, levegőjét. Kényszerűen vagy haszonszerzésből kiirtja esőerdőit, amelyek által lélegezni tud. Naponta hasznos állatfajokat semmisít meg. Nemcsak a biolánc szakadozik a Föld védőpajzsával, szféráival együtt, hanem az emberfajta génállománya is felhígul, túlszaporodik. Az időt a futurológiai, ökológiai statisztikák igen rövidre szabják, mikor az emberiség száma a Földön tizenkét milliárdra növekszik, nem a jóléti, hanem az elmaradott országokban, ahol ma is százezrek halnak éhen. Bolygónkat vízhiány, élelemhiány, energiahiány fenyegeti, már a következő évszázad közepe táján. A légköri felmelegedés következtében egyre gyakoribb özönvizekről, az éghajlat radikális megváltozásáról, szárazságról, elsivatagosodásról, megállíthatatlan tűzvészekről beszél egyre több, kitűnő szakember a médiákban. Vészharangot kongatnak egyéb ökológiai veszélyekről is.
Mennyiben segítenek ezen a "verbális valóság" mesterséges élvezeti káprázat-élményei, öncsaló gyönyörűségei, amelyekből e képzeletorgiától megszállottak az igazi realitás kataklizmáira, veszendő életformájára tekintenek ki robotsisakjukból kábultan és tehetetlenül? Nem volna-e jobb módszer aktiválni, magára ébreszteni, gyógyítani azt a valakit bennük, aki egészséges lélekkel, éber aggyal érezni, látni, gondolkodni tud olyan lehetőségeken, amelyekkel megelőzheti a fenyegető társadalmi, környezeti, morális kórságokat, és társaival összefog ellenük? Mert ezekre az éber, tevékeny tudósokra, orvosokra, művészekre, önzetlen pedagógusokra, a kultúra, a hit és tudás humánus misszionáriusaira volna nélkülözhetetlenül nagy szüksége világunknak ahhoz, hogy léte tizenkettedik órájához közeledve mentse létformánkból, ami menthető.
Nemcsak az ember, hanem az egész Föld pszichikai immunrendszere megromlott, elgyengült. Történelmi logikával is kiszámítható végzet felé sodródik, rákként burjánzó, gyűlölködő, fanatikus tömegeivel. Bolygónk javainak kilencven százaléka egy kisebbségi elit birtokába került, amely pénzért vásárolható gerillahadsereggel védi javait a gyógyíthatatlan kóroktól fertőzött, fedél- és munkanélküli, népvándorlásra kényszerült, jog nélkül romboló, vagy közösségi kötelezettségeit teljesíteni képtelen nélkülözőktől. Szerencsére vannak létformákat mentő, egyre szaporodó "misszionáriusaink" is. Individuumok és csoportok, akik különféle módszerekkel, de közös szívóssággal dolgoznak beteg Földünk gyógyulásáért. Kulturális közösségek szeretetszolgálatai nem pusztán ételt, tisztálkodási lehetőségeket adnak az emberiségnek - ami persze csepp a tengerben -, hanem a fiatal, értelmes generációnak hitet, módszereket arra, hogyan védekezzenek támadó lelki, testi mérgek, pótcselekvések ellen. Miképpen állítsák helyre a kapcsolatot a természet, a világegyetem és az emberi lélek között. Ősvallások kelnek új életre modern fogalmak köntösében. Mítoszok fénye, emlékezete gyúl ki nyitott elmékben. Ennek persze árnyéka is van, sarlatánok, csalók aggasztó nyüzsgésében. De a mérték is jelen van hozzá, amellyel el lehet választani a hamisat az igaztól, ahogy az ehető növényeket a mérgező gaztól.
Csak egy példát említenék itt a rengetegből, amelynek szándékai tiszteletre-méltóak, lényege időtlenül ősi, eszközei, magyarázatai modernek, világosak. Eredményei igen sok fiatalt vonzanak magukhoz, akik menekülni szeretnének a gépesített életforma ártalmaitól, s gyermekeik jövőjét is féltik tőle.
Amerikában él egy professzor, aki ökofilozófusnak nevezi magát. Egyetemen tanít, de mondanivalóinak, az általa vezetett gyakorlatoknak színhelye nem csupán a tanterem amfiteátruma, hanem Washingtontól nem túl messze elterülő, védett erdők életfái, harmatos, füves tisztásai. Módszerét egyfajta természet-jógának nevezi. Gyönyörű, különös rendszerének a felépítése, amit számos tanítványával gyakoroltat. Engem azért vonz s okoz nagy örömet e professzor bölcseletének, lényének kisugárzása, mert fiatalon magam is rájöttem mítoszok, mesék, hagyományok, nagy filozófusok, művészek, rejtélyes kinyilatkoztatások milyen óriási arkánumát rejtik a psziché gyógyulásának, s annak, hogy segítségével az ember szelleme visszataláljon örök gyökereihez. A bemutatón, amelyen részt vettem, a professzor átöleli egy fa törzsét. Egész testét hozzásimítja, azt gondolja mélységes szeretettel: "Ez a fa én vagyok." Ki is mondja hangosan, majd egyre halkabban ismételgeti. Képzeletét, egész lényét összpontosítja a fával való azonosulás kívánságára. Nem enged kételyt az agyába, hogy amit tesz, boldogítóan jó, gyógyító. Sikerülni fog a fában lévő erőket s általa a kimeríthetetlen természeti és kozmikus energiákat befogadnia. Eggyé olvadni vele. Emberi éntudatát fokozódó intenzitással cseréli ki az Életfa édeni jelenlétével az időtlen tájban. Egyre mélyül bizonyossága, megértése, tudása. Nem szavakban kifejezhető megismerésként fogja fel a fa törzsében rejlő évgyűrűk feljegyzéseit, amelyek nem csak az emberi életkort meghaladó évekről szólnak, hanem elemi erejű viharokról, orkánokról, villámcsapásokról, emberek és állatok támadásairól, amelyekkel meg kellett küzdenie, gyökérmarokkal az anyaföldbe kapaszkodva. Ágait a tél csupaszra vetkőzteti, de csontvázán mindig kipattannak a tavaszi megújulás rügyei, és illatos virágba borulnak. E kísértően széttáruló kelyhek mézét mérföldekről érkező rovarok porozzák be. Távolsági szerelmük termékenyítésétől a szent fa, amellyel azonosult, gyümölcsöt érlel.
Minden sejtjében, nedvei áramlásában érzi a Vizek Urának, a Holdnak és a Napnak egyetemes titánerejét, amelynek valamennyi életet összekötő láncának szerves része ő maga is. Megfürdik trópusi esők zuhatagában, vízesések gyémántcseppjeiben. Téli meztelensége súlyos hóterhek alatt görnyed, azután a fény és hő parancsára megint új jelmezt ölt. Léte mámor, halhatatlan szépség, végtelen harmónia. Ég felé növekvő ágai imádkozó karok, könyörgő kezek. Minden benne és rajta nyüzsgő élettel szövetséges. E sokórás, varázslatos jóga-gyakorlatot többször megismétlik. Képzeletükben felkeresik a gyógyulás örök szigetét is, ahol Aszklépiosz sugárzó fényalakja várja őket. S megteszik az egyre magasabbra kanyarodó spirálutat az adeptusok hegyének piramiscsúcsára, ahol nyitott szentély emelkedik. Oltárán lótuszkehelyből magasabb kiterjedések lángja nyúlik a végtelen felé. E láng nem éget. Sugarai átfonják, szférák védőhálójával szövik körül az önpusztító agressziójából gyógyuló Földet, s rajta minden élőlényt. Önvalójuk a nagy szeretet lángja, amely a "nagy megismerésből" születik.
A harmincas évek végének és a negyvenes évek elejének alig elviselhető feszültségei között próbáltam ki e módszert.
Hitler szervezett paranoiája, megalomániás propaganda-feketemágiája, a rémület és tébolyult rajongás pszichózisával fertőzte meg a világot. Magyarország gyarmattá lett. Hitler bábjai egyre őrültebb törvényeket hoztak. Rokonok, barátok, kollégák halálveszélybe kerültek. A mozikban, színházakban a híradók vetítése vagy egy-egy fasiszta mondat nyomán olyan tüntetések törtek ki, tapsviharok zúgtak fel, hogy az volt az érzésem, fullasztó gáz telíti a termet, amely egyetlen gyufalángtól felrobbanhat. A véres verekedésbe torkolló összecsapásokról az utcákon nem is kell beszélnem. E szorongó idegállapotban menekültem ki férjemmel a Margit-szigetre, melyet mindketten nagyon szerettünk. Volt egy kedvenc padunk. Előtte ápolt tisztás közepén faóriás állt, nyilván több száz éves. Sűrű, üde zöld levélpalást ömlött le róla a fa aljáig. Egyszerre - valami leküzdhetetlen belső indíttatásra - felálltam, és a tisztáson át a fához mentem. Béla mindig, mindent megértett, amit tettem. Szétnyitottam a levélzuhatagot, és beléptem egy mikroéletektől zizegő-motozó világmindenségbe. Az Életfához léptem, hozzásimultam, teljes önfeladással eggyé váltam, megpihentem, elnyugodtam benne.
Akkor éltem át e varázslatos azonosulás csodáját.

1998

Share |